Frissítve:

Az Erste Bank hat fiókját zárja be az idén

Budapest, 2014. június 6., péntek (MTI) – Az Erste Bank Hungary Zrt. hat kisebb bankfiókjának bezárásáról döntött, egyúttal idén további kilenc fiók fejlesztését tervezi – közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

hiba beküldése

A hitelintézet közlése szerint a balatonfüredi fiók, a berettyóújfalui fiók, a lenti fiók, illetve a budapesti Bosnyák téri fiók, a Törökvész úti fiók, a budafoki Kossuth utcai fiók működését szüntetik meg.

Az Erste közölte azt is: ezzel párhuzamosan új fiókok helyszíneit és a bővítési lehetőségeket is vizsgálják.

A bank az érintett ügyfeleket levélben értesíti majd arról, hogy mely fiókok veszik át a most megszűnők helyét 2014. június 30-ától.

Az Erste Bank a két éve megkezdett üzleti átalakítási programjával összhangban idén is folytatja az optimalizálást, melynek keretén belül 2013. eleje óta 1,7 milliárd forintot fordított a hálózat fejlesztésére és modernizálására.

A bank közölte: elkötelezett amellett, hogy ügyfeleit minél hatékonyabb módon szolgálja ki, és ennek része a fiókhálózat újragondolása és annak átszervezése is. A racionalizálási folyamatban figyelembe veszik például a rentabilitást és a helyi piaci potenciált.

Kitértek arra: az Erste az ügyfélszám, a fiók- és a bankautomaták (ATM-ek) száma alapján továbbra is a három legnagyobb szereplő egyike a magyar bankpiacon. A pénzintézet célkitűzése az, hogy középtávon piacvezető szerepet érjen el a digitális (elektronikus) banki szolgáltatások terén is.

Ennek érdekében 2013. folyamán a bank megújította a ma már több mint 400 ezer ügyfelet kiszolgáló netbanki szolgáltatását, amelyen keresztül az ügyelek havi szinten 570 ezer, azaz évi közel hétmillió tranzakciót hajtanak végre – közölte a bank a BÉT honlapján.

– MTI – 

 



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az erő velük van: fölényes győzelem az agráriumban
Budapest - A termelésbiztonság fokozását szolgáló jégkármérséklő rendszerrel 50 milliárd forintos kár [...] tovább »
Emelkedett a gázolaj ára
Budapest - Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin [...] tovább »
Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat
Budapest - Átadták a 2017. évi Gábor Dénes-díjakat csütörtökön az Országházban, kiemelkedő [...] tovább »
Ukrajna saját fapados légitársaságot alapított
Kijev - Ukrajna fapados légitársaságot alapított SkyUP néven, amelynek járatai belföldre és külföldre is [...] tovább »
MNB: az adósságfék szabályok segítik a hitelezés egészséges szerkezetének fenntartását
Budapest - A jegybank adósságfék-szabályai korlátozzák a lakosság túlzott mértékű eladósodását és [...] tovább »
10 százalékkal drágult a hal
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A halasok főleg a takarmány drágulásával magyarázzák az átlag [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyírbátori FC – Nem baj, hogy tele kellett írni a füzetet
Nyírbátor - Az eredmények mellett az is fontos volt Nyírbátorban, hogy biztosítva legyen a fejlődési lehetőség [...] tovább »
Hétvégén rendezik a Karácsony Kupát
Debrecen - A DVSC több korosztályos csapata is részt vesz az eseményen. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Megérdemelt győzelem Újpesten
Miskolc - A jégkorong Magyar Kupa selejtezősorozatának zárófordulójában Újpesten lépett jégre a DVTK [...] tovább »
A DVSE készen áll
Debrecen - Kiélezett csata várható a felsőházba igyekvő Debrecen és a Vasas között. tovább »
Az Év sportolója 2017 – A csapat jelöltek
Budapest, 2017. december 15., péntek (MTI) - Idén az Év csapata kategóriát két részre osztva, külön díjazza a [...] tovább »
Női röplabda Challenge Kupa – Idegenben fordított a Vasas
Budapest, Schaan - A Vasas Óbuda női röplabdacsapata négy játszmában, szetthátrányról nyert a liechtensteini [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása