Frissítve:

Az Al-Kaida esetleges újabb akciójának veszélyére figyelmeztet az EU terrorellenes koordinátora

Brüsszel, 2014. szeptember 25., csütörtök (MTI) – Az Al-Kaida által Európában, az Egyesült Államokban vagy Izraelben végrehajtandó terrorakció veszélyére hívta fel a figyelmet szerdán Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora.

hiba beküldése

Miközben a világ az Al-Kaidánál is kérlelhetetlenebb és brutálisabb módszerektől sem visszariadó Iszlám Állam nevű terrorszervezet iraki és szíriai előrenyomulására figyel, az utóbbi időszakban meggyengült és háttérbe szorult al-Kaida esetleg nyugati célpontok elleni akcióval akarhatja újra felhívni magára a figyelmet, megmutatni a rivális szervezetnek, hogy “még játékban van”, és számolni kell vele – jelentette ki de Kerchove az Európai Parlament biztonsági és védelmi albizottságának brüsszeli ülésén.

A szélsőséges muszlim harcosok közül többen Afganisztánból és Pakisztánból Szíriába távoztak, ahol megalakították az al-Kaidához köthető úgynevezett Horaszan-csoportot – mondta de Kerchove. Hírszerzési források adatai szerint ez a csoport Európából Szíriába érkezett szimpatizánsokat is toboroz, és közülük többnek kifejezetten azt a szerepet szánják, hogy európai, illetve amerikai útlevelükkel visszatérjenek Európába, az Egyesült Államokba vagy Izraelbe, ahol terrorcselekmények szervezésében és végrehajtásában vennének részt.

Az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam szíriai bázisai elleni légitámadásai egyúttal a Horaszan-csoport állásaira is csapást mértek azzal a céllal, hogy szétrombolják a csoport operatív központját, amely – a Pentagon elemzői szerint – immár “végrehajtási fázisba” jutott az amerikai és európai célpontok elleni terrortámadások tervének kidolgozásával.

Az EU terrorizmusellenes koordinátora szerint mintegy 3 ezer európai utazott Szíriába, közülük sokan jelenleg is tevékenyen részt vesznek a harcokban a dzsihadista milicisták oldalán, de akadhatnak olyanok is, akik már visszatértek Európába, és ott erőszakos cselekményekre készülnek.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Idén is útra kel a Boldogasszony és a Fekete Madonna zarándokvonat
Budapest - Az idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a [...] tovább »
Általános sztrájkot hirdettek az Izraelben élő arabok a házrombolások miatt
Jeruzsálem - Az Izraelben élő arab közösség vezetői csütörtökre általános sztrájkot hirdettek az előző [...] tovább »
Alanis Morissette menedzsere beismerte, hogy több millió dollárt lopott a popsztártól
London - Alanis Morissette üzleti menedzsere beismerte, hogy több mint hétmillió dollárt (kétmilliárd forintot) [...] tovább »
Ankarai merénylet – Két embert letartóztattak a törökországi orosz nagykövet meggyilkolásával kapcsolatban
Ankara - Előzetes letartóztatásba helyeztek két embert csütörtökön Ankarában a törökországi orosz [...] tovább »
Bocuse d’Or – A keddi lyoni döntőt interneten is lehet követni
Budapest - A Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny keddi lyoni döntőjét interneten is követhetik, akik nem utaznak [...] tovább »
Olasz földrengés – Halálos áldozatai is vannak a földrengésnek, elsősorban a lavina miatt betemetett szállodánál
Róma - Egy idős férfira ráomlott a saját istállója és megölte a szerdai közép-olaszországi földrengésben, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Egykori csapatai tisztelegnek Marosi István előtt Ózdon
Ózd - A Marosi István Városi Sportcsarnok névadó gálamérkőzésén az ÓAM-Ózdi KC és a Magyar B válogatott [...] tovább »
MLSZ – Thomas Doll kétmillió forintos bírságot kapott
Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén kétmillió forintos [...] tovább »
Miskolcon rendezik a „király etap” befutóját
Miskolc - A borsodi megyeszékhely hosszú éveken át a magyar kerékpársport egyik fellegvára volt. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Három magyar páros a nyolc között
Budapest - A négy magyar páros közül három sikerrel vette a főtábla nyitófordulóját az év első asztalitenisz [...] tovább »
Miskolci EAFC II: otthon ment, idegenben nem
Miskolc - A férfi kosárlabda NB II Keleti csoportjában a 12 és 13. fordulóban is pályára lépett a Miskolci EAFC [...] tovább »
Futsal NB II: Gödöllőn győzött a Kazincbarcika
Kazincbarcika - A futsal NB II Keleti csoportjának 16. fordulójban idegenben lépett pályára a Kazincbarcikai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása