Frissítve:

Az AP elnöke szerint alkotmányellenes volt munkatársainak lehallgatása

Washington, 2013. május 19., vasárnap (MTI) – Alkotmányellenesnek nevezte munkatársainak az amerikai igazságügyi minisztérium általi lehallgatását vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva Gary Pruitt, az AP hírügynökség elnök-vezérigazgatója.

hiba beküldése

Pruitt szerint az eljárás emellett negatív üzenet volt mindazon kormányzati források számára, akik a jövőben is szóba kívánnak állni a sajtóval, mert azt láthatják, hogy “a kormány utánuk nyúl”.

“Ez az ügy károkat fog okozni. Máris érezzük a hatását. Tisztségviselők vonakodnak attól, hogy nyilatkozzanak” – jelentette ki az amerikai hírügynökség vezető embere.

Az amerikai igazságügyi tárca tavaly két hónapon át az AP több mint 20 telefonvonalát hallgatta le, egyebek között New Yorkban és Washingtonban. A minisztérium azt akarta megállapítani, hogy honnan szivárogtak ki titkos értesülések a sajtóhoz egy repülőgép ellen tervezett, de meghiúsított jemeni terrortámadásról.

Pruitt rámutatott: az igazságügyi minisztérium szabályzata szerint a tárcának előre kellett volna figyelmeztetnie az AP-t az előkészületben lévő lehallgatásról. A tárca szerint azonban ez veszélyeztette volna a nyomozást.

Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a kiszivárogtatások amerikaiak életét sodorták veszélybe. Elmondta, hogy a lehallgatást – amellyel egyébként egyetértett – nem ő, hanem a helyettese, James Cole rendelte el.

John Cornyn republikánus szenátor vasárnap, ugyancsak a CBS-nek nyilatkozva lemondásra szólította fel Holdert.

– Pogár Demeter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A brit uralkodó vagyona mintegy 533 millió fontra rúg
London - A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra nőtt 2017-18-ban - [...] tovább »
Angliai mérgezés – Kiengedték a kórházból a mérgezést szenvedett férfit
London - Kiengedték pénteken a kórházból azt a brit férfit, aki június végén Novicsok típusú [...] tovább »
Videó: Jelentős anyagi károkat okozott az amerikai Iowa államban egyszerre pusztító 27 tornádó
Washington - Jelentős károkat okozott a középnyugati Iowa államban péntekre virradóan egyszerre pusztító 27 [...] tovább »
A NASA két csúcsműszerét használták magyar kutatók
Budapest - Az exobolygókra vadászó Kepler és a fiatal csillagrendszerek infravörös sugárzását vizslató Spitzer [...] tovább »
Többen megsérültek egy késes támadásban Lübeckben
Berlin - Tizenketten könnyebben, ketten pedig súlyosan megsebesültek egy távolsági buszon történt késes [...] tovább »
Orbán Izraelben – Semjén Zsolt magánlátogatást tett Betlehemben
Budapest - Magánlátogatást tett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Betlehemben, ahol [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Öttusa Eb – Négyből három magyar jutott döntőbe a férfiaknál
Székesfehérvár - A négy magyar induló közül három - Marosi Ádám, Demeter Bence és Regős Gergely - jutott be [...] tovább »
Vízilabda Eb – Oroszország legyőzte Romániát
Budapest/Barcelona - Az orosz válogatott öt góllal legyőzte Románia együttesét a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Bükkábrányi Bányász SCE: Felléphet a harmadikos bajnokcsapat a második vonalba
Bükkábrány, Miskolc - A Bükkábrányi Bányász SCE nyerte a Dél-­Borsod csoportot. tovább »
Öttusa Eb – Kasza otthonról szurkol
Budapest/Székesfehérvár - Nem a helyszínen szurkol a társainak Kasza Róbert, aki sérülés miatt kénytelen [...] tovább »
Triatlon Eb – Tóth Tamás hatodik, Bragmayer Zsanett tizedik
Budapest/Tartu - Legjobb magyarként a férfiaknál Tóth Tamás a hatodik, a nőknél Bragmayer Zsanett a tizedik [...] tovább »
2Rule-ban a Diósgyőr is
Miskolc - Nemzetközi felszerelésről magyarra váltottak a piros-fehérek. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása