Frissítve:

Augusztus 20. – Jelentős forgalmi változások a budapesti közlekedésben

Budapest, 2013. augusztus 18., vasárnap (MTI) – Jelentős forgalmi változásokra kell készülni hétfőtől a fővárosban az augusztus 20-ai ünnepségek miatt.

hiba beküldése

Hétfő nulla órától szerda hajnalig lezárják egyebek mellett a Bem rakpartot a Halász utca és a Bem József tér között, a Batthyány teret, a Lánchidat, az Alagutat, a Clark Ádám teret, valamint hétfő és kedd reggel a Hősök terét a tisztavatás miatt. Kedd délután lezárják a Szent Jobb-körmenet miatt 17 órától 19 óráig a Szent István-bazilika–József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca–Arany János utca–Szent István-bazilika útvonalat. A tűzijáték miatt kedden 17 órától várhatóan 23 óráig lezárják a Petőfi híd–Irinyi József utca–Karinthy Frigyes út–Móricz Zsigmond körtér–Villányi út–Alkotás utca–Vérmező–Margit körút–Bem József utca–Tölgyfa utca–Margit híd által határolt részt a Dunáig. Várhatóan 19 órától nem lehet majd használni az Erzsébet hidat, és a Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Kiskörút–Szabadság híd–Bartók Béla út–Villányi út–Alkotás utca–Vérmező út–Margit körút által határolt területet sem.

A kisföldalatti és a metrók a megszokottnál hosszabb ideig, 23 óra után pedig 10 perces követéssel közlekednek, az utolsó szerelvények 1.15-kor indulnak a Deák Ferenc térről a végállomásokra. Módosul egyebek mellett a 2-es, a 18-as, a 19-es, a 41-es és a 61-es villamos, valamint az 5-ös, a 7-es, a 7A, a 7E, a 107E, a 9-es, a 11-es, a 16-os és a 86-os busz menetrendje is. Több éjszakai busz egyes szakaszokon sűrűbben jár, a 914A szerdára virradóan nem közlekedik, a 990-es pedig módosított útvonalon szállít utasokat vasárnap éjszakától szerda hajnalig.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása