Frissítve:

Az LMP perközösséget javasol a földpályázatokon vesztes gazdáknak

Budapest, 2015. június 19., péntek (MTI) – Az LMP perközösség létrehozását kezdeményezi az állami földpályázatokon vesztes gazdáknak, a keresetek benyújtásához pedig jogi segítséget is ajánl.

Ezt Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője közölte pénteken az MTI-vel. A politikus lépésüket azzal indokolta, hogy a kishantosi vidékfejlesztési központ a héten másodfokú pert nyert az állammal szemben, a bíróság ugyanis kimondta, hogy a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) jogtalanul kötött földbérleti szerződés a Mezővidék Bt.-vel, mivel az a pályázat benyújtásakor nem volt mezőgazdasági termelő.

Ez az ügy is bizonyítja, hogy az állami földpályázati rendszer sok esetben tisztességtelen, jogszerűtlen döntéseket tartalmaz. Példaként említette még a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatát is, ahol szerinte kormányzati vizsgálat tárta fel, hogy a pályázók bejegyzett cég nélkül nyertek.
Sallai R. Benedek ezekre az ügyekre hivatkozva, az LMP nevében felszólította a legfőbb ügyészt, hogy közérdekből indítson kerestet a hasonlóan kötött szerződések megsemmisítésére. Az ellenzéki politikus emellett a kabinetet is felszólította, hogy a vesztes gazdák érdekében tegyen nyilvánossá minden földpályázatot.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
E-mailben fenyegette meg a bírót – 1 év fogházbüntetésre ítélték
Sátoraljaújhely, Miskolc - Zaklatás vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett [...] tovább »
A fogyni vágyók új csodafegyvere lett
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ismerje meg a fogynivágyók új csodafegyverét, a magas [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 20. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 20. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
71. Cannes-i Filmfesztivál – Idén is díjazták a magyarokat Cannes-ban
Cannes - A Kritikusok hetének versenyében bemutatott Egy nap című film szombaton délután, pár órával a [...] tovább »
Gyerekgyilkosság – Őrizetbe vettek a rendőrök egy gyanúsítottat a sólyi kislány megölésének ügyében
Sóly - Őrizetbe vettek a rendőrök egy embert, aki megalapozottan gyanúsítható a sólyi kislány megölésével - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egyéni csúccsal második hely
Nyíregyháza - Az Európa-bajnoki szintet is teljesítette a Nyíregyházi Sportcentrum diszkoszvetője. tovább »
KBSC: Nem fürödni mennek Siófokra
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 36. fordulójában Siófokon lép pályára a Kazincbarcikai SC vasárnap. tovább »
Német Kupa – A Frankfurt legyőzte a Bayernt a döntőben
Berlin - Az Eintracht Frankfurt - többek között videóbírós góllal - meglepetésre 3-1-re legyőzte a bajnok [...] tovább »
Torna csapat ob és Matolay Emlékverseny – A Postás és Kovács Zsófia sikere
Kiskunfélegyháza - A Postás SE nyerte a tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulóját, míg a Matolay [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Szentesé a 11. hely, Steinmetz Ádám utolsó bajnokiját játszotta
Budapest - A Metalcom-Szentes zárta a 11. helyen a férfi vízilabda ob I-et, miután a helyosztó szombati, 3. [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 31. forduló – 2017/2018
Balmazújváros/Budapest/Debrecen/Mezőkövesd/Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája a 31. forduló után. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása