Frissítve:

Az Alkotmánybíróság elutasította a pénznyerő automaták megszüntetése miatti panaszokat

Budapest, 2013. október 4., péntek (MTI) – Az Alkotmánybíróság elutasította a pénznyerő automaták megszüntetése miatti panaszokat.

hiba beküldése

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozat szerint az állam jogosan szüntette meg a pénznyerő automatákat üzemeltetők koncessziós szerződéseit; az ezért járó kártalanításról pedig célszerűségi okból nem döntött a testület.

Bragyova András alkotmánybíró különvéleményében kiállt a kártalanítás mellett, és ehhez csatlakozott Kiss László is.

Két gazdasági szervezet, továbbá az alapjogi biztos fordult az Alkotmánybírósághoz amiatt, hogy a parlament törvényt hozott arról, hogy 2012. október 10-től pénznyerő automata csak játékkaszinóban üzemeltethető. Egyebek között azt kifogásolták, hogy a jogszabály miatt sok ezer ember munkája szűnik meg, különösen pedig azt, hogy nem kaptak felkészülési időt tevékenységük beszüntetésére.

A határozat levezeti, hogy a törvényjavaslat 2012. október 1-jén került a parlament elé, még aznap lezajlott az összevont általános és részletes vita, a zárószavazás pedig október 2-án megtörtént. A törvény október 9-én jelent meg a Magyar Közlönyben, és másnap hatályba is lépett.

A határozat az európai szabályok között utal arra, hogy a szerencsejáték szabályozásában nagy szerep jut a nemzeti jogalkotóknak, de meg kell felelniük a belső piaci szabályoknak is.

Az alkotmánybíróság megállapította, hogy a felkészülési idő hiánya a konkrét ügyben nem sérti a jogállamiság elvét. Ugyancsak megállapították, hogy egyes esetekben alkotmányos a szerzett jogok sérelme.

A tulajdonhoz való jog sérelme – annak elvonása – miatti kártalanításról azért nem határozott az Alkotmánybíróság, mivel a nemzetbiztonsági kockázattal kapcsolatos eljárás miatt ez nem lett volna célszerű. A jogalkotó viszont az eljárás után ennek eleget tehet.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
FruitVeB: évről évre egyre kevesebb málna terem
Budapest - A magyar málnatermesztés évről évre csökkenő tendenciát mutat, idén kevesebb, mint ezer tonna [...] tovább »
Dízelbotrány – Előzetes letartóztatásba helyezték az Audi igazgatótanácsának elnökét
Berlin - Előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának [...] tovább »
Mabisz: a júniusi viharok közel kétmilliárd forint kárt okoztak
Budapest - A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen [...] tovább »
Mélyrepülésben az ipari meggy felvásárlási ára
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A mennyiséggel nincs baj, a minőséggel és az árral annál inkább. tovább »
Afrikai sertéspestis – Új országos főállatorvosi határozat lépett életbe az ASP kezelésére
Budapest - Módosultak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területek, valamint megváltoztak az [...] tovább »
Drámaian csökken számos főemlős élőhelye
Göttingen - Számos főemlős élőhelyének akár 78 százaléka eltűnhet világszerte 2100-ig - figyelmeztettek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – A svédek büntetővel győzték le a dél-koreaiakat
Nyizsnyij Novgorod - A svédek 11-esből szerzett góllal 1-0-ra legyőzték a dél-koreai csapatot hétfőn az F [...] tovább »
Szpari – Az első hét amolyan ráhangoló!
Nyíregyháza - Ambrusz Árpád is tagja a Spartacus szakmai stábjának. tovább »
Elkezdte a Loki öthetes felkészülését a bajnoki rajtra
Debrecen - A DVSC együttese a Nyíregyházával, a Kisvárdával, a Váccal és az Araddal vív majd edzőmérkőzést. tovább »
Női kosárlabda NB I – Megszületett az együttműködési megállapodás a pécsi klubok között
Pécs - Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá Pécs városa, valamint a két helyi [...] tovább »
Vívó Eb – Szilágyi Áron ötödik férfi kardban
Budapest/Újvidék - A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron az ötödik helyen zárt a férfi kardozók [...] tovább »
Premier League – Az újonc Wolverhampton Wanderers leigazolta Rui Patríciót
Wolverhampton - Az angol labdarúgó élvonalban újonc Wolverhampton Wanderers leigazolta Rui Patríciót, az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása