Frissítve:

Az exportról tartottak előadást a Debreceni Egyetemen

Az exportról tartottak előadást a Debreceni Egyetemen © Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – Az exportnövekedés lehetőségeiről és kihívásairól tartott előadást az export növekedéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön a Debreceni Egyetemen. Joó István az intézmény egykori hallgatójaként szólt a Gazdaságtudományi Kar diákjaihoz.

hiba beküldése

– A magyar versenyképességi fordulat egyik alapvető feltétele a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztése annak érdekében, hogy az EU-s átlagnál alacsonyabb exportrészesedésüket növelni lehessen. Jelenleg a kkv-k mindössze 5 százaléka exportál rendszeresen, és a hazai kivitel 15 százalékát adják a kisebb vállalatok – hangsúlyozta a Debreceni Egyetemen tartott rendhagyó előadáson Joó István.

Az export növekedéséért felelős helyettes államtitkár a Gazdaságtudományi Kar és az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság Debreceni Ifjúsági Bizottságának meghívására érkezett a Böszörményi úti campusra, ahol a hallgatóknak és oktatóknak beszélt a hazai exportnövekedés lehetőségeiről és kihívásairól.

Fotó: Kiss Annamarie

– A Gazdaságtudományi Kar hallgatói számára félévente több rendhagyó előadást szervezünk, melyeken olyan információkhoz juthatnak a leendő szakemberek, amit a tankönyvekből nem lehet megtanulni, és a különböző szakirodalmakból is nagyon nehéz összegyűjteni – tájékoztatott Nábrádi András, a DE GTK Gazdálkodástudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára.

A csütörtöki rendezvényen Joó István elmondta, hogy a magyar export 2017-ben 100 milliárd, 2018-ban pedig már rekordszintű, 105 milliárd forint felett volt. Hazánk célpiaca főként Németország, Szlovákia, Oroszország és Románia, az exporttermékek legnagyobb arányban a járműgyártásból származnak. A Nemzeti Exportstratégia révén pedig több eszközzel támogatja a kormány a magyar kis-és középvállalkozások exporttevékenységét.

– A Nemzeti Exportstratégia célja, hogy 2018-hoz képest 50 százalékkal növekedjen 2030-ra a saját termékkel és szolgáltatással rendelkező magyar kkv-k aránya az exportban. A stratégiában kiemelt ágazat az egészség-, az élelmiszer- és az építőipar, valamint a kreatív szektor, illetve a digitalizáció. Ennek érdekében felülvizsgáljuk az exporthoz szükséges engedélyek kiadásának szabályozását, és ahol kell, egyszerűsítünk – ismertette a helyettes államtitkár egykori Alma Materében. Joó István ugyanis okleveles gazdasági agrármérnökként szertett diplomát a Debreceni Egyetemen.

Fotó: Kiss Annamarie

– Mivel itt képzik a jövő szakembereit, nagyon fontos, hogy minél változatosabb legyen az az ismeretanyag, amit megszereznek. Így a fiatalok felkészülten léphetnek a munkaerőpiacra, hogy hasznos építőkövei legyenek a magyar társadalomnak. Én is itt tanultam a Debreceni Egyetemen és nagyon sokat profitáltam az itteni tanulmányaimból. Bár kicsit elszorul a gyomrom, ha eszembe jutnak a vizsgák és a zh-k, összességében nagyon jó érzésekkel tértem ide vissza – nyilatkozta a politikus.

– Debreceni Egyetem –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása