Frissítve:

Az amerikai demokraták vezetnek egy hajszállal, mégis elveszíthetik a “félidős” választásokat

Washington, 2014. április 30., szerda (MTI) – A demokraták támogatottsága ugyan egy százalékponttal magasabb az amerikai választók körében, mint a republikánusoké, ám ez vészjósló jel a számukra, mert a 2010 novemberében megtartott “félidős” választásokon elszenvedett súlyos vereséget megelőzően öt ponttal vezettek – derült a The Washington Post című napilap és az ABC televízió közös közvélemény-kutatásából.

hiba beküldése

A Republikánus Párt 2010-ben hódította el a képviselőházat a demokratáktól. Az előrejelzések nem zárják ki, hogy a novemberben megtartandó “félidős” kongresszusi választások eredményeképpen a ma még demokrata többségű szenátus is hasonló sorsra jusson. Ebben az esetben Barack Obamának az elnöksége utolsó két évét politikai értelemben szinte tehetetlenül, az amerikai politikai zsargon szerint “béna kacsa”-állapotban kellene letöltenie.

A demokraták a lehetséges választók körében 45-44 százalék arányban vezetnek, a biztos szavazók körében viszont 44-49 százalékos arányban vesztésre állnak. A pártok hivatalos támogatói táborához nem tartozó, független szavazók között a republikánusok 23 százalékponttal, 55-32 százalék arányban vezetnek.

A válaszadók 53 százaléka gondolta helyesnek, hogy Obama a republikánusok szigorú ellenőrzése alá kerüljön és csak 39 százalék vélekedett úgy, hogy a szövetségi kongresszus mindkét házának a demokraták kezén kellene lenni az elnök programjának elősegítése érdekében. Ezek nagyjából megfelelnek a 2010-ben mért értékeknek, vagyis az amerikai választókat nem győzte meg a kormány érvelése, miszerint véget kellene vetni a washingtoni politikai patthelyzetnek, amely abból adódik, hogy a szenátus a demokraták, a képviselőház pedig a republikánusok kezén van.

Az amerikaiak többségét változatlanul a gazdaság helyzete aggasztja. Csak 28 százalékuk véli úgy, hogy az állapotok javulnak, eközben 36 százalék inkább rosszabbodást, 35 százalék pedig stagnálást érez. Barack Obama támogatottsága mindössze 41 százalékos, ami a legalacsonyabb népszerűségi szint az eddigi elnöksége alatt. Az elnök gazdasági tevékenységét 42, az egészségügyi reform bevezetését 37, az ukrán válság kezelését pedig csak 34 százalék tartja jónak.

– MTI, Pogár Demeter –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Észak-koreai válság – Diplomáciai források: az EU szigorítani fogja a Phenjannal szembeni szankcióit
Brüsszel - Szigorítani fogja az Európai Unió azokat a szankciókat, amelyeket észak-koreai magánszemélyek és [...] tovább »
Elparancsolták nappalra a hajléktalanokat a Vatikán közeléből
Vatikánváros - A közrendre és a köztisztaságra hivatkozva a vatikáni csendőrség csütörtökön elparancsolta a [...] tovább »
Múzeumok mellett a Moszfilm stúdiót és a Yandex székházát is ki kellett üríteni hamis bombariadó miatt Moszkvában
Moszkva - Hat múzeum mellett a Yandex információtechnikai cég központját és Moszfilm filmstúdiót is [...] tovább »
Elhunyt Liliane Bettencourt francia milliárdos, a L’Oréal örököse, a világ leggazdagabb asszonya
Párizs - Kilencvennégy éves korában elhunyt Liliane Bettencourt francia milliárdos, a L'Oréal kozmetikai vállalat [...] tovább »
A gyerekekkel utazó plüssállatok is kaphatnak ezentúl poggyászcímkét a glasgow-i repülőtéren
Glasgow - A gyerekekkel együtt utazó plüssállatok is kaphatnak ezentúl poggyászcímkét a skóciai Glasgow [...] tovább »
Videó: Bizarr lény tévedt a kamera elé egy temetőben
Hawaii - Nem friss a felvétel, de csak most került elő: a felvétel készítője azt írta, még 2005-ben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kosárlabda EK – Idegenben szerzett előnyt a Körmend
Budapest - A Körmend fölényes idegenbeli sikerével tulajdonképpen már az első, csütörtöki mérkőzésen [...] tovább »
“Amennyiben botox kezelésre szorulnék, a számlát a keret tagjai fogják állni!”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A két még hibátlan csapat rangadója mellett is szolgál csemegékkel a forduló. tovább »
Női kézilabda NB I – Simán nyert a Győr, nehezen a Ferencváros
Budapest - A címvédő Győr magabiztosan, 11 góllal győzte le a vendég Siófokot a női kézilabda NB I [...] tovább »
Erős hajdúk kerestetnek
Hajdúböszörmény - Erőemelő-versenyt rendeznek Hajdúböszörmény főterén szombaton 11 órakor, amelyet Kathi [...] tovább »
Levon Aronjan és Ting Li-zsen jutott döntőbe a sakk világkupán
Tbiliszi - Az örmény Levon Aronjan és a kínai Ting Li-zsen jutott a Tbilisziben zajló sakk világkupa fináléjába. tovább »
Megvillant a Loki-szív, győzelmet ért
Debrecen - Nem mindennapi végjátékot követően a DVSC-TVP egygólos sikert aratott a Vác ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása