Frissítve:

Az igazi pokol itt van a Földön

Az igazi pokol itt van a Földön
Földi pokol? A műholdfelvételek szerint még mindig haláltáborok vannak Észak-Koreában, hiába tagadja létezésüket a kormány.

hiba beküldése

Egyes források szerint több mint 200 000 férfit, nőt és gyermeket tartanak fogva a táborokban, amelyek java része a hegyekben és a zártabb völgyekben van elrejtve. A „politikai bűnösöket” az utcákról és otthonaikból rángattak el. Dél-Korea vezetőket küld északi szomszédaihoz, akik Kim Jong-lll-el is találkozhatnak.

Az észak-koreai kormány hivatalosan tagadja a táborok létezését, nemrég azonban műholdfelvételek jelentek meg, amik az ellenkezőjét mutatják a politikusok állításainak. Dél-Korea egyik minisztériuma a képek alapján azzal vádolja északi szomszédját, a kétszázezres tömegnek „otthont” adó haláltáborok igenis léteznek, sőt növekedtek is tíz évvel ezelőtti állapotukhoz képest.

Egykori börtönőrök elmondása szerint, a fogvatartottak fele éhen hal, vagy teljesen legyengül, akit pedig sem az éhezés, sem Il katonái nem ölnek meg, súlyos betegségekben szenvednek, a táborokban ugyanis embertelen körülmények között tartják fogva a politikai okokból elítélteket.

“Nem volt ételünk”

A CBN-nek nyilatkozó Kang kilenc éves volt, amikor családjával az egyik táborba lettek szállítva, az ítélet szerint politikai bűnösök voltak. – Nem volt ételünk. Azt ettük, amit meg tudtunk fogni, patkányokat, kígyókat, békákat és bogarakat. Muszáj volt valahogy túlélnünk. A tábor most határozottan nagyobbnak látszik, például az őrök számára épült létesítmények korábban nem voltak ott. Csak feltételezem, hogy azért építették fel őket, mert növekedett a fogvatartottak száma, így emelni kellett az őrök létszámát is – mondja.

Kang 10 évet húzott le Yodok-ban – ami a csak “22-es” néven ismert haláltáborral együtt a leghírhetebbek az összes közül – 1992-ben sikerült megszöknie és Kínába menekülnie. Élményeiről könyvet írt, és sokan úgy tartják, ő az egyetlen, élő bizonyítéka a haláltáborok létezésének. – Amire a legélesebben emlékszem, az az, hogy mennyire könnyedén gyilkolták meg az őrök a fogvatartottakat, minden ok nélkül. Rengeteg ember kivégzésének voltam szemtanúja – emlékszik vissza.

Az Amnesty International összehasonlította a tíz évvel ezelőtti, jóval rosszabb minőségű légi felvételeket a friss műholdképekkel és megállapította, a táborok nem, hogy eltűntek volna, épp ellenkezőleg. Megvannak, sőt azóta növekedtek is. – A külvilágnak fogalma sincs arról mi zajlik ott, belülről pedig szinte senki nem kerül ki – mondta Sam Zarifi, a szervezet egyik képviselője.
– MON –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán
Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb [...] tovább »
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig a horvát tengerparton kedden és szerdán; a tenger elöntötte [...] tovább »
Harminc éve döntötték le a berlini falat
Köszönetet mondott Frank-Walter Steinmeier német államfő a közép-európai népeknek a hazája [...] tovább »
Kutyákat használnak régészeti leletek feltárására horvát archeológusok
Különleges kiképzésben részt vett kutyákat használnak horvát archeológusok régészeti leletek feltárására, [...] tovább »
Bolgár kamion – Rendőrség: valószínűleg kínaiak az áldozatok
Valószínűleg kínai állampolgár volt az a 39 ember, akit szerda hajnalban holtan találtak egy bolgár rendszámú [...] tovább »
Harminckilenc holttestet találtak egy teherautóban Angliában
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében - közölte szerdán a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása