Frissítve:

Átadták a Richter molekuláris biológiai laboratóriumát Debrecenben

Átadták a Richter molekuláris biológiai laboratóriumát Debrecenben Átadták a Richter molekuláris biológiai laboratóriumát Debrecenben - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A labor által még inkább versenyképesebb lehet a magyar tulajdonú vállalat.

hiba beküldése

Csaknem ötmilliárdos projekt részeként épült fel a Richter Gedeon Nyrt. debreceni telephelyén a csütörtökön átadott molekuláris biológiai labor, amely a műszaki felszereléssel együtt mintegy 1,7 milliárd forintba került.

rc-3Fotó: Derencsényi István

Bogsch Erik, a vállalat elnöke hangsúlyozta: cégükkel hosszú távon gondolkodnak, és rengeteget fejlesztenek, mivel hazai és nemzetközi szinten is versenyképessé akarják tenni a hazai biotechnológiai gyártást. Ebben pedig nemcsak a kormány és a város, hanem az egyetem is segíti őket, hiszen a szakembereikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy minél eredményesebbek legyenek.

Olcsóbb gyógyszerek

Szélesebb körben elérhetőbbé válhat a daganatos és autoimmun betegségekben szenvedő betegek számára azok a bioszimilárisan előállított fehérjekészítmények, amelyeket a Richter Gedeon Nyrt. új debreceni laboratóriumában fejlesztenek és kutatnak ki”

– jelentette ki Orbán Gábor, a vállalat vezérigazgatója. Hozzátette, az itt előállított fehérjék ára ugyanis várhatóan kedvezőbb lesz. Kiemelte: a gyógyszergyártásban ez az egyik legnehezebb pálya, azonban ma már megkerülhetetlen, és az új gyógyszerek fele ezzel a technológiával készül.

Innovációs „hajtómű”

Papp László polgármester elmondta, a város mindent megtesz azért, hogy a vállalat a továbbiakban is sikeres legyen, hiszen az egyetem mellett a cég a Debrecen innovációs „hajtóműve”. Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter rávilágított arra, hogy a Richter egyike azon kevés, magyar tulajdonban lévő vállalatnak, amely széles körben ismert külföldön is.

r5Fotó: Derencsényi István

Éppen ezért a kormány nevében biztosította a jelenlévőket arról, hogy éppen úgy, ahogy ezt a fejlesztést, úgy a cég további törekvéseit is támogatják, mivel az a város és az ország gazdasági előmeneteléhez is hozzájárul.

BR


Fotó: unideb.hu
Debrecen - Megújította több mint egy évtizedes tudományos, kutatás-fejlesztési és oktatási együttműködését a Debreceni Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt. A cégnek fontos szerepe van a Debreceni Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ projektjében is. - A Debreceni Egyetem egyik legme...



További hírek a Magyarország kategóriából
Az élőhelyét keresi bocsával az anyamedve
Mezőkövesd, Miskolc - Kedden délután Mezőkövesd határában járt a „megye mackója”, így a haladási [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. június 19.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
ELTE-s kutatók terepkísérlettel cáfolták a zebracsíkok régóta feltételezett hűtő hatását
Budapest - Az eddig született hipotézisek egyike szerint a napsütésben a zebracsíkok fölött, a fekete és fehér [...] tovább »
Palackozott üdítőitalt vontak ki a forgalomból
Budapest - Vegyszerre emlékeztető szagú, 1,5 literes Jana eper és guava ízű üdítőitalt vontak ki a [...] tovább »
Szijjártó: az erős EU csakis erős tagállamokra épülhet
Budapest/Stockholm - Erős Európai Unió csakis erős, versenyképes tagállamokra épülhet - hangsúlyozta [...] tovább »
Szerdán is nagyon erős lesz az UV-sugárzás
Budapest - Szerdán is nagyon erős UV-B sugárzás várható - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Szalah sem segített Egyiptomon, továbbjutás küszöbén a házigazda
Szentpétervár - A házigazda orosz válogatott 3-1-re legyőzte az egyiptomi csapatot kedden az A csoport második [...] tovább »
Vb-2018 – A csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A csoportjának keddi, 2. fordulós eredménye. tovább »
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott új szakvezetője
Budapest - Marco Rossi váltja a belga Georges Leekenst a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján. tovább »
Vb-2018 – Japán visszavágott Kolumbiának a brazíliai vereségért
Szaranszk - Japán meglepetésre 2-1-re legyőzte a harmadik perctől emberhátrányban futballozó Kolumbiát kedden a [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – A spanyolok ötméterespárbajban legyőzték a horvátokat
Budapest - Spanyolország ötméterespárbajt követően 13-10-re legyőzte Horvátországot a férfi vízilabda [...] tovább »
Tolvanen marad a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott finn szövetségi kapitánya kedden egy évvel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása