Frissítve:

Athe Sam: ismét roma összművészeti fesztivál a Gödörben

Budapest, 2013. június 1., szombat (MTI) – Magyar és külföldi fellépőkkel, kiállítással, irodalmi esttel, filmvetítésekkel és táncházzal várják az érdeklődőket a roma kultúrához és a cigányság aktuális kérdéseihez kapcsolódó ingyenes Athe Sam (Itt vagyunk) roma összművészeti fesztiválra június 4. és 9. között a budapesti Gödör Klubban.

hiba beküldése

Roma és nem roma művészek közös produkciói, valamint a tehetséggondozás is szerepel az immár hatodik eseménysorozaton. A hazai fellépők mellett szlovák, cseh, erdélyi és francia előadók, iparművészeti kiállítás, roma témájú dokumentum- és játékfilmek, cigány jósda is szerepel a programban – közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztivál zenei felhozatalában autentikus oláh- és beáscigány folkzenekarok, dzsessz, és más műfajok is képviseltetik magukat. A hazai fellépők között van az Athe Sam zenekar, a Szakcsi Trio, a Karaván Família, a Khamoro, a Kék láng és a Romano Drom. A Bárdos Deák Ági zenekara, a Bardo cigányzenészekkel kiegészülve lép színpadra.

Erdős Virág költő művei Ezt is el címmel szólalnak meg Beck Zoltán, Kollár-Klemencz László, Paizs Miklós és a Romano Drom zenészeinek közreműködésével. A Kalocsai Hagyományőrző Csoport zenével és tánccal vegyített előadásában cigány hagyományok elevenednek meg.

Szlovákiából érkezik az 1997-ben alakult Kokavakere Lavutara zenekar, amely az egyik utolsó képviselője Szlovákia generációról generációra öröklődő hagyományos cigányzenét játszó együtteseinek. A csehországi Terne Chave zenéjében a roma folkzene határait feszegetve a dzsessz, a latin, a blues, a rock, a flamenco elemei keverednek a modern, nagyvárosi groove-okkal. Román zenészekből áll a dél-franciaországi Traio Romano zenekar, amely flamencóval fűszerezett tradicionális román cigány slágerekkel szórakoztatja a közönséget.

Kiállítást rendeznek Gábor Lali erdélyi alkotó műveiből Cigány Rezek Ragyogása címmel, amely a roma rézművességből táplálkozó iparművészi tárlat. A művész újraalkotja, “szimulálja” a mindennapi tárgyakat, például egy pár cipőt, hegedűt, kalapot vagy akár a bibliát.

A Gödör Klub szabadtéri vetítőjében roma témájú dokumentum- és nagyjátékfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők, Julcsi jósdájába betérve többet tudhatnak meg jövőjükről.

A fesztivál célja, hogy a művészet eszközeivel teremtsen kereteket a kultúrák közötti párbeszédnek, hozzájáruljon a hétköznapi félreértések csökkentéséhez és az emberi méltóság tiszteletéhez. Az esemény hosszabb távon hozzájárul a roma társadalommal kapcsolatos előítéletek leküzdéséhez – írták a szervezők.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Halott csecsemőt találtak Nyíregyházán
Nyíregyháza - Büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. tovább »
Azt hazudta, „elintézi” az adóellenőrzést…
Debrecen, Domaháza - Befolyással üzérkedésért ítélték el a „közbenjáró” férfit. tovább »
Nem a munkanélküliség: a munkaerőhiány a fő gond
Miskolc - Milliárdokat költhet a megye foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programokra. tovább »
M1: még az idén repülőket vesz a Magyar Honvédség
Budapest - Csapatszállításra és légi mentésre alkalmas, műtővel is felszerelhető repülőgépeket vásárol [...] tovább »
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 46. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. november 19.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
KBSC: A lélekteni határt nem sikerült átlépni
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 18. fordulójában az Aqvitál FC Csákvár otthonában lépett pályára a [...] tovább »
Győzelemmel búcsúzott a DVSC Európától
Debrecen - Nagyot küzdöttek a lokisták, de nem voltak kiemelkedő teljesítmények, így véget ért a kupakaland. tovább »
Férfi EHF Kupa – Komoly hátrányba került a Budakalász
Budapest/Granollers - Története első nemzetközi kupapárharcának első felvonásán nyolc góllal kikapott a [...] tovább »
Vívó-vk – Egyéni érmek után hetedik a férfi párbajtőrcsapat
Budapest/Legnano/Sint-Niklaas - A férfi párbajtőr-válogatott a hetedik helyen végzett vasárnap az olaszországi [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Szétlövéses csíkszerdai siker az erdélyi mérkőzésen
Budapest/Csíkszereda - A Csíkszereda hazai közönség előtt szétlövéssel múlta felül a Corona Brasov [...] tovább »
Puskás Akadémia vs. DVTK fotókon és videókon
Miskolc - A felcsúti Pancho Arénába több száz diósgyőri drukker utazott el és buzdította a piros-fehéreket a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása