Frissítve:

Az energiapiaci integrációról tanácskoztak a V4 parlamenti delegációi Visegrádon

Visegrád, 2014. január 30., csütörtök (MTI) – A visegrádi országok energiapiaci integrációjáról folytattak eszmecserét a visegrádi országok (V4) parlamentjeinek külügyi bizottsági delegációi kétnapos tanácskozásuk első napján, csütörtökön Visegrádon.

hiba beküldése

A V4 – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – bizottsági tagjait köszöntve Balla Mihály, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke kijelentette: immár az unió tagjaként az együttműködés és a közös álláspontok kialakítása “talán még fontosabb”, mint azelőtt volt.

Bár a közös fellépés kormányzati szinten látványos eredményeket ért el, “sokkal jobban figyelnének a hangunkra, ha az együttműködésünket parlamenti szinten is szorosabbra fűznénk” – mondta.

A kétnapos tanácskozáson napirendre kerül az is, hogy a külügyi bizottságok közösen forduljanak házelnökeikhez, hogy erősítsék a visegrádi csoport parlamenti együttműködését, és hozzanak létre rendszeres fórumot, ahol a négy ország számára fontos témákban megismerhetik egymás véleményét, az egyeztetett álláspontokat pedig hatékonyabban lehet képviselni a nemzetközi fórumokon. A külügyi bizottság elnöke javasolta, hogy a pénteki ülésen a hangsúly a Nyugat-Balkánról a keleti partnerségre helyeződjön át. Az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: “meg vagyok győződve arról, hogy kötelességünk közösen hangot adni döbbenetünknek és aggodalmunknak a fejleményekkel kapcsolatban, és át kell gondolni, hogy miben lehetünk az európai útban reménykedő ukrán barátaink segítségére”.

Szerdán közös nyilatkozatban szólították fel a visegrádi országok kormányfői az ukrajnai feleket, hogy azonnal állítsák meg az erőszak spirálját. A válság további eszkalációja veszélyezteti az ország jövőjét, és Ukrajna teljes destabilizációjához vezethet – mutattak rá a budapesti csúcstalálkozójukon elfogadott dokumentumban Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia miniszterelnökei.

– MTI –

 



További hírek a Gazdaság kategóriából
Nem változik az üzemanyagok jövedéki adója júliustól
Budapest - Nem változik júliustól az üzemanyagok jövedéki adója, mivel 50 dollár fölött maradt az ásványolaj [...] tovább »
A diákmunka szabályai a Munka törvénykönyve fényében
A diákok munkavégzésének feltételeit is a Munka törvénykönyve határozza meg, így, amennyiben egy 16. [...] tovább »
Az EU a költségvetési strukturális hiány javítására szólította fel Magyarországot
Brüsszel - Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben jelentős költségvetési korrekciót [...] tovább »
V4-Ausztria – A migráció és az uniós költségvetés volt a téma a parlamenti elnökök találkozóján
Balatonfüred - A migráció kérdése, valamint a következő uniós ciklus költségvetése volt a téma a visegrádi [...] tovább »
A logóper más cégeknek is tanulság
Debrecen - A pernek óriási jelentősége volt a Hajdú Gabona Zrt. életében, mert ha veszít, a cég is [...] tovább »
Öt nemzetközi programban vettek részt
Hajdú-Bihar - A megyei önkormányzat segítségével jó külföldi gyakorlatokat ismerhettek meg hazai vállalkozások. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
James Deane oktatott a nyitónapon
Máriapócs - A Drift Master Európa-bajnoki futam nívós versengést ígér szombatra. tovább »
Vb-2018 – D csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság D csoportjának pénteki, 2. fordulós eredménye. tovább »
Vb-2018 – Egy jó félidő elég volt Nigériának Izland ellen
Volgográd - A nigériai válogatott 2-0-ra legyőzte az izlandi együttest Volgográdban pénteken az oroszországi [...] tovább »
Francia Nagydíj – Hamiltoné a második szabadedzés is
Le Castellet - A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton az első után a második pénteki szabadedzésen is a [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Horvát-ausztrál meccs jön az ötödik helyért
Budapest - A horvát és az ausztrál válogatott csap össze az ötödik helyért a Duna Arénában zajló férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A horvátok játszhatnak az ötödik helyért
Budapest - A horvát válogatott játszhat az ötödik helyért a Duna Arénában zajló férfi vízilabda világliga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása