Frissítve:

Az Emmi reméli, hogy nem csak az utcáról ismerhetik meg a PDSZ elképzeléseit

Budapest – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) bízik benne, hogy a jövőben nem csak az utcáról ismerhetik meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) oktatásszakmai elképzeléseit.

hiba beküldése

A tárca így reagált Szűcs Tamás ügyvezető PDSZ-elnök pénteki sajtótájékoztatójára, amelyet az oktatási államtitkárság Szalay utcai épülete előtt tartott Budapesten. Az érdekvédelmi szervezet önálló oktatási minisztériumot követelt, és a sajtó képviselői előtt ismertették erről szóló, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelüket.

A minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a sajtóból értesültek, hogy a PDSZ-nek új elnöke van, aki bemutatkozás gyanánt “az utcai demonstrációt választotta”.

Hozzátették: bíznak benne, a későbbiekben lesz mód nem csak az utcáról megismerni a PDSZ oktatásszakmai elképzeléseit, mert meggyőződésük, hogy az oktatást a párbeszéd, a közös munka, és nem az utcai akciók segítik.

– MTI –


Budapest, 2018. április 20. Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) újonnan megválasztott ügyvezető elnöke sajtótájékoztatót tart az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Oktatásért Felelős Államtitkársága előtt Budapesten 2018. április 20-án.
Budapest - Önálló oktatási tárca létrehozását követeli az új kormánystruktúrában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Szűcs Tamás, aki ügyvezető elnökként irányítja a szakszervezetet, miután Mendrey László korábbi elnököt visszahívták tisztségéből, pénteki budapesti sajtótájékoztatój...



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása