Frissítve:

Az LMP kiállt a kultúrnövények sokfélesége mellett

Budapest, 2013. május 5., vasárnap (MTI) – Az LMP szerint az Európai Bizottság (EB) egészségügyi és fogyasztóvédelmi főigazgatóságának 2012 novemberében megjelentetett, a növényi szaporítóanyagok forgalmazására vonatkozó jogszabálytervezetének új változata kockáztatja az élelmezés alapját biztosító kultúrnövények sokféleségét, ezért nem szolgálja a közérdeket. A párt nyílt levélben fordult Andor László uniós biztoshoz, hogy az EB hétfői szavazásán ne támogassa a tervezetet.

Lengyel Szilvia vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a jogszabály csírájában fojtaná meg a hagyományos mezőgazdasági gazdálkodást, mert betiltaná a ritka tájfajta vetőmagok és gyümölcsoltványok felhasználását, valamint cseréjét.

A független képviselő közölte: az LMP szerint a hagyományos és tájfajta vetőmagok és szaporítóanyagok ugyanúgy védelemre szorulnak, mint az azokat előállító kis- és közepes gazdaságok, illetve ökológiai kertészetek.

A szabályozás viszont a nagyüzemeknek és a hibrideknek kedvez. A párt ezért támogatja a tervezet ellen tiltakozó magyar és uniós szervezeteket – tette hozzá.

A politikus konkrét veszélynek nevezte a genetikai elszegényedést. A tájfajták közé tartozik például a makói hagyma, a szegedi és kalocsai paprika, a hajdúsági és vecsési káposzta, a nagydobosi sütőtök, a milotai dió, a gönci barack, a nagymarosi málna és a panyolai szilva. Ezek a kulturális örökség részei, amelyeket meg kell őrizni a jövő generációknak – jelentette ki.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Ismét rendőrökre támadtak a tüntetők
Budapest - A "rabszolgatörvény" ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át [...] tovább »
Pintér: a demokráciát rendbontók zavarták meg
Budapest - A demokráciát rendbontók zavarták meg, azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a [...] tovább »
Csökkent a gázolaj ára
Budapest - A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a [...] tovább »
Köd előrejelzésére szolgáló rendszeren dolgoznak a Pannon Egyetemen
Veszprém - A biztonságosabb közlekedéshez is hozzájárulhat az a ködöt előrejelző, a korábbinál [...] tovább »
Halálos autóbaleset történt Cecén
Budapest - Árokba csapódott egy gépkocsi a Fejér megyei Cece belterületén, a 63-as számú főúton [...] tovább »
Novák Katalin: a kormány családbarát országot épít
Mátészalka - A kormány családbarát országot épít - jelentette be Mátészalkán csütörtök este Novák [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Vidi bravúros döntetlennel esett ki
Budapest - Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt [...] tovább »
Női kosárlabda EK – A Szekszárd nyert, a Cegléd kikapott
Budapest - A Szekszárd a cseh Nymburk vendégeként győzött, a Cegléd ugyanakkor hazai pályán súlyos vereséget [...] tovább »
Márciusban Michael van Gerwennel rendeznek darts gálát Érden
Budapest - Március 8-án a Budapest Darts Gála keretében Magyarországra, az Érd Arénába látogat a sportág [...] tovább »
Grúz ellen bunyózik Karamel
Nyíregyháza - A nyíregyháziak nagypehelysúlyú klasszisa pénteken est zárja az esztendőt. tovább »
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Vereséggel rajtolt a magyar válogatott
Oslo - A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ra kikapott az A csoportos francia csapattól a norvégiai felkészülési [...] tovább »
Ebben a szezonban már nem játszhat Danick Snelder kézilabdázó
Budapest - Porckorongsérv miatt megműtötték, így ebben az idényben már nem állhat csapata, az FTC-Rail Cargo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása