Frissítve:

Az egészséges termékek megismerését segíti a nemzetközi konyhakerti nap

Budapest, 2014. augusztus 22., péntek (MTI) – Magyarországon másodszor rendeznek programokat a nemzetközi konyhakerti naphoz kapcsolódva: a Városi Kertek Egyesület mind a négy kertje megnyitja kapuit és érdekes programokkal várja az érdeklődőket a hétvégén.

hiba beküldése

A Nemzetközi Konyhakerti Napot (World Kitchen Garden Day) 2004 óta rendezik meg világszerte augusztus negyedik vasárnapján, hogy a helyben termelt, organikus és legfőképp egészséges terményekre felhívják a figyelmet. Az elmúlt évtizedben számos ország megszámlálhatatlan konyhakertje, közösségi kertje csatlakozott a világnaphoz, amelyre idén augusztus 24-én kerül sor – közölték a szervezők az MTI-vel.

Magyarország tavaly csatlakozott először a világnaphoz, az Első Kis-Pesti Kert tartott nyílt napot, amelyen részt vettek a Városi Kertek Egyesület kertjei számos civil szervezet mellett.
A világnap célja, a bio konyhakertészkedés társadalomban, egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének ünneplése, figyelemfelhívás a helyi élelmiszerek fogyasztásának előnyeire és az emberek motiválása arra, hogy fedezzék fel saját régiójuk élelmiszertermesztési lehetőségeit. Emellett fontos a közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten is, az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban.

Vasárnap a Városi Kertek Egyesület XIX. kerületi Első Kis-Pesti Kertje fűszerfelismerő teszttel, fűszer- és gyógynövény tanácsadással várja a látogatókat, a gyerekeknek pedig többek között aszfalt rajzversenyt és kerti terméskereső vetélkedőt szerveznek. A Békási Kertben csigákat lehet majd gyűjteni, valamint lesz magfelismerő vetélkedő, kavicsfestés, zöldséges képkirakó és kertbemutató is, a Zengő kertben pedig egyebek mellett mikroszkópos rovar- és növényvizsgálattal várják a családokat.

A XIX. kerületi Aranykatica kert tematikus sétát tart közösségi kertjében, a szegedi Megálló közösségi kertben lecsófőzéssel és gyümölcskóstolóval, a XIV. kerületi Zugkertben pedig kertbemutatással és kézműves foglalkozásokkal készülnek.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
Az orvos, aki lelkiismeretes
Miskolc - Dr. Felszeghi Sára egyetemi docens, foglalkozás-egészségügyi orvostan szakfelügyelő, a beszélgetésre [...] tovább »
Akár 40 ezer forintba is kerülhet a tanévkezdés
Miskolc - Néhány hét, és kezdődik az új tanév. Itt az ideje beszerezni a tanszereket. Füzetek, ceruzák, tollak, [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. augusztus 14.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Tekintse meg, hogy mit jósolnak Önnek mára a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Pollenhelyzet – Másodfokú riasztás a parlagfű miatt
Budapest - Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) másodfokú riasztást adott ki a magas [...] tovább »
Ismerjük meg a szilvafa betegségeit!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egyik kedvenc gyümölcsünk és lekváralapanyagunk a szilva, melynek számtalan [...] tovább »
A túl sok, de a túl kevés locsolás is ártalmas lehet
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza -Gyakoribb öntözést, permetezést igényelnek a nyári napsütés­ben álló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSE: az új igazolás örülne a felsőházi szereplésnek
Debrecen - Kósik Soma szerint az elvégzett munkára biztos nem lesz panasz. tovább »
Viola egyesben, Béke párosban kajak-kenu világbajnok
Tiszaújváros, Miskolc - A múlt hétvégén Szolnokon megrendezett Egyetemi és Főiskolai kajak-kenu [...] tovább »
Kajak-kenu: a mieink az éremtáblázat élén
Szolnok - A magyar versenyzők 20 éremmel zárták az egyetemi és főiskolai vb-t Szolnokon. tovább »
Kisvárda Master Good – Ezt már nem veszik el tőle
Kisvárda - Kocsis Jánosnak két élvonalbeli meccs adatott eddig, de szeretne többet. tovább »
Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete
Budapest - Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete (KÉSZ). tovább »
Férfi röplabda Eb-selejtező – A kijutást célozza meg a magyar válogatott
Budapest - Az Európa-bajnoki részvétel a célja a férfi röplabda-válogatottnak, amely szerdán, hazai pályán, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása