Frissítve:

Az Együtt a kormány birtokpolitikáját bírálja

Gyula, 2015. május 8., péntek (MTI) – A kormány birtokpolitikáját bírálta pénteken Gyulán, sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, aki szerint az, ami a Mezőhegyesi Ménesbirtokon és környékén történik, elfogadhatatlan.

hiba beküldése

“A földkérdés ostoba, Budapestről rosszul eldöntött, korrupt világa miatt szociális katasztrófa fog bekövetkezni, sok száz ember megélhetése kerül veszélybe” – Szigetvári Viktor. Hozzátette: az Együtt erősebben fog figyelni arra, ami Gyulán és környékén történik, mert Békés megyében is vannak korrupciógyanús ügyek.

A földhasználati jog lejártával, 2017-ben a Nemzeti Földalapkezelő újra kívánja osztani a jelenleg nyolcezer hektár állami földön gazdálkodó, s a településen a legnagyobb foglalkoztatónak számító Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. által használt területet úgy, hogy a 2013-ban elfogadott földtörvény értelmében maximum 1800 hektáros legyen egy egybefüggő birtok. Sajtóhírek szerint a Ménesbirtok akár 53 részre is szakadhat 2017 után.

Szigetvári Viktor hangsúlyozta: abban az Együtt egyetért a kormánypártokkal, hogy sokszínűbb birtokpolitikára van szükség, de azzal nem, hogy “a kivételezettek” kapjanak földeket. Kérdésre válaszolva elmondta: nem reménykednek abban, hogy a kormány kihátrál saját birtokpolitikája mögül, de az Országgyűlésben folyamatosan kérdéseket fognak feltenni Orbán Viktor miniszterelnöknek és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek arról, mit kívánnak tenni a mezőhegyesi probléma kezelése érdekében.

Kitért arra is, hogy az Együtt – az országos sorozat részeként – korrupcióellenes fórumot szervez június 4-én Gyulára.
Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerületi elnöke, önkormányzati képviselő elmondta: kirívónak tartja a hulladékkezeléssel, valamint környezetvédelmi, víz- és mélyépítéssel foglalkozó Békés Drén Kft. esetét, amely az utóbbi években 80 milliárd forintot nyert el közbeszerzéseken, egy részét úgy, hogy nem is volt versenytársa.

Hozzátette: azt sem érti, hogy két, költségvetési csalásért jogerősen elítélt fideszes polgármester, Pusztaföldvár és Sarkad vezetői miért nem mondtak le önként tisztségükről, illetve hogy a helyi képviselő-testületek miért nem mondták ki méltatlanságukat. Elmondta továbbá, “a választói akarat megcsúfolásának” tartja, hogy a jelölőszervezeteik (az Együtt mellett az MSZP és a DK) egyetlen bizottsági helyet sem kaptak a gyulai képviselő-testületben az önkormányzati választások után.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása