Frissítve:

Atlétikai Eb – Huszonöt fős magyar csapat

Budapest, 2014. augusztus 4., hétfő (MTI) – Huszonöt fős magyar csapat vesz részt a jövő kedden kezdődő zürichi atlétikai Európa-bajnokságon.

hiba beküldése


A válogatott legfőbb éremesélyese ezúttal is az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián, aki címvédőként indul az Eb-n. A szombathelyi dobó idén is remek formában van, a hétvégi ob-n 81,38 méterrel nyert, a világranglistát 82,49 méterrel vezeti.

Ahogy Spiriev Attila szakmai igazgató az MTI-nek elmondta, Pars mellett a ranglisták alapján más nem nevezhető éremesélyesnek, de kicsik a különbségek.

“Ha négy versenyzőnk bekerül a legjobb nyolcba, akkor már jó szereplésről beszélhetünk” – fogalmazott a szakmai igazgató. Hozzátette: a döntőbe juthat a fedett Eb-negyedik 110 m gátas Baji Balázs, a londoni olimpia előtt doppingellenőrzés elmulasztásának vádjával eltiltott és júniusban, a Gyulai-emlékversenyen győzelemmel visszatért, két éve Eb-bronzérmes, az athéni olimpián második diszkoszvető Kővágó Zoltán, az idei fedett vb-n hatodik súlylökő Márton Anita és a vb-döntős kalapácsvető Orbán Éva.

Rajtuk kívül a két 10 ezres futó, Erdélyi Zsófia és Papp Krisztina, valamint a két hétpróbázó, Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi is okozhat kellemes meglepetést.

Az utazó csapatba bekerültek olyan versenyzők is, akiket vagy menedzselési céllal indít a szövetség vagy azért, hogy bizonyíthassák, érdemesek a következő években a kiemelt figyelemre, támogatásra – olvasható a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján.

Meglepetés a névsorban a vb-bronzérmes Zsivoczky Attila, mivel a tízpróbázó két éve jelezte, hogy szünetelteti a versenyzést. Azonban folytatta az edzéseket, júliusban 7849 ponttal teljesítette az Eb-szintet, s mivel felesége, az Universiade-bronzérmes Zsivoczky-Farkas Györgyi edzőjeként amúgy is utazik Zürichbe, ahogy Spiriev Attila mondta, semmi nem szólt ellene, hogy ne induljon el az Eb-n.

A legutóbbi, 2012-es Eb-n, Helsinkiben 21 magyar atléta indult, Pars Krisztián aranyérme mellett Deák Nagy Marcell 400-on ezüstöt, Kővágó Zoltán pedig bronzot szerzett.

Az Eb-csapat:

férfiak:

Móricz Bálint (400 m), Kazi Tamás (800 m), Baji Balázs (110 m gát), Kiss Dániel (110 m gát), Koroknai Máté (400 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Minczér Albert (3000 m akadály), Kővágó Zoltán (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Hudi Ákos (kalapács), Németh Kristóf (kalapács), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Rácz Sándor (50 km gyaloglás), Zsivoczky Attila (tízpróba)

nők:

Kaptur Éva (200 m), Papp Krisztina (10 000 m), Erdélyi Zsófia (10 000 m), Szabó Barbara (magas), Schmelcz Vivien Fanny (távol), Márton Anita (súly), Orbán Éva (kalapács), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Krizsán Xénia (hétpróba), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kick-box: aranyos évkezdés Károlyvárosban
Debrecen, Nádudvar - A 2018-as versenyszezont egy február 9-11. között Horvátországban megrendezett rangos Európa [...] tovább »
Vívó-vk – Negyedik a férfi párbajtőrcsapat Vancouverben
Budapest - A negyedik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott a vancouveri világkupaversenyen. tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikaiak jutottak elsőként döntőbe a női hokisoknál
Budapest/Phjongcshang - Elsőként az Egyesült Államok női jégkorong-válogatottja jutott döntőbe a phjongcshangi [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 7/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Először kapott ki a svéd női curlingcsapat
Budapest/Kangnung - Elszenvedte első vereségét Svédország válogatottja a phjongcshangi téli olimpia női [...] tovább »
Három magyar érem a cselgáncsozók római nemzetközi versenyén
Budapest - Salánki Evelin ezüst-, Szabó Katinka és Kárpáti Emese bronzérmet nyert a cselgáncsozók European Open [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
TOTÓ-eredmények – 7/2. hét
Budapest - A TOTÓ 7. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása