Frissítve:

Az Alsólendváról elhurcolt zsidókra és a muravidéki holokauszt áldozataira emlékeztek Lendván

Zágráb/Lendva, 2015. május 21., csütörtök (MTI) – Zenés irodalmi esttel emlékezett a szlovéniai magyarság az alsólendvai zsidóság elhurcolásának 71. évfordulójára és a muravidéki zsidó közösség holokausztnak áldozatul esett tagjaira csütörtökön.

A város fejlődésében évszázadokon át jelentős szerepet játszó magyar zsidó közösség áldozatai előtt tisztelgett a lendvai zsinagógában Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, a magyar Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) delegációvezetője, Szilágyiné Bátorfi Edit ljubljanai magyar nagykövet és Anton Blazek, Lendva polgármestere is.

Szalay-Bobrovniczky Vince az MTI-nek telefonon elmondta, hogy egy nagyon méltóságteljes rendezvény keretében emlékeztek meg a lendvai zsidóság elhurcolásáról. Beszédében kitért a lendvai zsidóság szenvedéseire, továbbá ismertette, hogy a magyar kormány az antiszemitizmust illetően zéró toleranciát hirdetett, nemcsak szavakban, hanem tettekben is. “Itt azt említeném meg, hogy a zsidó közösséggel egyeztetett, a holokausztról szóló alapismeret a magyar alaptanterv része, így a gyerekek már az iskolában megfelelő történelmi hátteret kapnak. Ez a magyar állam számára prioritás” – mondta.

A bensőséges hangulatú rendezvényen egyébként Göncz László magyar kisebbségi parlamenti képviselő, író és művelődéstörténész saját szerzeményeiből olvasott fel részleteket.
A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy Magyarország 2015-ben átvette az IHRA soros elnökségét, a szervezet két közgyűlést is tart az idén, az egyiket Budapesten, a másikat Debrecenben.

A magyar elnökség idején három nagy nemzetközi konferenciát is szerveznek. Az egyik témája a holokauszt ábrázolása és nyelvezete a közbeszédben, különös tekintettel az interneten megjelenő antiszemitizmusra. A másik tanácskozás az IHRA tavaly Londonban kezdődött konferencia-sorozatába illeszkedik, amelynek témája a roma holokauszt és a romák helyzete, a harmadik konferencia pedig a jelenkori európai zsidóellenességgel foglalkozik.

A helyettes államtitkár Lendván hosszabb beszélgetést folytatott az alpolgármesterrel, Horvát Ferenccel a muravidéki magyarságot érintő fontos kérdésekről, és meglátogatta a hosszúfalui zsidó temetőt is.

1944 tavaszán Alsólendváról és környékéről közel 120 zsidót hurcoltak el, többségüket az auschwitzi haláltáborban végezték ki.

– Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti –


hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták az Év Befektetője elismeréseket
Budapest, Tiszaújváros - Átadták az Év Befektetője díjakat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) [...] tovább »
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 8. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 21-én megtartott 8. heti Skandináv lottó [...] tovább »
Kettős halálos baleset Halmajnál
Halmaj - A rendőrség teljes útlezárás mellett vizsgálja annak a halálos közúti közlekedési balesetnek a [...] tovább »
Patakban landolt egy Volkswagen Boldván
Boldva - Ketten sérültek meg abban a közlekedési balesetben, ami Boldván történt csütörtökön délelőtt. tovább »
Havazás – Néhány megyére csütörtökre is figyelmeztetéseket adtak ki
Budapest - A havazás, illetve hófúvás veszélye miatt néhány dunántúli megyére csütörtökre is [...] tovább »
Bombahír! Elkapták a Kazincbarcikán bombával fenyegető férfit
Kazincbarcika, Miskolc - Divattá vált a robbantással fenyegetőzés. Egyre többet el is kapnak közülük. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: lehet, nem lesz annyira sikeres a tavaszi szezon
Debrecen - Bényei Balázs reméli, a Balmaz ellen közönségszórakoztató játékkal szerzik meg a három pontot. tovább »
Törököt fogtak Nagyecseden
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Dombrád bizonyult a legaktívabbnak a téli átigazolási időszakban. tovább »
Ikszelt, de felsőházba jutott a DVSE
Debrecen - Hatalmas menetelés végén a legjobb nyolcban folytathatja a DVSE. tovább »
Férfi vízilabda ob I – A Debrecen jutott a felsőházba
Budapest - Utolsóként a Debrecen jutott a férfi vízilabda ob I középszakaszának felsőházába, miután 9-9-es [...] tovább »
MVLC: Három negyeden keresztül teljesítették a feladatot Szegeden
Miskolc - Szegeden játszotta szerdán az alapszakasz utolsó meccsét a PannErgy-MVLC. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Erdélyi csapatok idegenbeli sikerei
Budapest/Dunaújváros - A Csíkszereda másodszor is legyőzte otthonában a Dunaújvárost a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása