Frissítve:

Augusztus 20. – Kenyeret osztott az Együtt-PM józsefvárosi polgármesterjelöltje

Budapest, 2014. augusztus 20., szerda (MTI) – Kétszáz darab félkilós kenyeret osztott ki segítőivel az arra járóknak szerdán a fővárosi Blaha Lujza téri aluljáróban az Együtt-PM VIII. kerületi polgármesterjelöltje, Erőss Gábor. Előzőleg sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere augusztus 20. minden üzenetét „lábbal tiporja”

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy az ünnep első üzenete a tolerancia, a türelem, a befogadás, amelyeket Szent István is megfogalmazott fiához, Imre herceghez írt intelmeiben. Szavai szerint Józsefváros vezetésének szolgálnia kellene, nem pedig üldözni a szegényeket, nem ítélkezni és üres frázisokat puffogtatni. Egy városvezetőnek türelmesen kell keresnie a megoldást, és mindenkinek személyre szóló segítséget kell nyújtania – közölte.

Augusztus 20. az államalapításról is szól, mert az állam nem valamifajta törzsi társadalom, ezért színvonalas oktatást, egészségügyet, munkahelyeket, valamint szociális szolgáltatásokat kell biztosítania – folytatta. Eközben viszont a VIII. kerületben a legmagasabb a munkanélküliség a fővárosban, Kocsis Máté pedig polgármesterként, Fidesz-szóvivőként és országgyűlési képviselőként is tehetetlennek bizonyult a munkanélküliség elleni harcban – jelentette ki.

Erőss Gábor a kenyeret nevezte az ünnep harmadik üzenetének, azt hangsúlyozva, hogy akinek nincs munkája, annak gyakran kenyérre sem telik.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Négy településen tartanak időközi választást vasárnap
Budapest - Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Száron és Romonyán [...] tovább »
Árvízvédelmi munkálatok kezdődtek Dél-Borsodban
Borsodivánka - Az árvízi biztonságot erősítő töltésépítési munkálatok kezdődtek el Borsod-Abaúj-Zemplén [...] tovább »
Videó: Régészeti munkálatok a BMW leendő beruházásának területén
Debrecen - A BMW Group zöldmezős beruházásának helyt adó Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet területén a [...] tovább »
Napsütéses, száraz idő várható a hétvégén
Budapest - A hétvégén melegszik az idő, helyenként 20 foknál is melegebb lesz. Emellett napsütéses, száraz [...] tovább »
Migránsok halála – Elrendelte egy korábban szökésben lévő vádlott letartóztatását a Szegedi Ítélőtábla
Szeged - Elrendelte a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügy korábban szökésben lévő [...] tovább »
Csapatmunkával mentettek életet Debrecenben
Debrecen - A belvárosban esett össze ma reggel az a férfi, akinek azonnal több járókelő és egy rendőr járőr [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Golden Globe Race – Kopár István negyedik lett
Budapest - Kopár István a negyedik helyen ért célba csütörtökön a Golden Globe szóló földkerülő [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Nem lesz magyar döntős férfi légpisztolyban
Budapest/Eszék - A három magyar közül egyik sem jutott be a szombati nyolcas döntőbe férfi légpisztolyban az [...] tovább »
Nigériai játékos köszöntötte Pintér Attilát
Debrecen - Bár a jelek „erre utalnak”, nincs eltitkolt afrikai gyermeke a volt szövetségi kapitánynak. tovább »
Köszöntötték a naményi bajnokokat
Vásárosnamény - Megyénk számos sportolója vitézkedett a győri fináléban. tovább »
Előre a dupla győzelemért
Készülődik az ország. Nem, nem a karácsonyi áhítatra, és nem is Jézus feltámadására. Egy [...] tovább »
Hárman a nyolcas döntőben kardoztak
Nyíregyháza - Nyíregyházi fiatalok a Reménység körverseny zárótalálkozóján. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása