Frissítve:

Az erdélyi magyar lapok az RMDSZ határozottabb politizálására számítanak a kormányból való kilépés után

Kolozsvár, 2014. december 15., hétfő, (MTI) – A hétfői erdélyi magyar lapok véleménycikkeikben szükséges lépésnek tartották a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilépését a román kormányból, és többen is úgy vélték, a Szövetségi Képviselők Tanácsa által szombaton hozott döntés megszünteti az RMDSZ bukaresti igazodási kényszerét, és lehetővé teszi, hogy a szövetség határozottabb hangot üssön meg a romániai politikában.

hiba beküldése

A Krónika vezércikkírója egy olyan közvélemény-kutatás eredményeit idézte, amelyre csak utalások történtek az SZKT szombati ülésén.

„Az elmúlt 25 évben először bíznak a magyarok jobban egy román politikusban, mint egy magyarban: az elnökválasztás második fordulója után a közösség körében tizenkét százalékkal nagyobb volt Johannis bizalmi indexe, mint a Kelemen Hunoré. Nem véletlen hát, hogy az alakulat súlyos bizalmi válságba került vezetői belátták: sürgősen korrigálniuk kell az eddigi politikát, ellenkező esetben a szövetségben is magukra maradnak” – állapította meg a Krónika vezércikkírója. A székelyföldi Háromszék napilap véleménycikke szerint erős sokkra volt szüksége az RMDSZ-nek ahhoz, hogy felismerje, tennie kell valamit, ha a 2016-os választások után is szeretné látni képviselőit a román parlamentben.

„Menteni próbálják hát, ami még menthető” – magyarázta a kormányból való kilépést a cikkíró.

„Kelemen Hunorék, nehezen tudnak kilépni a mindenkinek megfelelni akaró, jó fiú pozícióból, ám lökött egyet rajtuk a román hatalom is, a Mikó-ügyben született ítélet, a Kovászna megyei prefektus egyre élesedő támadásai. Az újabb és újabb pofonok után mintha végre valami olyasmi történne, amire régóta szükség lenne: keményebb hangját kezdi hallatni az RMDSZ, elnöke már feltételekhez kötné a büdzsé, illetve az új kormány megszavazását” – írta vezércikkében a Háromszék.

A cikkíró szerint az RMDSZ csak azt tudja, hogy változtatnia kell, de ennek a mi­kéntjét még keresgéli. „Pedig volt egy-két olyan pillanat az elmúlt években, melyek táppontként szolgálhatnak, a székelyek nagy menetelése például megmutatta, hogy fontos célo­kért közös erőfeszítéssel születhetnek csodák. (…) Ha rátalálnak erre az útra, ha efelé visz az újratervezés, talán el- vagy visszanyerhetik a bizalmat, támogatást. S akkor a mérleg nyelve is végre a mi javunkra, az erdélyi magyarok javára billenhet” – állapította meg a Háromszék. A maszol.ro portál cikkírója is úgy látta, „a kormányban elfogyott a levegő, különösen Kelemen Hunor lemondása után”. Úgy vélte, a kilépésről való szavazás eredménye jelzi az RMDSZ-ben uralkodó fősodort, amelynek meghatározói elsősorban a székelyföldi vezetők. Megállapította, hogy „a fideszes propaganda révén az erdélyi magyar sajtó túlnyomó része” is befolyásolta a döntést.

A portál cikkírója arra is felfigyelt, hogy az RMDSZ kisparlamentjének eddig nem volt olyan ülése, amelyen Markó Béla korábbi elnök ne lett volna jelen, ne szólalt volna fel akár többször is. A szombati ülésről Markó Béla még a politikai vita előtt távozott. A kolozsvári Szabadság című napilap vezércikkében megállapítja, az RMDSZ ellenzékbe kerülése lehetővé teszi, hogy a szövetség ismét vehemensebben fogalmazza meg álláspontját a különböző kérdésekben, amit kormányon körültekintésből nem tehetett meg. A magyarságot érintő témákban olyan hangot üthet meg, amely összhangban van a közösségi igényekkel, és ezzel „kifoghatja a szellőcskét” a másik két romániai magyar párt vitorlájából is.

„Jelenleg az országnak jobboldali államfője van, és egy olyan baloldali kormánya, amelyik hatalmasat bukott az elnökválasztások alkalmával. Mivel a kormányzásban nehéz periódus várható, a jobboldal csak vesztene, ha most hatalomátvételre törekedne. (…) A jobboldalon pillanatnyilag az tűnik a legjobb stratégiának, ha kivéreztetik a baloldalt ennek kormányon tartásával, amikor pedig ez bekövetkezik, akkor bebetonozhatják saját hatalmukat. Ebben az esetben nem volna meglepő vagy észszerűtlen elképzelés, ha az ellenzékivé vált RMDSZ jobbról előzve újból kormányra kerülne egy politikai vihar utáni csendben” – állapította meg vezércikkében a Szabadság kolozsvári napilap.

– Gazda Árpád, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kitört a vulkán Stromboli szigetén, a turistákat evakuálják
Egy ember meghalt, egy másik megsérült az olaszországi Stromboli vulkán kitörésében - közölték az olasz [...] tovább »
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása