Frissítve:

Az autósok is birtokba vehették az M3-as új szakaszát

Megindulhatott a forgalom nem sokkal péntek este 6 után az M3-as autópálya frissen átadott, Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszán – tudta meg a Független Hírügynökség az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) ügyeletesétől. A 39 kilométeres sztrádarészt éjfélig ingyen használhatják az autósok, éjféltől azonban a más autópályákon is szükséges matricával lehet csak felhajtani rá. Az új szakaszon egyébként épül már benzinkút, de még nem készült el – tette hozzá az ügyeletes.

Az M3-asnak ezzel a szakaszával elkészült az ezredik kilométer gyorsforgalmi út is Magyarországon. Az ünnepélyes ceremónián részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki emlékeztetett arra, hogy 10 éve még csak 450 kilométernyi sztráda és gyorsforgalmi út volt Magyarországon. 2002 után duplázták meg ezek hosszát. Az átadáson Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy az ország félidőben van, ugyanis 2000 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út kell ahhoz, hogy megközelítsük az európai átlagot. Ez jelentené azt is, hogy akármelyik településről fél óra alatt el lehet érni egy autópályát.

Az M3-as autópálya új, 39 kilométer hosszú szakaszát eredetileg 2006. december 31-én adták volna át, de kisajátítási problémák miatt kitolódott a határidő. Emiatt kitolták az átadás időpontját 2007. szeptember 30-ig, ez előtt egy hónappal sikerült átadni. A beruházás teljes költsége 79 milliárd forint volt.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari – A legfontosabb a győzelem
Nyíregyháza - A sereghajtó monoriak vendégeskednek vasárnap a Szparinál. tovább »
Aluinvent-DVTK: A második pozíció megőrzéséért
Miskolc - A Vasas meccs után legközelebb áprilisban játszik hazai bajnokit a DVTK. tovább »
Kisvárda Master Good – Közelíthetnek a Kövesdhez
Kisvárda - A Kisvárda Master Good idegenben nyújthatja tovább a veretlenségi szériát. tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Győzelemmel nagyot dobnának
Mezőkövesd - Szombaton hazai környezetben küzd a bajnoki pontokért a mezőkövesdiek labdarúgócsapata. tovább »
Magyar Ring Gála – Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a budakalászi bokszgálán
Budakalász - Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a Budakalászon rendezett péntek esti telt házas [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Vereség Olaszországban, nem juthat ki a válogatott
Budapest, Varese - A magyar férfi kosárlabda-válogatott kikapott Olaszországban a világbajnoki selejtezősorozat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása