Frissítve:

Automata kerámiavágót fejlesztett ki egy tolnai gépgyártó cég

Szekszárd, 2014. július 27., vasárnap (MTI) – Automatizált kerámiavágó berendezést fejlesztett ki a gépgyártással foglalkozó tolnai GMV Kft., elsősorban a külföldi építőipari piac érdeklődésére számítva – közölte a cég az MTI-vel.

A kft. a most zárult, 123 millió forintos k+f projekthez 45 százalékos támogatást használt fel az Új Széchenyi Terv forrásaiból – mondta Köpenczei István projektmenedzser.

A cég közleménye szerint a berendezés kifejlesztése során hét újszerű megoldást alkalmaztak, amelyeknek köszönhetően a hagyományosan kézi kerámiavágást az anyagmozgatástól a késztermék begyűjtéséig teljes mértékben automatizálták. A berendezés, amelynek szabadalmi bejegyzését már kezdeményezték, többek között épületek külső burkolásához használt téglák “szeletelésére” alkalmazható. Az új termék iránt, amelynek eddig a prototípusa készült el, elsősorban nyugat-európai vásárlók érdeklődnek – tette hozzá.

A referenciatermékként könyvkötő illetve nyomdai gépeket gyártó 25 fős vállalkozás 2013-ban 146 millió forint árbevételt ért el, idén 160-170 millió forintos árbevételt tervez; a kerámiavágó gépsort 2015-benvezetnék be a piacra – közölte a projektmenedzser.

– MTI –

 

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
A Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Győri Kapui Tagiskolája tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében befejeződött a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Győri Kapui [...] tovább »
A Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Miskolctapolcai Tagiskolája tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése
A Széchenyi2020 program keretében megkezdődött a Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű [...] tovább »
Közgazdász: a munkavállalók többsége nem fogja érzékelni a túlórakeret-bővülést
Budapest - A munkavállalók túlnyomó része nem fogja érzékelni azt a jogszabály-módosítást, ami lehetővé [...] tovább »
Benkő: példa nélküli fejlesztés előtt áll a honvédség
Szolnok - A honvédség történetében még nem volt arra példa, hogy olyan nagymértékű fejlesztésre, [...] tovább »
PM: még az idén hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás
Budapest - Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 [...] tovább »
Gulyás: 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre
Budapest - Jövőre 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a kormány inflációs adatok alapján hozott szerdai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rekordokkal búcsúztak a junior korosztálytól az erőemelők
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Összetettben Veres Ádám a második, Seres Zoltán a harmadik helyen zárt az erőemelő [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Két magyar is bekerülhet az álomcsapatba
Nancy - A magyar válogatott játékosai közül Háfra Noémi és Schatzl Nadine is bekerülhet a franciaországi női [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Újabb világcsúcsot állítottak fel az amerikaiak váltóban
Hangcsou - Világcsúccsal nyert az amerikai 4x50 méteres vegyes vegyesváltó a hangcsoui rövidpályás [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Súlyosnak bizonyult Cristina Neagu térdsérülése
Nancy - Súlyosnak bizonyult Cristina Neagu térdsérülése, így a román női kézilabda-válogatott és a CSM [...] tovább »
Röplabda Európa-liga – Ausztria, Franciaország és Horvátország a nők csoportellenfele
Budapest - Ausztria, Franciaország és Horvátország lesz a legutóbb ezüstérmes magyar válogatott ellenfele a női [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Kapás Boglárka 400 méter gyorson sem indul
Hangcsou - Kapás Boglárka betegsége miatt 400 méter gyorson sem indul a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása