Frissítve:

Atomenergia hivatal: biztonságosak az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények

Budapest – Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly – mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal évindító sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

hiba beküldése

Az OAH több mint 1800 ellenőrzést végzett és 1600 engedélyt adott ki a nukleáris létesítményeknek, valamint a kisebb felhasználóknak 2018-ban – ismertette.

A nukleáris létesítményekben és a radioaktívhulladék-tárolókban 32 jelentésköteles eseményt vizsgált az atomenergia hivatal, ezek a nukleáris biztonságot nem érintették. A kisebb engedélyeseknél összesen hét, sugárvédelemmel kapcsolatos esemény hatósági kivizsgálását kellett elvégezni – jelezte a főigazgató.

Fichtinger Gyula elmondta: a nukleáris biztonságot a nyári aszályos, forró időjárás nem veszélyeztette, a biztonsági követelményeket a paksi atomerőmű végig betartotta.

A főigazgató hangsúlyozta: a Duna vizének hőmérséklete környezetvédelmi kérdés, a folyó vízszintje a villamosenergia-termelést befolyásoló tényező. Az atomerőmű biztonsága a tavalyinál szélsőségesebb időjárási viszonyok között is garantált – tette hozzá.

Az új paksi blokkokról szólva elmondta: tavaly három felvonulási épület építését engedélyezték a telephelyen, és folyamatban van egy újabb eljárás.

Az új blokkok építési munkálatait létesítési engedély birtokában lehet majd megkezdeni, a kérelem beérkezésére a hivatal felkészült. Az engedélykérelem elbírálására maximum 15 hónap áll rendelkezésre – közölte a főigazgató.

Jelezte azt is, hogy nemzetközi nukleáris biztosítéki egyeztetést kezdeményeztek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) és az Európai Unió elvárásainak pontosítása, valamint a tervezhető magyar teendők meghatározása érdekében.

Intenzív kétoldalú kapcsolatban áll az atomenergia hivatal azoknak az országoknak a hatóságaival is, ahol szintén harmadik plusz generációs, orosz tervezésű, nyomottvizes reaktorok építése van folyamatban.

A főigazgató elmondta: tavaly lezárult két hazai nukleáris létesítmény, a kiégett kazetták átmeneti tárolója és a paksi atomerőmű tízévenként esedékes időszakos biztonsági felülvizsgálata.

Fichtinger Gyula kiemelte: a nemzetközi felülvizsgálatok során Magyarország jól vizsgázott.

Tavaly ismét itt járt a NAÜ szakértői delegációja, azt vizsgálták, hogy a teljes nukleáris hatósági rendszert értékelő 2015-ös misszió javaslatait és észrevételeit hogyan kezelte Magyarország. A NAÜ azt állapította meg, hogy jelentősek a hatósági rendszer továbbfejlesztésében elért eredmények – hangsúlyozta a főigazgató.

A japán fukushimai atomerőműben 2011-ben történt baleset után a paksi atomerőműben végzett célzott biztonsági felülvizsgálat során 46 intézkedést írt elő a hatóság a biztonsági tartalékok növelése érdekében. Ebből 41 intézkedést már végrehajtottak, öt végrehajtását át kellett ütemezni az eredeti határidőhöz, 2018. december 31-hez képest, de az intézkedések későbbi megvalósítása nincs hatással a nukleáris biztonság szintjére – mondta.

Fichtinger Gyula kitért arra is: uniós felülvizsgálat állapította meg, hogy az üzemelő atomerőművek és kutatóreaktorok esetében Magyarország rendelkezik kidolgozott öregedéskezelési programmal, amely összhangban van a nemzetközi elvárásokkal és ajánlásokkal.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
PM: a foglalkoztatók 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértést
Budapest - Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az [...] tovább »
A Nemzetközi Beruházási Bank székhelye még az idén Budapestre költözik
Budapest - A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) magyarországi székhelye várhatóan 2019 második felében nyílik [...] tovább »
Domokos László: a fejlett pénzügyi kultúra javítja az életminőséget
Budapest - A fejlett pénzügyi kultúra javítja az egyének életminőségét, növeli a létbiztonságot, ezért [...] tovább »
ITM: sikeres nemzetközi minták alapján újulhat meg a hazai kutatóintézeti hálózat
Budapest - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) céljai szerint Magyarország európai szinten is [...] tovább »
Brexit – Európa a rendezetlen Brexit felé halad a külföldi lapok szerint
Berlin, Róma, Zágráb, Pozsony - A rendezetlen Brexit veszélyire figyelmeztettek csütörtöki kommentárjaikban a [...] tovább »
Fidesz: több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér
Budapest - A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Póta meccslabdáról kapott ki, Madarász és Majoros is kiesett
Budapest - Mind a három magyar játékos, Póta Georgina, Madarász Dóra és Majoros Bence is vereséget szenvedett az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban verte az FTC a Vasast
Budapest - A listavezető Ferencváros hosszabbításban győzött a Vasas otthonában, míg a Fehérvár nyert a megyei [...] tovább »
Férfi kézilabda vb – Izland is a középdöntőbe jutott
Koppenhága - Izland válogatottja két góllal legyőzte Macedónia csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Mályi FC: Veretlenül lehetnek kettesek
Mályi – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Borsod csoportját a Mályi FC gárdája vezeti. tovább »
Férfi kézilabda vb – Tunézia lesz a magyarok harmadik ellenfele a középdöntőben
Koppenhága - Tunézia válogatottja öt góllal legyőzte Ausztria csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
DVSC: Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub
Debrecen - A fiatal középpályás 2021 decemberéig írt alá - adta hírül a dvsc.hu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása