Frissítve:

Az EMNP alelnökével is találkozott Kolozsváron a román államfő tanácsosa

Kolozsvár, 2015. április 18., szombat (MTI) – Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökével is találkozott Kolozsváron Laurentiu Mihai Stefan, a román államfő belpolitikai tanácsosa, aki pénteken Klaus Iohannis román államfő üzenetét olvasta fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 12. kongresszusán – derült ki az EMNP szombaton kiadott közleményéből.

hiba beküldése

Az államfő belpolitikáért felelős tanácsosát Toró T. Tibor, az EMNP Országos Stratégiai Bizottságának elnöke tájékoztatta az EMNP államszervezést és a politikai rendszer reformját érintő elképzeléseiről, külön kitérve a régiók szerepére. A beszélgetésen kiemelt téma volt a romániai választási törvények módosítása, melynek kapcsán Toró T. Tibor ismertette az EMNP nemrég bemutatott javaslatcsomagját.

Az államelnöki tanácsos arra bíztatta az EMNP vezetőit, éljenek a lehetőséggel és közvetlenül védjék meg javaslataikat a bizottság munkaülései során. Toró T. Tibor megígérte, hogy rendszeresen tájékoztatják az elnöki hivatalt az EMNP tevékenységéről és javaslatairól, az államtanácsos pedig konstruktív együttműködést ígért ezen elképzelések közvetítésében – olvasható a közleményben.

A két rivális magyar politikai alakulatnak tett gesztus egyebek mellett a tavaly novemberi elnökválasztással állhat összefüggésben.
Az RMDSZ vezetői azzal indokolták a kongresszusuk címéül választott “újratervezés” szükségességét, hogy novemberben hatszázezer erdélyi magyar voksolt Klaus Iohannisra olyan körülmények között, amikor az elnökválasztás első fordulójában a két magyar jelölt összesen négyszázezer voksot kapott.

A voksok 3,5 százalékát összesítő Kelemen Hunor RMDSZ-elnöke a magyar választók belátására bízta, hogy a második fordulóban kit választanak Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök, és Klaus Iohannis, a jobbközép államfőjelöltje közül, hozzátéve, hogy a magyarság szempontjából “nincs jó döntés”. Az első fordulóban félszázalékos eredményt elérő Szilágyi Zsolt, az EMNP (időközben pártelnökké választott) államfőjelöltje arra bíztatta híveit, hogy Klaus Iohannisra adják voksukat.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Október 23. – Gulyás Gergely Berlinben
Berlin - Az európai identitás és létforma megvédéséhez az egész kontinensen érvényre kell jutnia a magyarok [...] tovább »
EU-csúcs/Brexit – Szijjártó: megállapodásra kell jutni Londonnal a Brexit feltételeiről
London - A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország számára egyértelmű, hogy megállapodást [...] tovább »
Putyin a globalizációt okolta a kercsi tragédia miatt
Moszkva - A globalizációt okolta Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a 21 halálos áldozattal járó [...] tovább »
Bogyay Katalin köszönetet mondott Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkárnak az 56′-os ENSZ-iratok megnyitásáért
Washington - Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-képviseletének vezetője csütörtökön New Yorkban [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Pellegrini: Szlovákia a szankciók helyett a párbeszédet részesíti előnyben
Prága/Brüsszel - Szlovákia a büntetőintézkedések helyett a párbeszédet részesíti előnyben - jelentette ki [...] tovább »
EU-csúcs – Merkel: a kötelező kvóták rendszerének megszüntetése nem oldja meg a migrációs kérdést
Brüsszel - A kötelező kvóták rendszerének megszüntetése nem oldja meg a migrációs kérdést a német [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két mérkőzésen Csoknyai István irányítja a férfi kézilabda-válogatottat
Budapest - A soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn Csoknyai István irányítja a magyar férfi [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Továbbra is százszázalékos a Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - A saját közönsége előtt játszó Zalaegerszeg 17 ponttal legyőzte a Szeged együttesét [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Folytatódott a DVTK rossz sorozata
Zsolna - A DVTK Jegesmedvék egymást követő hatodik mérkőzését vesztette el a szlovák jégkorongligában, [...] tovább »
Ifjúsági olimpia – Minden idők legjobb szereplése, 24 éremmel zárnak a magyarok
Buenos Aires, 2018. október 18., csütörtök (MTI) olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése. tovább »
Elhunyt Magos Judit hatszoros Eb-aranyérmes asztaliteniszező
Budapest - Hatvanhét éves korában elhunyt Magos Judit hatszoros Európa-bajnoki aranyérmes [...] tovább »
Női kézilabda BL – Dragan Djukic lett a CSM Bucuresti új vezetőedzője
Bukarest - A szerb Dragan Djukic lett a román CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása