Frissítve:

Az amerikai képviselőház ismét megszavazta a Keystone XL kőolajvezeték megépítését

Washington, 2014. január 10., szombat (MTI) – Dacolva a Barack Obama elnök által kilátásba helyezett vétóval, az amerikai képviselőház, ezúttal 266-153 arányban, pénteken ismét megszavazta a Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának megépítését.

hiba beküldése

Most 28 demokrata képviselő is a vezeték megépítése mellett szavazott a republikánus többségű szövetségi alsóházban. A képviselőház – amelynek republikánus tagjai prioritásként kezelik a projektet – immár tizedik alkalommal foglalt állást a Keystone XL megvalósítása mellett. A novemberi “félidős” választások nyomán szintén republikánus kézre került szenátus illetékes bizottsága már csütörtökön jóváhagyta a vonatkozó törvénytervezetet. A teljes ház várhatóan még a hónap folyamán szavaz a kérdésről.

A felsőház republikánus vezetése szerint a szenátusban elegendő szavazat lesz a Keystone XL jóváhagyásához, ám az elnöki vétó felülírásához már nem.

A Fehér Ház pénteken is megerősítette: arra vár, hogy a külügyminisztérium kiértékelje a nebraskai legfelsőbb bíróság egy nemrégiben meghozott ítéletét, amely egy alsóbb szintű ítélet semmissé nyilvánításával de facto minden jogi akadályt elgördített a környezetvédők által támadott csővezeték megépítése elől. Egy nebraskai bíróság korábban alkotmányellenesnek minősítette a projektet.
A Keystone XL a tervek szerint a kanadai Alberta tartomány olajhomok-mezőitől a Mexikói-öböl partvidékén található finomítókig szállítaná az olajat. Megépítését a calgaryi központú TransCanada társaság először 2008-ban javasolta. Ezt az Obama-kormány 2012 elején elutasította, arra hivatkozva, hogy a kongresszus által számára megszabott időkeret nem tette lehetővé a döntésre vonatkozó hatástanulmányok elkészítését. Ennek egyik oka az volt, hogy a terv ellenzői környezetvédelmi kifogásokat fogalmaztak meg a vezeték nebraskai szakaszával kapcsolatban.

A TransCanada ezt követően kettébontotta a projektet, és bejelentette, hogy megkezdi a vezeték Oklahoma állam és a Mexikói-öböl közé eső, 780 kilométeres szakaszának építését. Ehhez ugyanis – mivel a csővezeték déli szakasza kizárólag az Egyesült Államok területén halad át – nem szükséges a szövetségi szintű jóváhagyás.

A TransCanada 2012 májusában újból kérelmezte a washingtoni külügyminisztérium engedélyét az északi szakasz megépítésére. Mivel ez viszont átlépné a kanadai-amerikai határt, a projekt nem valósítható meg az Egyesült Államok kormányának beleegyezése nélkül.

Tavaly januárban a külügyminisztérium is arra a következtésre jutott, hogy a vezeték nem okoz majd jelentősebb változást sem a szén-dioxid-kibocsátás, sem a klímaváltozás szempontjából. Az állásfoglalás rámutatott, hogy a kanadai olajat – amelynek felhasználása egyébként 17 százalékkal több üvegházhatású gáz kibocsátásával jár, mint az átlagos kőolajé – mindenképpen ki fogják termelni, és ha nem csővezetéken, akkor vasúton és közúton juttatják el a finomítókhoz.

Amennyiben elkészül, a Keystone XL teljes hossza 2700 kilométer lesz. Megépítése a számítások szerint 7,6 milliárd dollárba kerül majd. A vezeték kapacitása napi 830 ezer hordó lenne, és jelentősen tovább csökkentené az Egyesült Államok függőségét a tengerentúli kőolajtól.

A vezeték megépítésének elhúzódása súrlódást okozott az Egyesült Államok és Kanada között, mert a Keystone XL fontos eszköze lenne Kanada kőolajexportjának.

– MTI, Pogár Demeter –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Lázár János: a legnagyobb munkaerő-tartalék az államban van
Debrecen - Lázár János szerint a legnagyobb hazai munkaerő-tartalék az "államban van". A Miniszterelnökséget [...] tovább »
Bürokrácia-csökkentés nélkül nem fog menni
Debrecen – A több munkahelynek köszönhetően javult a bűnügyi statisztika. tovább »
Több mint hatmilliárd forint foglalkoztatásra
Hajdú-Bihar - A gazdaságilag nem aktív emberek tartoznak az egyik kiemelt célcsoportba. tovább »
Élelmiszer-minőség – Aldi: a cég sajátmárkás termékei minden országban egyforma minőségűek
Budapest - Semmilyen különbség nincs az Aldi több országban is forgalmazott sajátmárkás termékeinek minősége [...] tovább »
Kutatás: a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat találjuk a legirritálóbbnak
Budapest - Az emberek a termékmegjelenítések közül a virtuális reklámokat találják a legirritálóbbnak - ez az [...] tovább »
Orbán: elszámoltathatóvá kell tenni a globális tőke képviselőit
Budapest - Elszámoltathatóvá, átláthatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Azt csinálták a srácok, amit kértem tőlük, meg is lett az eredménye”
Hajdú-Bihar - Véget ért a megye I-es labdarúgó bajnokság tavaszi szezonjának nyitánya. Íme, az elérhető [...] tovább »
Papi válogatott a futsal Eb-n
Debrecen - Kocsis Dániel és Szarka Gergely görögkatolikus atyák révén két debreceni is részt vesz a [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Újpesti győzelem Sopronban
Sopron - Az Újpest szombaton kétgólos győzelmet aratott Sopronban a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Eppel góljával győzött a Honvéd
Budapest/Debrecen - A Budapest Honvéd 1-0-ra győzött szombaton a Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 21. [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A DVTK ellen ért véget az MTK rossz sorozata
Mezőkövesd/Miskolc - Az MTK rendkívül fordulatos és izgalmas mérkőzésen 3-2-re nyert a Diósgyőr vendégeként [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Ötgólos paksi győzelem
Paks, 2017. február 25., szombat (MTI) - Első félidei eredményes játékával, illetve a hajrában szerzett ötödik [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása