Frissítve:

Avar István halála – Őze: Avar István olyan volt, mint egy nagyon gondoskodó nagyapa

Budapest, 2014. szeptember 14., vasárnap (MTI) – “Meleg és szeretetteljes volt, olyan, mint egy nagyon gondoskodó, imádni való nagyapa” – emlékezett a szombaton elhunyt Avar Istvánra, egykori tanárára Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója.

hiba beküldése

A színész, rendező Avar Istvánt gyerekkora óta ismerte mint családja nagyon jó barátját. Később négy éven keresztül tanára volt a főiskolán, ahol Őze Áron diáktársaival együtt művészi beszédet tanult tőle.

“Életem egyik legnagyobb ajándéka volt az, hogy a tanárom lehetett, hiszen olyan szinten, olyan mélységesen ismerte a magyar irodalmat és a versmondás művészetét, hogy kutya kötelességem volt ezt mind ellopni, eltanulni tőle. Persze ezt ő nagyon szívesen is adta” – idézte fel Őze Áron vasárnap az MTI-nek.

Avar Istvánnak számos ismert és elismert színészi alakítása volt színpadon és filmvásznon egyaránt, Őze Áronnak azonban elsősorban mindig a főiskolai négy év jut eszébe, és az, hogy hogyan kell, és mit jelent verset mondani.

“A mai napig úgy dolgozom egy anyaggal, akár prózával, akár verssel, ahogy azt tőle tanultam. Precízen, mint ahogy a térképészetet kell csinálni, mert van ennek egy technikai tudásbeli része is, a hangsúlyokat aláhúzni, a levegővételekre figyelni. Ezt a tudást én megkaphattam és meg is kaptam tőle” – elevenítette fel.

Őze Áron kiemelte, hogy Avar István mindig nagy igényességgel fordult a színészet, a közönség és az irodalmi anyag felé egyaránt, mert úgy vélte, ez egy nagyon fontos, nagyon felelős pálya, és minden egyes szónak, amely elhagyja a színész száját, felelőssége van. “Fontos hogy egy szöveg hogyan épül föl, hogy nem csak odaállunk és leblattolgatunk csak azért, mert van egy jól zengő hangunk. Annak nagyon komoly előkészületi munkálatai vannak, hogy mások elé kiáll az ember akár egy szerepen vagy egy versen keresztül.”

Őze Áron meleg és szeretetteljes emberként emlékszik vissza Avar Istvánra, aki – mint elmondta – nagyon ügyesen tudta azt a helyzetet kezelni, amikor ő jó barátainak fiaként bekerült a főiskolára, és próbált minduntalan menekülni a “mi kutyánk kölyke” elmélet elől.

“Amikor kiálltam a színpadra, és annak ellenére, hogy minden elvárásnak próbáltam megfelelni, úgy voltam rossz, ahogy kell, ő ezt nagyon helyesen és humorral kezelte, a főiskolás évek alatt végig éreztem a figyelmét és szeretetét” – emlékezett.
“A mai napig Avar Pista bátyám mesterségéből élek, ha egy verssel bárhova kiállok” – hangsúlyozta.

Avar Istvánt, a nemzet színésze címmel is kitüntetett Kossuth-díjas színművészt, hosszú betegség után, 84 esztendős korában, családja körében érte a halál szombaton.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Török választások – Orbán Viktor levélben gratulált a török államfőnek
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogannak Törökország elnökévé [...] tovább »
Tömegbaleset a 42-esen: őrizetben a kisbusz román sofőrje
Berettyóújfalu, Mezőpeterd - A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. június 25.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Bebizonyították, hogy bárkiből lehet hős: edzőtársak mentettek életet a nyíregyházi konditeremben
Nyíregyháza - Az edzőteremben újraélesztett hölgy már jól van, hazatérhetett a kórházból. tovább »
Öntözzük meg a gyümölcsfákat!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Azt mindenki jól tudja, hogy a beültetés után a gyümölcsfákat egy jó ideig [...] tovább »
Házi praktikák bevetése a kiskertek védelmében
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A vakond csak a mesében az egyik kedvencünk. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
VI. Csomád kupa nemzetközi kempo bajnokság
Nyíregyháza - A hét végén megrendezett verseny, 3 ország, 27 csapata 173 versenyzőt felvonultató mezőnyében [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 25/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Hétfő, kedd
Budapest - A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
TOTÓ-eredmények – 25/2. hét
Budapest - A TOTÓ 25. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Szakértő szemmel: a világsztárok egyedül semmire sem mennek
Debrecen - Garamvölgyi Péter a németeket várja a csúcsra, a tanítványai a brazilokért szorítanak. tovább »
Vb-2018 – Kolumbia magabiztos győzelme, a lengyelek nem juthatnak tovább
Kazany - Kolumbia magabiztosan, 3-0-ra győzte le a lengyel csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság H [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása