Frissítve:

Az 1+1 százalékos szja-keretnek csak 52,2 százalékát ajánlották fel az adózók

Budapest, 2014. szeptember 16., kedd (MTI) – Az adózók nagy része továbbra sem nyilatkozik az szja 1+1 százalékáról, a 2013. évi szja-ból csupán az elvi keret mindössze 52,2 százalékát ajánlották fel – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.

Az adóhatóság augusztus 27-ig mintegy 4,581 millió adófizető magánszemély 2013. évi szja bevallását dolgozta fel, közülük 3,962 millió magánszemély – 86,5 százalék – nyilatkozhatott volna összesen 23,2 milliárd forintról.

Az augusztus 27-ig feldolgozott adatok szerint 2,085 millió magánszemély 3,253 millió érvényes nyilatkozatot nyújtott be, az ezekben felajánlott összeg meghaladja a 12,12 milliárd forintot, ami a 23,2 milliárdos elvi keret 52,2 százaléka.

Az érvényes nyilatkozatok közül az adózók 1,931 millióban civil szervezetek, 1 millióban egyházak, 321 ezerben pedig a kiemelt költségvetési előirányzat (Nemzeti Tehetség Program) számára kívánták juttatni személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát.
A felajánlásokból az egyházak 3,8 milliárd, a civil szervezetek 7,1 milliárd, a kiemelt költségvetési előirányzat 1,22 milliárd forinttal részesedik.

Az egy érvényes nyilatkozatra jutó átlagos felajánlás összege 2012-ben 3917 forint, 2013-ban 3889 forint, 2014-ben (az augusztus 27-i adatok szerint) 3726 forint volt.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Mabisz: a magyarországi biztosítók megbízhatóan működnek
Budapest - A magyarországi biztosítók a nemzetközileg előírt követelményeknél szigorúbb elvárásoknak is [...] tovább »
KSH: 150 éves a hivatalos magyar statisztika
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hivatalos magyar statisztika fennállásának 150. évfordulóját [...] tovább »
Országossá is válhat a debreceni gyakorlat
Debrecen - A tanárok megismerték a cég elvárásait, csökkentve a szakadékot a végzettek képességei és a piac [...] tovább »
Felújítás a Pallagi úti Idősek Házában
Debrecen - Csaknem 1 milliárdba kerülne a teljes rekonstrukció, de ennyi egyelőre nincs. tovább »
NAV: a külföldön nyaralóknak érdemes tájékozódniuk a vámszabályokról
Röszke - A külföldön nyaralóknak indulás előtt érdemes tájékozódniuk az érvényes vámszabályokról - [...] tovább »
Kockázatkezelési hiányosságok miatt 35 millió forintra bírságolta az OTP Alapkezelőt az MNB
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 millió forint bírságot szabott ki az OTP Alapkezelőre a társaságnál [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Picit sem kicsi a Biri
Biri - Korábban három évig csapat sem volt, amely most visszatérhet a megye kettőbe. tovább »
Európa Liga – A Manchester Unitedé a trófea és a BL-főtáblás indulás
Stockholm - A Manchester United nyerte a labdarúgó Európa Ligát: az angol csapat szerda este a stockholmi döntőben [...] tovább »
Megszakadt a Loki jó szériája a Dunaújváros ellen
Debrecen - A végjátékig nyílt volt a meccs, de végül nyert a Kohász. tovább »
Izmoztak a debreceni hallgatók
Debrecen - A Debreceni Egyetem is versenybe szállt a Magyarország Legizmosabb Egyeteme címért. Egy napon át [...] tovább »
Jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén
Budapest - Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Burkholder jön, Szécsi sem marad
Miskolc - Amerikai bedobót igazolt az Aluinvent-DVTK NB I-es női kosárlabdacsapata a 2017/18-as évadra. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása