Frissítve:

Az EP tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló irányelvet fogadott el

Brüsszel, Strasbourg – Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel támogatta a tisztességtelen forgalmazói magatartásról szóló új uniós irányelvet, ami képes lesz megvédeni a termelőket a nemzetközi üzletláncok visszaéléseitől – közölte az uniós parlament kedden.

hiba beküldése

Az EP strasbourgi plenáris ülésén 589 támogató, 72 elutasító szavazat, valamint kilenc tartózkodás mellett elfogadott új jogszabály számos tisztességtelen forgalmazói magatartási gyakorlattá vált szokást tilt majd be.

Ilyen egyebek mellett a romlandó élelmiszerek késedelmes kifizetése, a megrendelésektől való utolsó pillanatban történő elállás vagy a beszállítónak a hulladéknak minősülő élelmiszerek visszavásárlására történő kényszerítése. A promóciós, reklám- vagy értékesítési kampány költségeinek a beszállítóra való terhelésére a jövőben csak a felek közötti előzetes és egyértelmű megállapodás esetén lesz mód.

Az új irányelv lehetőséget biztosít az élelmiszer-beszállítóknak arra, hogy panaszt tegyenek, még akkor is, ha az unió másik tagállamában történt a tisztességtelen kereskedelemi tevékenység. A tagállamokat pedig felhatalmazza majd az új szabályok érvényesítésére, a megállapított jogsértések szankcionálására. A szabályok hatálya kiterjed majd a kiskereskedőkre, az élelmiszer-feldolgozókra, a nagykereskedőkre, a szövetkezetekre és a termelői szervezetekre, illetve azokra az egyéni termelőkre, akik az azonosított tisztességtelen forgalmazói magatartás bármelyikétől szenvedtek.

A jogszabály minden olyan vállalkozásra alkalmazandó lesz, amelynek éves árbevétele eléri a 350 millió eurót (mintegy 111,3 milliárd forintot), míg az e küszöbérték alatti vállalkozások differenciált szintű védelemben fognak részesülni.

Az Európai Parlament keddi végszavazása után a másik uniós jogalkotó, az Agrárminiszterek Tanácsa várhatóan hamarosan jóváhagyja az új irányelv szövegét, amely a hivatalos kihirdetését követő ötödik napon lép majd hatályba. A tagállamoknak két évük lesz, hogy az irányelvben szereplő rendelkezéseket nemzeti jogukba ültessék át.

Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában azt hangsúlyozta: a magyar kormány az irányelvben leírtaknál akár szigorúbb szabályokat is elfogadhat és magasabb szintű védelmet is nyújthat a beszállító gazdáknak az “élelmiszermultik túlkapásaival” szemben.

“Az irányelv Magyarországra bízza, hogy mely hatóságot jelöli majd ki a bírságok kiszabására és a vizsgálatoknak panaszok alapján történő megindítására” – tette hozzá a politikus.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Megőrzik, amit eddig elértek
Tépe - Folyamatosan csökken a közmunkások száma, ma már főleg nők dolgoznak. tovább »
Történelmi visszatekintő a falu központjában
Folyás - A Kossuth utca egy részét, közel fél hektár nagyságú területen a falu múltját bemutató [...] tovább »
NAV: már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek
Budapest - Már nem kérhetők postán az adóbevallási tervezetek, éjfélkor ugyanis lejárt a határidő - mondta [...] tovább »
Korszerű orvosi rendelő épül Folyáson
Folyás - Év végére elkészülhet a kisfalu új orvosi rendelője. A 36 millió forintba kerülő beruházás [...] tovább »
Több épület is olcsóbban fűthető Tépén
Tépe - Az iskola, az orvosi rendelő és a szolgálati lakás energetikai korszerűsítése fejeződik be hamarosan. Az [...] tovább »
Jó ötlet volt az EDC létrehozása
Debrecen - Az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központot 2015-ben azzal a céllal hozta létre a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kajak-kenu vb – Önkénteseket toboroznak Szegedre
Budapest - Zajlik az önkéntesek toborzása az augusztusi, szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu [...] tovább »
Eb-selejtező: úgy vélik, a magyarok hangja erősebb lesz
Budapest, Dunaszerdahely - A dunaszerdahelyiek szerint a lelátón mi leszünk az aktívabbak. tovább »
Hárman is ott lesznek a döntőben a Kagamiból
Debrecen - A Kyokushin Karate Diákolimpia elődöntőjét rendezték meg március 9-én Debrecenben. Huszonnyolc [...] tovább »
Eb: ismét jégbe borul a debreceni Főnix Csarnok
Debrecen - Kósa Lajos szerint a szervezéssel biztosan nem lesz gond, hiszen bejáratott csapatuk van. tovább »
360 fokos videó: a ralisok idén is felszántották a salakpályát
Debrecen - Évek óta bevett szokás, hogy március 15-én tartják a KZ Invest Kupa első fordulóját Debrecenben – [...] tovább »
Szlovák-magyar – Minden szurkoló személyazonosságát ellenőrzik majd
Budapest - A rendezők minden szurkoló személyazonosságát ellenőrzik majd a csütörtöki (20.45) szlovák-magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása