Frissítve:

Augusztus 20 – Megkezdte a munkáját az operatív törzs

Budapest, 2013. augusztus 20., kedd (MTI) – Megkezdte munkáját az operatív törzs az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, egyelőre nincs olyan rendkívüli körülmény, amely a nemzeti ünnephez kapcsolódó szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel kedd délelőtt, hozzátéve: minden az eredeti terveknek megfelelően zajlik.

A tárca közleményében emlékeztetett: hétfőn a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Erkel Ferenc: István király című művének nagysikerű, teltházas előadásával kezdődött meg a nemzeti ünnep programsorozata.

A KIM közlése szerint az operatív törzs folyamatosan ülésezik a nap folyamán. Kapcsolatot tart többek között a meteorológiai szolgálattal, és döntéseiről folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

A nemzeti ünnep eseményeit – mint minden esetben – most is az operatív törzs felügyeli, amelyben minden érintett szerv, többek között a rendőrség, a meteorológiai szolgálat, a mentők, a katasztrófavédelem képviselői jelen vannak egészen az utolsó program zárásáig. Az idén, miután a Balaton környékén is lesznek programok és tűzijáték, az operatív törzs Siófokon is fenntart egy kihelyezett bázist.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Újabb kilenc FTC-szurkoló lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el a bíróság
Budapest - Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság újabb kilenc olyan [...] tovább »
Halálos tűz Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - Egy házsor gyulladt ki szombat éjszaka Hajdúszoboszlón, a Szováti útfélen, amely során egy [...] tovább »
Tilos a hulladékok elégetése!
Miskolc - Egészségünkről és környezetünkről a fűtési szezonban se feledkezzünk el: sokszor a PET-palack, az [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Látványos meteorhullást láthatunk péntek éjszaka
Az őszi időszak legismertebb meteorraja a Leonidák – melynek maximuma november 17-ikére esik – egyike az idei [...] tovább »
„A tudás a versenyképesség devizája”
Debrecen – Ma a globális gazdasági pályán maradni csak tudással, kutatással, innovációval lehet; a tudás a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda NB I – Magabiztos siófoki siker
Budapest - A Siófok házigazdaként 21 góllal legyőzte az újonc Kecskemét csapatát a női kézilabda NB I pénteki [...] tovább »
Újabb kilenc FTC-szurkoló lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el a bíróság
Budapest - Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság újabb kilenc olyan [...] tovább »
Videó: Az ultrák ismét meglepték a lokis lányokat
Debrecen - Az EHF Kupa csoportkörébe jutásért mérkőzik meg vasárnap 18.15-től a Hódos Imre [...] tovább »
Tizennegyedszerre nyernie kellene a Mezőkövesdnek
Mezőkövesd - Szombat délután hazai környezetben játszik bajnokit a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
Férfi kézilabda NB I/B: Hazai pályán hajthat a győzelemért az ÓAM-Ózdi KC, és a Mezőkövesdi KC is.
Mezőkövesd, Ózd - A férfi kézilabda NB I/B. Keleti csoportjának 9. fordulójában két megyei csapatunk lép [...] tovább »
Röplabda: Magyar Kupa -Sima MVSC-MVSI vereség
Miskolc - A női röplabda Magyar Kupa, nyolcaddöntőjében sima vereséget szenvedett hazai pályán az MVSC-MVSI az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása