Frissítve:

Az idén a legtöbben belföldre utaznak egy felmérés szerint

A mindig népszerű Balaton A mindig népszerű Balaton - © Fotó: Pixabay
Budapest – Az idén 2-3 hétre, autóval, belföldre és hotelben megszállva tervezi az utazását a magyarok többsége, a tendencia nem változott, tavaly is az ilyen utazások voltak a legnépszerűbbek – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital év eleji kutatásából.

hiba beküldése

Az MTI-nek küldött felmérés szerint a megkérdezettek 65 százaléka többször is szeretne az idén útra kelni. A többség (66 százalék) olyan helyre akar menni, ahol még nem járt, de régóta a listáján van a hely. A többiek olyan helyre mennének, ahol már jártak, de visszavágynak. A 30-39 évesek még nagyobb arányban (62 százalék) mennének oda, ahol már jártak, a 18-29 éves fiatalok pedig inkább új helyre látogatnának (76 százalék).

A Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatásából az is kiderült, hogy a tervek szerint a válaszadók 81 százaléka belföldön fog pihenni 2019-ben, de ezzel párhuzamosan 58 százalék európai, nem szomszédos országba is tervez utazást. A válaszadók fele szomszédos országban pihenne.

A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb program, mindháromra 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók. A kutatásban részt vevők 14 százalékának mindegy az úti cél, csak pihenjen.

A közlemény szerint a válaszadók kétharmada hotelben tervez megszállni, 56 százalékuk apartmanban, minden ötödik válaszadó pedig magánházba készül. Ha tehetné, minden harmadik ember több mint 3 hetet töltene távol az otthonától, de erre reális esélyt csak minden ötödik válaszadó lát. Három emberből kettő a párjával fog utazni, sőt ha nyernének egy utazást, akkor is csak az emberek harmada vinné a szűk családját, legtöbben még egy nyereményutazásra is kizárólag a párjukkal mennének. A nyereményút célpontja a legtöbbek számára maradna Európán belül (28 százalék), de közel ugyanennyien választanának egy ingyenes amerikai utazást is.

A kutatás kitért arra is, hogy a legtöbben (73 százalék) autóval terveznek utazni, míg repülős útra kevesebben, csak 64 százalékuk vállalkozna. Az utazási irodák által teljes egészében megszervezett utak nem népszerűek a felmérés szerint: a válaszadók 68 százaléka maga szervez mindent, önállóan keresgél programok és információk után, csupán minden negyedik ember bízza magát utazási irodára.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Kamaszkor: mindenki túléli valahogy
Nyíregyháza - A kamaszból egyszer csak felnőtt lesz – de nehéz az átmenet. tovább »
Kapcsolataink legősibb mozgatórugója
Nyíregyháza - Csakis annyit vehetünk ki egy kapcsolatból, amennyit beletettünk. tovább »
Levegőminőséget javító projekt indul Miskolcon
Miskolc - Az elkövetkező években mintegy másfél millió euró fordítható Miskolc levegőminőségére. tovább »
Megelőzhető a pajzsmirigy megbetegedése
Debrecen - A szakember szerint bár úgy tűnhet, valójában nincs több pajzsmirigy-megbetegedés Magyarországon mint [...] tovább »
Szálló por – Miskolcon javul a levegő minősége
Miskolc - Javul a levegő minősége Miskolcon, ezért Kriza Ákos polgármester pénteken megszüntette a szmogriadó [...] tovább »
Szupergyors internetet kapott három borsodi település
Sajópetri - Folyamatosan adják át a Szupergyors Internet Program fejlesztéseit megyénkben is. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az úszás volt a következő állomás Ózdon
Ózd - Több mint harmincan vettek részt Ózdon a Kondi Napok 2018/2019-es évadának legutóbbi állomásán a Városi [...] tovább »
Európa-liga – A Salzburg a Napolit, a Dinamo Kijev a Chelsea-t kapta
Budapest/Nyon - A magyar érdekeltségű csapatok kifejezetten erős ellenfeleket kaptak pénteken a labdarúgó [...] tovább »
DEAC: meghódították a Sárkányok földjét
Debrecen - Nagy nevetések közepette teljesítették a DEAC hokisai az izzasztó pályát. tovább »
Kék Cápák – Képesek arra, amiről még csak álmodnak
Nyíregyháza - A Blue Sharks vezetői beszéltek a Hepp-kupáról és a bajnokságból hátralévő időszakról. tovább »
Startol a mennyei megyei – Sikeres rajtban bízik mindenki
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A nyíregyházi stadion műfüves pályája lesz a Balkány otthona vasárnap. tovább »
Szpari – Elsősorban a védekezést gyakorolta a Spartacus
Nyíregyháza - A vasárnapi, Monor elleni bajnokira készülő Szpari szerdán 1–1-es eredménnyel véget ért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása