Frissítve:

Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak, de jó a halszaporulat a Tisza-tavon

Tiszafüred, 2013. május 18., szombat (MTI) – A Tisza-tavon tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a vízkezelőnek, ám segítette a halak természetes szaporodását az elmúlt hetekben levonult árvíz.

hiba beküldése

Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a magas vízállás és a vízi közlekedés tilalmának következtében elmaradt horgászok miatt 20-25 millió forintos bevételkieséssel számol a társaság.

Az árhullám azonban nem csak veszteséggel járt, hiszen a víztározó területén ideális feltételeket teremtett a halak természetes szaporodásához, amely a következő években tovább növelheti az itteni fogási esélyeket, a népszerű horgászvíz vonzerejét – tette hozzá.

Jelezte: a sikeres ívás mellett halászati hasznosító telepítéssel is gyarapítja a Tisza-tó halállományát. A 2013-ra tervezett halasítások tavaszi üteme 10.000 kilogramm kétnyaras, pikkelyes ponty kihelyezésével a közelmúltban befejeződött.

Ezt megelőzően kora tavasszal mintegy 3 millió forintból 400 ezer darab előnevelt csukaivadékot telepítettek a tározóba – tájékoztatott a szakember. Hozzátette: ezúttal kizárólag ebből a halfajból teljesítették ragadozóivadék-kijuttatási kötelezettségüket. A Tisza-tóban gazdaságilag jelentős állománnyal rendelkező harcsa, süllő és balin ugyanis az ökológiai vizsgálatok szerint – elsősorban későbbi ívási idejének köszönhetően – stabilabb és önfenntartóbb populációval rendelkezik.

Az idei halasításokból így a körülbelül 40 millió forintból megvalósuló pontytelepítések turisztikai szezonra időzített része maradt hátra – fogalmazott Hegedűs Gábor. Közölte: ennek keretében június elejétől szeptember elejéig négy különböző időpontban, összesen 30.000 kilogramm háromnyaras, azaz fogható méretű pikkelyes tőpontyot telepítenek 6-8 különböző helyszínen a tározóba.

Az ügyvezető jelezte: egy korábban kötött termeltetési szerződés értelmében 2014-ben érkeznek az első szállítmányok azokból a kétnyaras, ugyancsak pikkelyes pontyokból, amelyek őshonos Tisza-tavi anyahalaktól származnak, és ezáltal nagyobb ellenálló-, illetve alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, valamint magasabb biológiai értéket képviselnek majd tógazdasági társaiknál.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A doni hősök emlékezete Háromhután
Háromhuta - XIX. Doni Hősök Emléktúra Vámosújfalutól Háromhutáig. tovább »
Szijjártó: Európa biztonsága ma már Afrikában kezdődik
Brüsszel - Európa biztonsága ma már Afrikában kezdődik, nincs olyan globális kihívás, amely ne érintené [...] tovább »
Őrizetben marad a szír elítélt – a kiutasítása végrehajtásáig
Nyírbátor - A Nyírbátori Járásbíróság 2019. január 22-én 60 nappal meghosszabbította A. H. elítélt [...] tovább »
Szokatlan égi jelenséget fotóztak éjszaka Budapest felett
Budapest - A magas felhők jégkristályain így törik meg a fény. tovább »
Átadták a világ legnagyobb múzeumi LCD falát a Szépművészetiben
Budapest - Keddtől használhatja a közönség a világ legnagyobb, érintőképernyős múzeumi LCD falát a [...] tovább »
Szöllősi György az AIPS Europe alelnöke lett
Budapest/Lausanne - A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) lausanne-i kongresszusán az európai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Bánhidi: fáradtak vagyunk, de nyernünk kell
Herning - Bánhidi Bence, a magyar férfi kézilabda-válogatott beállósa szerint a játékosok többsége [...] tovább »
Szöllősi György az AIPS Europe alelnöke lett
Budapest/Lausanne - A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) lausanne-i kongresszusán az európai [...] tovább »
Egyetlen sikerre a történelmi vb-részvételtől a női curlingcsapat
Budapest/Naseby - A magyar női curlingválogatott szerdán kivívhatja a sporttörténelmi világbajnoki [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: A Galatasaray ellen még egyetlenegyszer sem meccseltek
Miskolc - Hetedszer játszik török együttes ellen az Európa Kupában a diósgyőri női kosárcsapat. tovább »
Kikapott a Vegyész
Kazincbarcika – Hazai porondon az évad első vereségét szenvedte el a VRCK férfi röplabdacsapata. tovább »
NyíKSE – A nagyszünet után dőlt el
Nyíregyháza - A NyíKSE a bajnokság egyik legnagyobb esélyesével találkozott. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása