Frissítve:

Az alkalmazott európai előrejelzési modellt okolják a túlzó New York-i vihar-előrejelzésért

Washington, 2015. január 27., kedd (MTI) – Az amerikai országos meteorológiai szolgálat (NWS) szakértői jórészt azért tévedtek az északkeleti államokba betörő téli vihar útvonalának és hatásának kiszámításakor, mert a saját rendszerük helyett inkább egy európai előrejelzési modellben bíztak – állította szerdán egybehangzóan több amerikai sajtóforrás.

hiba beküldése

A Európai Középtávú Előrejelző Központ (ECMRF) numerikus modelljét alkalmazva a szakemberek előzetesen arra következtettek, hogy a vihar a legnagyobb csapást New York Cityre foga mérni. Ehelyett a “történelminek” ígért havazás a metropolistól mintegy 80-160 kilométerre keletre, az óceánba zúdult. Az európai számítógépes modell, amely az egyike annak a négy szimulációs rendszernek, amelyet a keleti parti időjárás-előrejelzésben használnak, korábban – például 2012-ben a Sandy hurrikán útvonalának kiszámításakor – jobb teljesítményt nyújtott az amerikainál.

Ez utóbbit, a Globális Előrejelzési Rendszert (GFS) a közelmúltban korszerűsítették. A GFS – helyesen – ezúttal azt jelezte előre, hogy a vihar a tengeren, és nem New Yorkban fog lesújtani.

Az ECMRF modellje viszont nem tévedett a hóvihar általános jellemzőinek előrejelzésében és abban, hogy a hó vastagsága Long Island, Connecticut, Rhode Island, Massachusetts és Maine egyes területein meg fogja közelíteni a 90 centimétert, valamint hogy a szél sebessége eléri és meghaladja az óránkénti 80 kilométert.

A meteorológusok önkritikája és az őket ért bírálatok szerint az előrejelzésekben nem csak egy modellre kellett volna támaszkodni, több forgatókönyvet kellett volna felvázolni, és nem kellett volna megszédülni a potenciális történelmi rekordok bűvöletétől. Szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy az időjárás-előrejelzés sok előre nem kalkulálható tényező által befolyásolt, nem egzakt tudomány, és hogy jobb a közelgő természeti csapásokat túl-, mint alábecsülni.

– Pogár Demeter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Fotók: Igazi offroad-szörnyeteget építettek egy sima Ladából
Oroszország - Egy orosz fickó annyira kigyúrta a Ladáját, hogy az eredeti autóra rá sem lehet ismerni. tovább »
Visszaüthet a Brexit
Miközben mi a kontinensen nem győztük sajnálni a szegény szigetországiakat, elfeledkeztünk a bennünket [...] tovább »
A nyári felhőzet csökkenése felelős nagyrészt a grönlandi jégtakaró olvadásáért
Washington - A nyári felhőzet megfogyatkozása jelentősen felerősítette a grönlandi jégtakaró olvadását az [...] tovább »
KKM: az engedély nélkül idénymunkára indulók miatt fordítanak vissza mind több magyart az amerikai hatóságok
Budapest - Az Egyesült Államok határellenőrzésének szigorodása miatt az elmúlt hónapokban rendkívüli [...] tovább »
Egyedül a kakadu képes “hangszerrel” zenélni az állatok közül
Canberra - Egyedül a kakadu képes hangszerrel zenélni az állatok közül: az ausztrál Queensland állam Cape York [...] tovább »
Buddha alakú körték nőnek a fán, amiről ha valaki eszik, állítólag örök életet kap
Kína - Különös gyümölcsök tartják izgalomban a kínaiakat: egy helyi farmer kertjében Buddha alakú körték [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Videó: Összefogtak a diósgyőri focistáért
Miskolc, Megyaszó - Lakhatatlanná vált egy diósgyőri futballista családjának otthona Megyaszón a jégeső miatt. [...] tovább »
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: jó úton haladnak afelé, hogy jobbak legyenek
Balmazújváros - Horváth Ferenc elégedett a Balmazújváros futballistáinak munkájával, de további játékosok [...] tovább »
MKC: továbbra sincs szakvezetőjük
Mezőkövesd - Visszatér Ózdról Mezőkövesdre Tóth Koppány, az egyszeres válogatott kapus. tovább »
Aluinvent-DVTK: kupasorsolásra várva
Miskolc - Az előző évvel ellentétben a magyar csapatok, köztük az Aluinvent-DVTK is nyugat-, délnyugat-európai [...] tovább »
Fejfelkapás
Ha nagyon jó formát mutatnak majd a srácok, akkor talán eljuthat valamelyikük a harmadik fordulóig. Molnár [...] tovább »
Megható videó: Tisztelgés a miskolci salakmotor-bajnok előtt
Miskolc - „Az örökös bajnoknak, akiben egy tigris ereje lakozik” - Születésnapja alkalmából készített [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása