Frissítve:

Az államfő kinevezte a médiahatóság új elnökét

Az államfő kinevezte a médiahatóság új elnökét Az államfő kinevezte a médiahatóság új elnökét - © Fotó: MTI
Budapest, 2013. augusztus 19., hétfő (MTI) – Áder János köztársasági elnök – a miniszterelnök javaslatára – 2013. augusztus 19-i hatállyal kilenc évre kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé Karas Monika Zsuzsannát. Az NMHH új elnöke az államfőtől a Sándor-palotában vette át, majd aláírta a kinevezési okmányokat hétfő délután.

hiba beküldése

Az NMHH és a médiatanács Szalai Annamária 2013. április 12-én bekövetkezett halálával maradt elnök nélkül.

A kormányfő az elmúlt héten levélben tett javaslatot a köztársasági elnöknek Karas Monika Zsuzsanna kinevezésére.

Karas Monika Zsuzsanna 1985-ben szerezte jogi diplomáját az ELTE jogi karán, ügyvédi esküt 1994-ben tett. A Lapkiadó Vállalatnál dolgozott 1985 és 1992 között jogtanácsosként, majd a Hírlapkiadó Vállalat osztályvezetője és vezérigazgató-helyettese volt. 1992 és 1994 között az Esti Hírlap Kiadói Kft., 1993 és 2002 között a Magyar Fórum Kiadói Kft. jogi képviselője volt. A Nemzet Lap- és Könyvkiadónál 2000 óta, a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-nél, valamint a Lánchíd Rádió Kft.-nél 2007 óta jogi képviselő.

Az államfő kinevezte a médiahatóság új elnökét Fotó: MTI ©

Karas Monika Zsuzsanna 1999-től három évig az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottságának elnöke volt, 2000 és 2005 között tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, 2002 és 2003 között a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának.

A baloldali ellenzéki pártok bírálták a jelöltet, míg a Fidesz-frakció visszautasította a kritikákat.

Az önálló szabályozó szervként működő NMHH a frekvenciagazdálkodás és a hírközlés területén részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában. Elnöke hívja össze és vezeti a médiatanács üléseit, fogadja el a hatóság szervezeti és működési szabályzatát, terjeszti elő a hatóság éves költségvetésének tervezetét, javaslatot tehet a hírközlést és a médiaszolgáltatásokat érintő jogszabályok módosítására.

Az NMHH elnöke automatikusan a médiatanács elnökjelöltjévé válik. Ahhoz azonban, hogy a médiapiacot felügyelő médiatanácsot is vezethesse, a parlament kétharmados többségének beleegyezése szükséges.

Az Országgyűlés március végén – a kormány és az Európai Unió, valamint az Európa Tanács közötti párbeszéd eredményeként – változtatott az NMHH-elnök kinevezésének szabályain: addig nem a köztársasági elnököt, hanem a kormányfőt illette meg a kinevezési jog.

Akkor kötötték ki, hogy a miniszterelnöknek ki kell kérnie a Közszolgálati Testület, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, a hírközlési és médiatartalom-szolgáltatók, a műsorterjesztők, továbbá az újságírók országos, legalább öt éve működő, szakmai, érdekképviseleti és önszabályozó szervezeteinek javaslatát, mielőtt megnevezi jelöltjét a médiahatóság élére.

Júliusban a Ház a kormány javaslatára tovább pontosította, mi számít a médiaszolgáltatások, sajtótermékek hatósági felügyeletével vagy a hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlatnak. Ebből a médiatörvény szerint ötéves háttérrel kell rendelkeznie az NMHH elnökének.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON a jövő hétre
Budapest - A jövő héten várható extrém hideg miatt jövő vasárnapig felfüggeszti a számlatartozások miatti [...] tovább »
A kedvezményes lakásépítési áfa fenntartását javasolják a szakértők
Budapest - A kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) fenntartása szükséges a bővülő [...] tovább »
Megyei közgyűlés: a kkv-k növekedése létcél
Debrecen - Fényszennyezésről, de gazdaságfejlesztésről is szó volt. tovább »
A minimálbérekben nagyok a különbségek az EU-ban
Brüsszel - Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér [...] tovább »
Ausztria megtámadta az Európai Bíróságon Paks II. állami támogatását
Bécs - A határidő lejárta előtt megtámadta Ausztria az Európai Bíróságon a Paks II. atomerőmű bővítési [...] tovább »
A nemzedékek egymás erőforrásai
Debrecen - A 45 év feletti, aktív korú szakemberek külön kategóriát jelentenek a munkaerőpiacon. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good: Igent mondtak a feljutásra
Kisvárda - A tavaszi rajt előtt megtartotta szurkolói ankétját a Kisvárda Master Good NB II-es futballcsapata. tovább »
Bogdan Tanase a magyar férfi röplabda-válogatott új kapitánya
Budapest - A román Bogdan Tanase lett a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Phjongcshang 2018 – A szombati program
Budapest - A phjongcshangi téli olimpia tizenötödik versenynapján, szombaton nyolc számban avatnak győztest. tovább »
Légfegyveres Eb – Hidegzuhany férfi puskában, nincs magyar döntős
Győr - Nem sikerült jól magyar szempontból a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság első olimpiai [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Stollár Fanny döntős párosban
Budapest - Stollár Fanny, oldalán Georgina Garcia Perezzel bejutott a páros fináléba a budapesti, 226 750 dollár [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – A pénteki győztesek
Budapest - A phjongcshangi téli olimpia pénteki versenynapjának győztesei: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása