Frissítve:

Az alkuszcég szerint a kereskedők jutalékai miatt drágák az autóhitelek

Budapest, 2013. szeptember 18., szerda (MTI) – Az autóhitel piacon ma a kereskedők közvetítik a hitelek többségét, amelyek a kereskedők magas jutalékai miatt drágák, a jelenleginél jóval szélesebb alkuszi piac mellett azonban az ügyfelek olcsóbban juthatnának kölcsönhöz – mondta Orbán Imre, az Autóhitel Alkusz Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

hiba beküldése

Az autófinanszírozás Nyugat-Európában három – többé kevésbé egyenlő – részre oszlik. Egyharmadát közvetítik a kereskedők, egyharmadát nyújtja az ügyfél saját bankja, a maradék egyharmad pedig az alkuszoké. Magyarországon 90 százalék jut a kereskedőkre.

Az alkuszcég felmérést végzett, ebben 18 kereskedéstől kért finanszírozási ajánlatot forint alapú, 2 millió forintos hitelre, 60 hónapos futamidőre. A legkisebb havi törlesztőrészlet 42 ezer, a legnagyobb 62 ezer forint volt – ismertette az adatokat Bencze Eszter projektvezető. A legalacsonyabb törlesztőrészletben – amelynek a kamata 10 százalék volt – nem szerepelt kereskedői jutalék.

A felmérés során a 2 milliós hitel havi átlagos törlesztő részlete 52 343 forint volt. Ebben – az említett kamaton túl – 300 ezer forintos kereskedői jutalék szerepelt.

Az alkuszcég négy finanszírozóval áll kapcsolatban, ezek ajánlatait bárki összehasonlíthatja a honlapján. Céljuk az, hogy – akár az autós biztosításoknál – az ügyfél előre tájékozódjon.

A magas kamatoknak és a devizaárfolyam változásnak is köze volt ahhoz, hogy az utóbbi 5 évben 100 ezer autót vettek vissza a finanszírozók nemfizetés miatt, ezek mögött 211,5 milliárd forint tartozás áll.

Az Autóhitel Alkusz Kft. 2011 óta működik alkuszként, korábban egy finanszírozó ajánlatait közvetítette. Portfóliójában 1,2 milliárd forint kihelyezés szerepel, ügyfeleinek száma 3 ezer.

– MTI – 



További hírek a Gazdaság kategóriából
Debreceni Főpályaudvar: már értékelik az új tenderre érkezett ajánlatokat
Debrecen - Lejárt a többször módosított határidő. A főpályaudvarról várhatóan a kormány dönt majd az [...] tovább »
Magosz: a szabolcsi gazdák továbbra sem szállítanak almát a feldolgozóüzemekbe
Nyíregyháza - Továbbra sincs megállapodás a termelők és a felvásárlók között a léalma felvásárlási [...] tovább »
Az önkormányzatok és az állam is segíti az iskolakezdést
Hajdú-Bihar - Egyre közelebb a tanévkezdés, amely sok családnak jelent nagy terhet. tovább »
ITM: Magyarországon rendszeres a hidak vizsgálata
Budapest - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felügyelete alatt álló Magyar Közút Nonprofit Zrt. [...] tovább »
Hőség – A Magyarvíz Kft. 16 százalékkal több ásványvizet értékesített az első fél évben
Budapest - A Magyarvíz Kft. 16 százalékkal több palack ásványvizet értékesített az első fél évben, mint [...] tovább »
A CIB Önkéntes Nyugdíjpénztár beolvadt az Allianz Hungáriába
Budapest - A CIB Önkéntes Nyugdíjpénztár beolvadt az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztárba - közölte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Botrány, bunyó volt Ófehértón
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Szerdán három meccset játszottak a Magyar Kupa megyei selejtezőjének második körében. [...] tovább »
Megvan a szándék a közös folytatásra
Miskolc - Sztankovics Anna három számban szerepelt a glasgow-i Eb-n. tovább »
Tour de Hongrie – Belletti sprintsikerével átvette a sárga trikót
Keszthely - Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első, szerdai szakaszát, [...] tovább »
Dobogóra vágynak a mátészalkai lányok
Mátészalka - Vakarcs Krisztina nem csak a pálya mellől szeretné segíteni a mátészalkai csapatot. tovább »
Csehország után, Mexikó előtt még olaszországi táborban
Miskolc - Guzi Blanka életében először vett részt vb-n, és rögtön éremmel tért haza. tovább »
Premier League – De Bruyne megsérült a Manchester City edzésén
Manchester - A világbajnoki bronzérmes labdarúgó, Kevin De Bruyne térdsérülést szenvedett csapata, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása