Frissítve:

Az Együtt-PM magyarázatot vár az MNB-től az irodaház-vásárlásról szóló hírek miatt

Budapest, 2014. augusztus 16., szombat (MTI) – Az Együtt-PM magyarázatot vár Matolcsy György jegybankelnöktől és a Fidesztől az Eiffel Palace irodaház nemzeti bank általi megvásárlásáról szóló hírrel kapcsolatban.

Az Eiffel Palace Magyar Nemzeti Bank általi megvételéről szombaton az Index számolt be.

Pápa Levente, a szövetség gazdaságpolitikusa szombati közleményében – amelyet az MTI-hez is eljuttatott – azt írta: Matolcsy György nemcsak a magyar gazdasággal, de a magyar közvagyonnal is “unortodox” módon bánik, a tiszaroffi kastély megvásárlása után “egy eladhatatlanul drága irodaházat vetetett meg az MNB-vel titokban, ismeretlen tulajdonosi hátterű offshore cégektől”.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a Fidesz 2010-ben még harcot hirdetett az “offshore lovagok” ellen, valamint kifogásolta, hogy a vásárlás akár 11-12 milliárd forintos közpénzfelhasználással járhatott. Sérelmesnek találta, hogy a cikk szerint a vételár ismeretlen tulajdonosi hátterű, ciprusi és más eredetű offshore cégekhez vándorolt, így nem tudni, ki gazdagodott a magyar közvagyonból.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Hivatalos totónyeremények – 7/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka
Budapest - Kétnapos üléssel kezdi ma tavaszi ülésszakát a parlament. tovább »
Választás 2018 – Az ajánlás során a csekély mértékű eltérés a választó adataiban nem okoz érvénytelenséget
Budapest - A pontatlanul kitöltött ajánlásokat is elfogadják az ellenőrzés során az országgyűlési egyéni [...] tovább »
Választás 2018 – Ma kezdődik az aláírásgyűjtés
Budapest - Mától kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket. Az [...] tovább »
Júliusban fogadhatja első vendégeit a Nyíregyházi Állatpark új szállodája
Nyíregyháza - Július elején fogadhatja első vendégeit a több mint 1,6 milliárd forintból épülő Pangea [...] tovább »
Milliós lopás egy debreceni páncélszekrényből: összehangolt akcióban kapták el a harmadik betörőt
Debrecen - A rendőrök nagy erőkkel keresték a 46 éves férfit, akit debreceni búvóhelyén elfogtak, és bűnügyi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kick-box: aranyos évkezdés Károlyvárosban
Debrecen, Nádudvar - A 2018-as versenyszezont egy február 9-11. között Horvátországban megrendezett rangos Európa [...] tovább »
Vívó-vk – Negyedik a férfi párbajtőrcsapat Vancouverben
Budapest - A negyedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a vancouveri világkupaversenyen. tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikaiak jutottak elsőként döntőbe a női hokisoknál
Budapest/Phjongcshang - Elsőként az Egyesült Államok női jégkorong-válogatottja jutott döntőbe a phjongcshangi [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 7/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Először kapott ki a svéd női curlingcsapat
Budapest/Kangnung - Elszenvedte első vereségét Svédország válogatottja a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Három magyar érem a cselgáncsozók római nemzetközi versenyén
Budapest - Salánki Evelin ezüst-, Szabó Katinka és Kárpáti Emese bronzérmet nyert a cselgáncsozók European Open [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása