Frissítve:

Az MKP autonómiatervezete iránt érdeklődött a szlovák főügyészség

Pozsony, 2014. június 28., szombat (MTI) – A Ján Slota által vezetett Keresztény Szlovák Nemzeti Párt (KSNS) beadványa alapján levélben kért információkat a szlovák főügyészség a Magyar Közösség Pártjától (MKP) a felvidéki párt által készített autonómiatervezetről – tájékoztatta az MTI-t Berényi József, az MKP elnöke szombaton.

hiba beküldése

A KSNS – amely június elején választotta elnökévé Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes kirohanásairól ismert volt elnökét – június 5-én levélben kezdeményezte a szlovák főügyészségnél az MKP feloszlatását. A beadványban arra hivatkoztak, hogy tudomásuk szerint az MKP a “Szlovák Köztársaság egységét veszélyeztető” autonómiatervezetet készített elő. Kérdésesnek vélték azt is, hogy a felvidéki magyar párt elnökévé szlovák állampolgárt választottak-e, mint ahogy azt a vonatkozó szlovák jog feltételként előírja.

A KSNS beadványát a szlovák főügyészség június 9-én vizsgálatra befogadta, majd levélben fordult az MKP-hoz a benne szereplő állítások tisztázását kérve. “Az ügyészség által küldött kérdésekre pénteken levélben válaszoltunk” – erősítette meg Berényi József szombaton.

Az MTI rendelkezésére bocsátott válaszlevélben a felvidéki magyar párt rámutat: mivel nekik nem kézbesítették a KSNS beadványát, a tartalmával kapcsolatban nem tudnak állást foglalni. Leszögezik, hogy az MKP a hatályos szlovák törvényekkel összhangban és az alapszabályában foglalt – a szlovák belügyi tárca által is bejegyzett – elvek alapján tevékenykedik. Kifejtik, hogy az MKP keresztény hagyományú humanista párt, amely a demokrácia, a pluralizmus, az egyéni szabadságjogok, a magánvagyon sérthetetlensége, a jogállam, az egyéni és kollektív jogok, valamint az önkormányzatiság szubszidiaritásra és regionalizmusra építő elveit vallja.

“Megerősítem, hogy a párt tevékenysége és programdokumentumai is a párt alapszabályában foglaltakból indulnak ki és nem lépnek túl azokon. Ugyanez vonatkozik arra a dokumentumra is, amelyre levelükben az +elkészült autonómiatervezet+ szókapcsolat alatt utalnak” – olvasható az MKP válaszlevelében. Berényi József pártelnök azt is leszögezi, hogy a jogszabállyal összhangban szlovák állampolgárként választották az MKP élére. Hozzáteszi: a kérdésekre adott válaszokból egyértelműen kitűnik, hogy az MKP a Szlovák Köztársaság jogrendje alapján tevékenykedik, nem veszélyezteti Szlovákia területi egységét, így a párt feloszlatását célzó indítvány indokolatlan.

– Starovic Tibor, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Romániában 34-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma
Kolozsvár - Romániában 34-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma, szerdán öt ember halt meg a [...] tovább »
Elképesztő, de igaz: ez az 5 filmsztori a valóságban is megtörtént
Az "igaz történet alapján" felirat gyakori vendég a filmek előtt: Hollywood imádja nagyvászonra vinni a [...] tovább »
Brexit – Barnier: jelenleg a rendezetlen brit kiválás esélye látszik a legnagyobbnak
Brüsszel - Minden korábbinál fontosabb most a felkészülés folytatása az Egyesült Királyság rendezetlen [...] tovább »
Videó: A szexi csaj vetkőzéssel próbált banki kölcsönt szerezni – Nem kapott, de legalább készült róla egy pikáns felvétel
Oroszország - Ezt nevezzük ám igazi mellbedobásnak: a húszas évei közepén járó orosz hölgy kölcsönt [...] tovább »
Brexit – Theresa May: a kilépés halasztása nem oldana meg semmit
London - Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) elhalasztása semmit nem [...] tovább »
Az EU elfogadta Japánnal az adatvédelemről szóló megfelelőségi határozatot
Brüsszel - Az Európai Unió (EU) elfogadta Japánnal a személyes adatok védelméről szóló megfelelőségi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Egygólos meccset nyertek a Fehérvári Titánok
Budapest - A Fehérvári Titánok csapata egygólos mérkőzésen legyőzte a vendég Dunaújvárosi Acélbikákat a [...] tovább »
Férfi röplabda MK – Előnyben a Kaposvár az elődöntőben
Budapest/Kaposvár - A Kaposvár nagy csatában, 3-2-re legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi röplabda [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg indításgólt kaptunk
Herning - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azért veszített [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Törökországi vereségével nem juthat tovább a Szolnok
Budapest/Izmir - A Szolnoki Olaj 102-95-re kikapott szerdán a török Pinar Karsiyaka vendégeként a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Magabiztos győzelemmel törte meg rossz sorozatát a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Dózsa 11-8-ra legyőzte a Mladost Zagreb csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Mosonmagyaróvár
Budapest - Tilinger Tamara nyolc másodperccel a vége előtt lőtt góljával nyert 23-22-re a Mosonmagyaróvár a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása