Frissítve:

Atlétikai Eb – Krizsán Xénia 9., Zsivoczky-Farkas Györgyi 10.

Zürich, 2014. augusztus 15., péntek (MTI) – Krizsán Xénia a kilencedik, Zsivoczky-Farkas Györgyi pedig a tizedik helyen végzett hétpróbában a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon pénteken.

hiba beküldése

Az Universiade-bronzérmes Zsivoczky-Farkas Györgyi remek 800 métert teljesített, a második körben hátulról megindulva mindenkit lehajrázott, és 2:14.68 perccel (897), idei legjobbjával megnyerte futamát. A hét próba során 6151 pontot gyűjtött.

“Ez életem második legjobb eredménye” – mondta az MTI-nek a versenyző, akinek férje és edzője a tízpróbázó Zsivoczky Attila.

A versenyt elemezve hozzátette: az eleje és a vége jó volt.

“A gátnál egy új tanulási folyamatban vagyok, változtattunk a technikámon, ennek már látszott eredménye. A magast sajnálom, három óráig tartott, még egy magasság bennem volt. A távol felejtős, a gerelyre viszont szavam nem lehet. Azt pedig álmomban nem gondoltam, hogy én nyerem 800-on a futamot” – mondta.
A 21 éves, két éve junior vb-ezüstérmes Krizsán Xénia az első 800-as futamban 2:14.07 percet futott, ami 906 pontot ért. Összesítésben öt ponttal szerzett többet, mint a másik magyar versenyző, s 6156 ponttal a kilencedik helyen végzett.

“A helyezéssel elégedett vagyok, de szerettem volna 6200-6300 pontot elérni – mondta az első felnőtt világversenyén szereplő Krizsán Xénia. – Meglepődtem, hogy ilyen pontszámmal ilyen jó helyen végeztem. Igazából ha gerelyben 47 métert dobok, a nyolcba is bekerülhettem volna, de azért boldog vagyok ezzel az eredménnyel is.”

A győzelmet a címvédő francia Antoinette Nana Djimou szerezte meg 6551 ponttal.

Eredmények:
hétpróba, Európa-bajnok:

Antoinette Nana Djimou (Franciaország) 6551 pont
2. Nadine Broersen (Hollandia) 6498
3. Nafissatou Thiam (Belgium) 6423
…9. Krizsán Xénia 6156
10. Zsivoczky-Farkas Györgyi 6151

– MTI, Ambrus Gábor –



További hírek a Sport kategóriából
Férfi kosárlabda EK – Portugáliai diadallal kezdett az Alba
Budapest/Porto - Az Alba Fehérvár hosszabbítás után négypontos győzelmet aratott a portugál FC Porto [...] tovább »
Női kosárlabda Euroliga – Nem jutott tovább a selejtezőből a Szekszárd
Budapest/Lille - Az Atomerőmű KSC Szekszárd a három ponttal megnyert első mérkőzés után 16 ponttal kikapott a [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Veszprém kikapott Tatabányán
Budapest - A Grundfos Tatabánya KC házigazdaként meglepetésre 26-24-re legyőzte a Telekom Veszprém csapatát a [...] tovább »
Kisvárda Master Good SE – Megszórták a lelkes hazaiakat
Kisvárda - Mindenki pályára lépett, kijött az osztálykülönbség. tovább »
Női kosárlabda NB I – Száz pont felett a DVTK
Budapest - A DVTK hazai pályán 41 ponttal legyőzte a PINKK-Pécs 424 csapatát a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája – A Szolnok győzelemmel, az Eger vereséggel rajtolt
Szolnok/Barcelona - A Szolnoki Dózsa győzelemmel, míg a ZF-Eger vereséggel rajtolt szerdán a férfi vízilabda [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi röplabda BL – Kiesett a Kazincbarcika
Szaloniki - Nem jutott tovább a Kazincbarcika a férfi röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása