Frissítve:

Az FHB eladta ingatlan életjáradék cégét az államnak

Budapest, 2014. november 14., péntek (MTI) – Az FHB Jelzálogbank október 9-én eladta az FHB Életjáradék Ingatlanbefektető Zrt.-t a magyar állam nevében és javára eljáró Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek, a vételár 1 millió forint – közölte a jelzálogbank pénteken a BÉT honlapján.

Az eladás indoka az, hogy a biztosítási törvény módosítása előírja: a jövő év első napjától életjáradékot csak biztosító nyújthat.
A meglévő életjáradékot szolgáltató cégekről úgy rendelkezett a jogalkotó, hogy a tulajdonosaik – rögzített feltételekkel – felajánlhatják cégeiket megvételre az államnak, illetőleg a képviseletében eljáró Nemzeti Eszközkezelőnek.

A jogalkotó azért választotta ezt a megoldást, mivel időskorú személyek élethosszig tartó járadék- és egyben lakhatási jogának széles körben történő biztosítása a tét.

Ez a megoldás bármely, életjáradéki szerződés megkötésével üzletszerűen foglalkozó olyan magyarországi székhelyű gazdasági társaság számára rendelkezésre áll, amelynek tevékenységét a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó állami hatóság felügyeli és megfelel a törvényben rögzített egyéb feltételeknek – áll a közleményben.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Hét bank 30 százalékkal növeli a bankkártya-elfogadóhelyek számát
Budapest - Csaknem 30 százalékkal növeli hét bank a bankkártya-terminálok számát a kormány modern elektronikus [...] tovább »
Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő
Budapest - Magyarországon a lakóépületek 80 százaléka energiahatékonysági szempontból nem megfelelő, az [...] tovább »
Még tovább nőtt az érdeklődés belföldi szálláshelyeink iránt
Debrecen - Minden igényt kielégítő utazásiajánlat-mustra zajlik három napon át a Nagyerdei Stadionban [...] tovább »
Médiatanács: 220 ezer forintos bírságról döntött a hatóság
Budapest - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 220 ezer forint bírsággal sújtotta a [...] tovább »
Módosították a német autópályadíjról szóló szabályokat
Berlin - A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken módosította a külföldi autósokat is terhelő [...] tovább »
Védőhálót a tyúkok feje fölé!
Hajdú-Bihar - Az országos főállatorvos hazánk egész területére elrendelte a baromfik zártan tartását. Vajon meddig? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-selejtezők – Hat hónapra kidőlt az ír Seamus Coleman
Budapest/Dublin - Várhatóan hat hónapot kell kihagynia Seamus Colemannek, aki az Írország-Wales [...] tovább »
“Ez egy igazi csapatdiadal volt”
Hajdú-Bihar - Véget értek a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának szombati mérkőzései. Mutatjuk a [...] tovább »
Párbajtőr GP – Két magyar a nők versenyének főtábláján
Budapest - Két magyar párbajtőröző léphet pástra vasárnap a nők versenyének 64-es főtábláján a budapesti [...] tovább »
„Amit a sors elvett tőlünk az előző fordulókban, azt ma visszakaptuk”
Hajdú-Bihar - A labdarúgó megyei első osztály vasárnapi játéknapjának eredményei és az edzők nyilatkozatai. tovább »
Férfi röplabda NB I – Véget értek az alsóházi küzdelmek
Budapest - Annak ellenére is a Sümeg végzett a nyolcadik helyen a férfi röplabda NB I alsóházában, hogy az [...] tovább »
Öttusa vk – Kovács Sarolta ötödik Kairóban
Budapest/Kairó - Az ötödik helyen végzett Kovács Sarolta az öttusázók világkupa-sorozatának második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása