Frissítve:

Autizmus: fontos a megértés, a türelem

Kék séta: az autistákra hívták fel a figyelmet Kék séta: az autistákra hívták fel a figyelmet - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Kékben, lufikkal vonult a Szimbiózis Alapítvány és szimpatizánsai az autizmus világnapján.

hiba beküldése

Kék sétával igyekezett felhívni a társadalom figyelmét az autizmussal élők helyzetére kedden a Szimbiózis Alapítvány. Közel 150 résztvevő, autisták és barátaik, kék pólóban, kék lufikat osztogatva sétáltak végig a miskolci főutcán, a Szent István téri virágórától a Szinvaparkig.

– Fontos és pozitív üzenet, hogy nyugodt, rendezett tömegben vonulunk, és így emlékeztetjük a járókelőket az autizmus világnapjára – hangsúlyozta Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke. – Kezdeményezésünk már azzal elérte a célját, ha valaki az interneten utánanéz, hogy mit jelent az autizmus. Gyakran torz és hamis információk terjednek erről az állapotról. Változtatni szeretnénk ezen, szeretnénk bemutatni, ugyanolyan hús-vér emberek az autisták, mint bárki más, csak meg kell tanulnunk együtt élni – tette hozzá.

Blogol, tanul és dolgozik

A felvonulás üzenetéről Viknyédi Balázs történelem szakos hallgatót is megkérdeztük, aki korábban lapunknak adott interjút Asperger-szindrómájáról, és az interneten személyes blogja is olvasható.

– Azért tartom jó ötletnek ezt a sétát, mert fölhívja az emberek figyelmét, hogy az autizmusban érintettek szerves részei a társadalomnak, és ugyanolyan teljes értékű életet szeretnének élni, mint mások. A Szimbiózis Alapítvány engem elsősorban lakhatással segít, illetve megértéssel, türelemmel, ezenkívül összeszerelői munkát biztosít számomra. Fontos, hogy tudok dolgozni és még tanulok is.

ÉM-DA


London - Autista vásárlói érdekében heti egy "csendes órát" vezetett be a brit Morrisons szupermarketlánc - számolt be róla a BBC hírportálja. A cég 439 brit élelmiszerboltjában szombatonként 9 és 10 óra között tompítanak a világításon, kikapcsolják a zenét, nem használják a hangosbeszélőt és leh...

Viknyédi Balázs
Miskolc - Könyvtárosként és levéltárosként el tudná képzelni magát, az lenne az álommeló. Viknyédi Balázzsal az autizmus világnapján ismerkedtünk meg a Szimbiózis Alapítvány rendezvényén. Az autizmussal élő fiatal izgalmas és tanulságos blogot ír az interneten így próbál meg segíteni sorstársaina...



További hírek a Miskolc hírei kategóriából
Jó pörgős verseny volt!
Interjú Poczang Valér navigátorral a 25. HELL Miskolc Rallye után. tovább »
A történelmi Avas központi helyszíne lesz
Miskolc - Az idei Borangoláson debütál a kívül-belül megújult Bortanya. tovább »
Két kéz – két láb – két keréken – Pácinban
Pácin - A balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a program. tovább »
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »
Évadot hirdetett a színház
Miskolc - A három játszóhelyen 17 bemutatót tartanak a következő évadban. tovább »
Dobjuk ki a szemetesünket!
Miskolc - Elhatározás kérdése, hogy tudatos vásárlóvá váljunk és minimalizáljuk a szemetünket. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása