Frissítve:

Az EKB lépése támogatja a magyar alapkamat tartását a monetáris tanács külső tagja szerint

Budapest, 2014. szeptember 10., szerda (MTI) – Az EKB irányadó kamatának csökkentése és “pénzpumpálása” a gazdaságba támogatja a magyar jegybanki alapkamat hosszabb távú tartását – nyilatkozta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának külső tagja az MTI-nek szerdán.

hiba beküldése

Kandrács Csaba hangsúlyozta: az, hogy Matolcsy György jegybankelnök a legutóbbi, július végi kamatcsökkentést követően bejelentette, hogy a monetáris tanács “tartós tartásra”, vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig a jelenlegi, 2,1 százalékon marad, nem azt jelenti, hogy ettől rendkívüli esetben ne térne el a testület. Az EKB mostani lépése azonban még nem éri el azt a szintet, amely beavatkozásra késztetné a monetáris tanácsot – szögezte le. Hozzátette, hogy az Európai Központi Bank döntése mérsékli a piaci, például az orosz-ukrán konfliktus miatti kockázatokat is.

A középtávú inflációs cél teljesüléséhez a mostani kamatszint fennmaradása megfelelő Kandrács Csaba szerint, aki úgy fogalmazott: ha nem érkezik erősebb jelzés, ez a szint maradhat 2015 végéig.

Az EKB szeptember 4-i kamatdöntő ülésen 0,05 százalékra csökkentette az irányadó kamatát 0,15 százalékról, lejjebb vitte a 0,1 százalékos negatív betéti kamatát is, amely így mínusz 0,20 százalék, és 0,30 százalékra változtatta egynapos hitelrátáját 0,40 százalékról. A döntés nem felelt meg a piaci várakozásoknak, az elemzők többsége arra számított az EKB nem változtat irányadó kamatrátáján.

A kamatdöntés napján Mario Draghi EKB-elnök bejelentette, hogy megkezdik az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) vásárlását. Az ABS-program mellett az EKB euróban denominált, fedezett kötvényeket is venni fog, erről október 2-án adnak további részleteket. Az EKB azután döntött az ABS vásárlások megindításáról, hogy az eurózónában 2014 második negyedévében a vártnál kisebb lett az éves gazdasági növekedés üteme, amely a harmadik negyedévben tovább lassult.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Tállai András: a napokban indul a támogató eljárás mintegy másfél ezer Amerikából jövedelmet szerző adózónál
Budapest - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az amerikai társhatóságtól kapott pénzintézeti számlainformációkat [...] tovább »
Informatikusoké a világ
Miskolc - Formabontó magán kezdeményezés Miskolcon a Codecool elindítása, ahol rapid módon programozókat képeznek. tovább »
Zuckerberg a BBC-nek: a globalizáció ellen fordul a közhangulat
London - A Facebook közösségi portál alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a [...] tovább »
10 briliáns logó, amely önmagáért beszél
Egy frappáns logó nagyban hozzájárulhat egy termék sikeréhez. De hogy mire is gondolunk pontosan? Mutatjuk! tovább »
Egyelőre „titkolózik” a határ az állapotáról
Hajdú-Bihar - A gazdák szerint korai arról beszélni, hogy a szántóföldi vetések miként teleltek át. tovább »
Az ÉFOSZ felveszi a kapcsolatot az élelmiszerlánc-biztonsági hivatallal
Budapest - Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) felveszi a kapcsolatot a Nemzeti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Izgalommentes Fatum-siker
Nyíregyháza - Erősen benne volt a pakliban, hogy nem a TFSE elleni bajnoki mérkőzés lesz az, amelyen vért izzad a [...] tovább »
Fedettpályás atlétikai ob – Baji megjavította csütörtöki országos csúcsát
Budapest - Baji Balázs saját, csütörtökön felállított országos csúcsát megdöntve győzött 60 méter gáton [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Hétgólos érdi siker
Budapest - Az Érd hét góllal legyőzte a vendég Siófokot a női kézilabda NB első vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Férfi kézilabda EHF Kupa – Kikapott Magdeburgban a Tatabánya
Budapest/Magdeburg - A Tatabánya öt góllal kikapott a Magdeburg otthonában vasárnap a férfi kézilabda EHF Kupa [...] tovább »
Nyíregyházi Kosársuli – Kisebb különbségű, de azért győzelem
Nyíregyháza - Az MTK II ellen játszott hazai környezetben a Nyíregyházi Kosársuli az amatőr női kosárlabda NB I-ben. tovább »
Labdarúgó NB III – „Ezen a talajon is jó mérkőzést játszottunk”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 19. fordulójában három megyei csapatunk lépett pályára vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása