Frissítve:

Az alkotások témája a víz

Debrecen – 30 kortárs képzőművész páratlanul izgalmas alkotását nézhetik meg az érdeklődők a Kossuth téren augusztus 10-e és 12-e között.

hiba beküldése

A KristArt Kortárs Művészeti Programot idén júniusban hirdették meg, mely egyedülálló kezdeményezés, hazánkban még nem volt rá példa. A pályázat célja, hogy az alkotókat a műveik alapján minél többen megismerhessék, a nézők tudják, kik is valójában a kortársaink.

Ezzel a kiállítással a közönség közelebb kerülhet a kortárs művészetekhez. Az alkotásokat így azok is megismerhetik, akik nem aktív látogatói a galériáknak. A művészek, akiket a szakmai kuratórium tagjai – Winkler Nóra, Virág Judit, Topor Tünde és Hajdu István – javaslatára választottak ki, az ország minden tájáról képviseltetik magukat.

A művek elkészítése során fantáziájuk szabadon szárnyalhatott, egyetlen megkötés volt csak, hogy a víz témakörén belül alkossanak.

A képzőművészeknek július 5-ig kellett befejezni a munkákat, melyeket a nyár folyamán több nagyvárosban is bemutatnak szabadtéri kiállítások keretében.

Debrecen a negyedik állomás, eddig Győrött, Szegeden és Pécsett láthatták a nézők az alkotásokat. A cívisváros után Budapesten is megtekinthetőek lesznek a művek.

A fővárosban választják ki a győztes munkákat, és ott tartják meg az ünnepélyes díjkiosztót. A döntést segíthetik a nézők is, hiszen a kiállítási helyszíneken, valamint a www.kristalyviz.hu oldalon regisztráltathatják szavazataikat.



További hírek a Hajdú-Bihar kategóriából
Fotók: Debrecen szívében van egy hely, ami most csupa csoki
Debrecen - Bonbonok, trüffelek, táblás csokik, marcipán- és grillázscsodák tömkelegét kóstolhatják meg azok [...] tovább »
A professzor emlékezete
Debrecen - A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke gyászistentiszteleten búcsúzott Ujváry Zoltán professor [...] tovább »
A boltban a sajtból még mindig több a külföldi
Budapest - A terméktanács szerint a tartós tejek után a sajt piacán is fordulatra van szükség. tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. február 23.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON a jövő hétre
Budapest - A jövő héten várható extrém hideg miatt jövő vasárnapig felfüggeszti a számlatartozások miatti [...] tovább »
Megkezdődött a foglalás a tavaszi Országos Étterem Hétre
Budapest - Megkezdődött a foglalás a március 5. és 11. közötti tavaszi Országos Étterem Hétre, melynek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good: Sikert érő látványos feltámadás
Kisvárda - A szünetig csak hat találatig jutott Kisvárda négygólos hátrányból fordított a Fehérvár elleni NB [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Videó: DVTK Jegesmedvék vs. Fehérvári Titánok
Miskolc – Pénteken este a DVTK Jegesmedvék gárdája a Fehérvári Titánok jégkorongcsapatát fogadja Miskolcon, [...] tovább »
Kisvárda Master Good: Igent mondtak a feljutásra
Kisvárda - A tavaszi rajt előtt megtartotta szurkolói ankétját a Kisvárda Master Good NB II-es futballcsapata. tovább »
Bogdan Tanase a magyar férfi röplabda-válogatott új kapitánya
Budapest - A román Bogdan Tanase lett a magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya. tovább »
Phjongcshang 2018 – A szombati program
Budapest - A phjongcshangi téli olimpia tizenötödik versenynapján, szombaton nyolc számban avatnak győztest. tovább »
Légfegyveres Eb – Hidegzuhany férfi puskában, nincs magyar döntős
Győr - Nem sikerült jól magyar szempontból a Győrben zajló légfegyveres Európa-bajnokság első olimpiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása