Frissítve:

Augusztusban 4945 név szerepelt a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listáján

Budapest, 2013. szeptember 20., péntek (MTI) – Augusztusban 4945 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján.

hiba beküldése

A NAV honlapján közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van a például a cégek között cukrászattal, villanyszereléssel, építőipari tevékenységgel, ingatlanközvetítéssel, autómentéssel foglalkozó társaság, sőt végrehajtó iroda is.

Vannak olyan cégek, illetve személyek, akik többször is szerepelnek a listán, közülük is kitűnik például az egri székhelyű AGROTRONIK Kft., amelynek neve 12-szer is felkerült a listára.

Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztatónak a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknek az esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. Ha a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Nemzeti Földügyi Központot hoz létre a kormány
Budapest - Nemzeti Földügyi Központot (NFK) hoz létre a kormány, július 1-jétől ez az agrárminiszter [...] tovább »
A MÁV-nál aláírták az idei, 5 százalékos bérfejlesztési megállapodást
Budapest - Aláírták az idei, 5 százalékos bérfejlesztésről szóló megállapodást a MÁV Zrt. és a [...] tovább »
KKV-k a debreceni műszaki képzésben
Debrecen - Hazai villamosipari és energetikai kkv-kkal írt alá együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem (DE). tovább »
Átmeneti kimaradások a K&H e-bank és mobilbank szolgáltatásaiban
Budapest - Átmeneti kimaradások vannak a K&H e-bank és mobilbank szolgáltatásaiban. tovább »
EY: világszerte csökken a társasági nyereségadó
Budapest - Globálisan közel harmadával csökkent a társasági nyereségadó mértéke az elmúlt évtizedekben a Tax [...] tovább »
Az EU egyértelműbbé és átláthatóbbá tette az autóbérlés árképzését
Brüsszel - Az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok felhívását követően az ágazat öt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Kedd, szerda
Budapest - A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Mekkora is a szívünk?
Három nap. Sok vagy kevés? Rengetegnek tűnhet a rabnak, aki évek óta várja szabadulása napját, a várandós [...] tovább »
VRCK: Kezelik a győzelmi kényszert
Kazincbarcika - Az első helyen zárta az Extraliga alapszakaszát a Vegyész RC Kazincbarcika. tovább »
Női kosárlabda NB I – Győzött a Csata
Budapest - A Csata házigazdaként 22 ponttal legyőzte a Győr csapatát a női kosárlabda NB I alapszakaszának [...] tovább »
Rekordlétszám várható az idei első hazai Spartan akadályfutó versenyen
Budapest - Rekordlétszám, körülbelül tízezer induló várható az idei első Spartan akadályfutó versenyen, [...] tovább »
Április 29-ig eltiltva a kenézlői focista – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc - A Magyar Labdarúgó-szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása