Frissítve:

Az izraeli főtárgyalók egymással is vitáznak Jeruzsálemről

Jeruzsálem, 2013. november 5., kedd (MTI) – Egymással is vitatkoztak az izraeli főtárgyalók egy jeruzsálemi kérdésben a titkos palesztin-izraeli megbeszéléseken – közölte kedd reggel az izraeli közszolgálati rádió.

hiba beküldése

Jeruzsálemről tárgyaltak a felek, amikor nézeteltérés támadt az izraeli delegációt vezető Cipi Livni és Jichák Molho, Benjámin Netanjahu miniszterelnök megbízottja között. Molho minél kisebbre és Kelet-Jeruzsálemre próbálta korlátozni a városnak a palesztinok által szabadon megközelíthető részét, míg Livni “nagylelkűbbnek mutatkozott”.

Az amerikai kérésre hírzárlat mellett július vége óta folyó palesztin-izraeli tárgyalásoknak eddig tizenöt, egyenként háromórás fordulója volt. Az elvi kérdések után már a jövendő palesztin állam határai is szóba kerültek.

„A rengeteg találkozó ellenére sincs előrelépés” – közölte Mahmúd Abbász palesztin elnök a Fatah párt vezetőivel egy megbeszélésen, és a Jediót Ahronót című lap keddi cikke szerint azzal fenyegetőzött, hogy ha Izrael összekapcsolja rabok szabadon engedését a ciszjordániai építkezések ügyével, akkor meg is szakadhatnak a tárgyalások.

Izraeli kérésre az eddigi egyezkedések zömében a biztonsági kérdésekről esett szó, de ismertették álláspontjukat a vízügyekben is, és hozzákezdtek a határok rendezéséhez – ez utóbbi témában teljesen eltérnek már a kiindulópontok is. Rámalláh számára az 1967-ig érvényes vonalak a mérvadóak esetleges területcserékkel, míg Jeruzsálem a Ciszjordániát elválasztó kerítésrendszer nyomvonalát tekinti tárgyalási alapnak, és szeretné fenntartani katonai jelenlétét a Ciszjordánia keleti határán lévő Jordán-völgyben.

A Maariv című lap keddi cikke szerint Benjámin Netanjahu és John Kerry amerikai külügyminiszter két héttel ezelőtti római hétórás találkozója fordulópontot hozott az amerikai álláspontban. Egy Kerryhez közeli forrás szerint a megbeszélés kijózanító hatású volt, amelynek nyomán az amerikai diplomata „elvesztette naivitását”, és megértette, hogy az izraeli kormányfő nem képes létrehozni a végleges rendezést a palesztinokkal.

Hírek szerint Kerry ezek után új megközelítéssel kidolgozza saját rendezési tervét, bár ezt hétfőn egy Rijádban tartott sajtótájékoztatón tagadta. A Háárec című lap keddi száma mégis tudni véli, hogy két-három hónapon belül elkészül az új amerikai béketerv a zsákutcába jutott tárgyalások megmentésére és a palesztin-izraeli viszály végleges rendezésére.

Netanjahu már válaszolt is a nem létező amerikai javaslatra. A Likud párt frakciójának hétfői ülésén kijelentette, hogy ”Izrael a palesztin tárgyalásokon benyújtott minden javaslatot megvizsgál, de soha nem fogad el külső diktátumot, és semmilyen nyomás nem segít.”

Akár lesz amerikai javaslat, akár nem, egy biztos: Kerry mostani körútjának következő állomására kedd este Izraelbe érkezik, hogy kimozdítsa a holtpontról a tárgyalásokat.

– Shiri Zsuzsa, MTI – 

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
WSJ: Washington és Phenjan hírszerzése egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartott fenn egymással
Washington - Washington és Phenjan hírszerzői egy évtizeden keresztül titkos kapcsolatot tartottak fenn egymással [...] tovább »
Rendkívül nehéz körülmények lassítják a több mint 100 méter mély kútba zuhant spanyol kisfiú mentését
Madrid - Rendkívül nehéz körülmények lassítják annak a kétéves spanyol kisfiúnak a mentését, aki nyolc [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Meghalt a legidősebb cseh állampolgár
Prága - Néhány nappal 109. születésnapja előtt vasárnap Prágában meghalt Csehország legidősebb állampolgára [...] tovább »
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
Brüsszel - Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, [...] tovább »
Eljárás indult a Twitter és a Facebook ellen Oroszországban
Moszkva - Közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása