Frissítve:

Átmeneti importtilalmat rendeltek el az új-zélandi tejtermékekre Kínában

Peking, 2013. augusztus 4., vasárnap (MTI) – Peking a hétvégén leállította az új-zélandi tejpor importját, miután bebizonyosodott, hogy a világ egyik legnagyobb gyártója, a Fonterra termékében botulizmust, ismertebb nevén kolbászmérgezést okozó baktériumok találhatók – jelentette a helyi média vasárnap.

hiba beküldése

A cég egyebek közt bébitejpor előállításához használatos alapanyagot, szennyezett tejsavó-koncentrátumot értékesített összesen nyolc felvásárlójának Ausztráliában, Kínában, Malajziában, Vietnamban, Thaiföldön és Szaúd-Arábiában.

Peking az új-zélandi bejelentés nyomán “azonnali intézkedéseket” követelt a gyártóktól, leállíttatta a behozatalt, és visszahívta a szennyeződéssel veszélyeztetett árukat. Hongkongi médiajelentések szerint a különleges közigazgatási övezetbe nem érkezett gyanús termék.

A világ legnagyobb tejtermék-exportáló vállalata közölte, hogy néhány szállítmánya – 40 tonnányi mennyiségben – fertőződött meg az úgynevezett clostridium botulinum baktériummal, amely, ha botulizmust idéz elő, az izmokra van káros hatással, súlyosabb esetben pedig légzési elégedetlenséget okozhat. A szennyezett alapanyag csaknem 900 tonna termék előállításához elegendő.

Az értékesített fehérje élelmiszeripari üzemekhez, italgyártókhoz és állati takarmányokat gyártókhoz jutott el. Kínai lapértesülések szerint ezek között három kínai importőr található. Az egyik érintett, a Nutricia nevű vállalt már közölte, hogy nem került a polcokra egyetlen olyan termékük sem, ami szennyezett.

Az új-zélandi kereskedelmi miniszter, Tim Groser vasárnap úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a kínai hatóságok helyesen cselekedtek, amikor általános importstopot hirdettek ki. Úgy tudni, Kína legnagyobb tejszállítójának, a Fronterrának a vezérigazgatója Theo Spierings Európából Pekingbe utazik, hogy tisztázza a helyzetet.

Az új-zélandi vállalat már megállapította, hogy a fertőzésért a waikatói gyáruk szennyezett csővezetékei felelősök, s a problémát már márciusban észlelték, de a baktériumot csak a múlt héten fedezték fel.

Becslések szerint a kínai tejporpiac tavaly elérte a 77 milliárd jüant (12,55 milliárd dollár, több mint 2800 milliárd forint), a 10 legkeresettebb márka fele külföldi.

A kínai hatósági felügyelet a piaci versenyt befolyásoló tevékenység, árrögzítés gyanújával a közelmúltban indított vizsgálatot külföldi tejporgyártók, illetve -forgalmazók ellen, aminek következtében a meghatározó gyártók – köztük a Fonterra – csökkentették áraikat.

Az iparági vezetők igyekeznek bizonyítani, hogy technológiájuk, technikai felszereltségük vetekszik a nyugatival, s a hazai termékek minősége semmivel sem gyengébb az importénál, de a vásárlókat erről az újabb és újabb, minőséggel összefüggő hazai botrányok miatt nagyon nehéz meggyőzni.

A legnagyobb hitelvesztést kínai márkák valószínűleg a 2008. évi melaminbotránnal szenvedték el, amikor a szennyezett tápszerektől hat csecsemő meghalt, 294 ezer kisgyermeket pedig különféle betegségek támadtak meg. Az ügyben több tucat ember került bíróság elé, s nem egy súlyos ítélet, köztük halálbüntetés is született.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Megállapították a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét
London - Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát és pontos származási [...] tovább »
Politológus: a V4-ek közös külpolitikája egy erőközpont
Budapest - Farkas Örs politikai elemző szerint a visegrádi országok (V4) közös külpolitikája olyan [...] tovább »
Szkripal-ügy – Bejelentette fia eltűnését a rendőrségen Szkripal anyja
Moszkva - Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök anyja bejelentette a moszkvai rendőrségen, hogy a fia [...] tovább »
Rendszeres időjárás-jelentést küld a Marsről az Insight űrszonda
Washington - Időjárás-jelentést küld kedd óta a Marsról az Insight űrszonda, amely nemcsak a vörös [...] tovább »
EP-választás – Kovács Zoltán: a cél, hogy Európa visszatérjen a józan ész talajára
Budapest - A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint az európai [...] tovább »
Terepen a bocskais békefenntartóink
Decan - A KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj kétnapos gyakorlaton vett részt a Nyugati Többnemzeti Harccsoport [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Négy év után visszatér Niksa Dobud olimpiai bajnok vízilabdázó
Recco/Budapest - Négy év után visszatér Niksa Dobud, a horvátok olimpiai bajnok vízilabdázója, aki az [...] tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – Jutalmaztuk a legkiválóbbakat
Miskolc - A székházunkban tartott egyórás gálán sportolókat és csapatokat részesítettünk elismerésben. tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – Megtartottuk a díjátadót
Miskolc - Mindenki nagy izgalommal várta a díjkiosztót: drukkoltak a szervezők és a meghívottak is. tovább »
Pénteken ismét Magyar Parasport Napja, országszerte Lélekmozgató
Budapest - Pénteken második alkalommal ünneplik meg a Magyar Parasport Napját, amelynek keretében idén is [...] tovább »
Nyíregyházi Kosársuli – Sokat jelenthet a végelszámolásnál
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Kosársuli felnőttcsapata győzött, a junior megőrizte az első helyét. tovább »
Vegyész RC: A hazai feladó olvasása kulcs lesz
Kazincbarcika - Kecskeméten játszik szerdán bajnoki mérkőzést a Vegyész RC Kazincbarcika. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása