Frissítve:

Asztalitenisz-vb – Sikeres magyar rajt férfi párosban

Budapest – Az András Csaba, Juhász Patrik duó sikerrel vette a férfi párosok selejtezőjének első fordulóját, így a hétfői versenynap délutánján a főtáblára jutásért játszhat majd a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon.

hiba beküldése

A fiatal magyar kettős – András 16, Juhász 18 éves – a svájci Lars Posch, Lionel Weber párossal csapott össze a délelőtti program nyitányán, s hiába volt a szurkolók lelkes biztatása, az első szettet simán elveszítette az A pavilon 19-es asztalánál. A folytatásban azonban megváltozott a játék képe, jó előkészítések után András sorra sikeresen fejezte be a labdameneteket, így előbb összejött az egyenlítés, majd a fordítás is. A negyedik játszmában a svájciak közül Posch egyre idegesebbnek tűnt, a magyarok pedig továbbra is jól összpontosítva be tudták fejezni a mérkőzést.

Jutalmul 15.15-től a malajziai Muhamad Asraf Haiqal, Chee Feng Leong duóval csaphatnak össze a második fordulóban, a 64-es főtáblára kerülésért.

“Az első játszmát elizgultuk, de utána megéreztük a játékot. Előzetesen úgy gondoltuk, hogy jó lenne megverni a svájciakat, és hogy mi vagyunk a jobb páros” – mondta az MTI-nek András Csaba. Juhász Patrik hozzátette: ők voltak az aktívabbak, ez volt a siker kulcsa.

A fiatal kettősön kívül az első körben erőnyerő Lakatos Tamás, Majoros Bence páros is asztalhoz áll a selejtező második fordulójában, az ellenfél egy mauritiusi vagy pakisztáni duó lesz. Ecseki Nándor és Szudi Ádám ötödik kiemeltként már főtáblás.

Eredmény, selejtező:

férfi páros:

1. forduló:

András Csaba, Juhász Patrik-Lars Posch, Lionel Weber (svájci) 3-1 (-5, 8, 9, 5)

A Lakatos Tamás, Majoros Bence kettős erőnyerő volt az első fordulóban.
A selejtező második fordulójának győztesei jutnak a 64-es főtáblára.

később:
selejtező:
férfi egyes:

23. csoport: Majoros Bence-Matteo Mutti (olasz) 12.00
28. csoport: Ecseki Nándor-Javen Choong (malajziai) 12.00
41. csoport: Lakatos Tamás-Akhilen Yogarajah (mauritiusi) 12.45
42. csoport: Szudi Ádám-Cecilio Correa (venezuelai) 12.45
A csoportgyőztesek jutnak a 128-as főtáblára.

női egyes:

45. csoport: Fehér Orsolya-Melissa Tapper (ausztrál) 14.15
46. csoport: Bálint Bernadett-Celine Reust (svájci) 14.15
47. csoport: Hartbrich Leonie-Masid Asztari (iráni) 14.15
A csoportgyőztesek jutnak a főtáblára, a másodikak közül négy szerencsés vesztes is a 128 közé kerül.

férfi páros:

2. forduló:

András Csaba, Juhász Patrik-Muhamad Asraf Haiqal, Chee Feng Leong (malajziai) 15.15
Lakatos Tamás, Majoros Bence-az ellenfél egyelőre nem ismert 15.15
A selejtező második fordulójának győztesei jutnak a 64-es főtáblára.

női páros:

Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz – Koi Zsuj-hszüan, Vong Hszin-zsu (szingapúri) 15.45
Az egykörös selejtező győztesei jutnak a 64-es főtáblára.

főtábla:

vegyes páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Majoros Bence, Bálint Bernadett-Aleksandar Karakasevic, Izabela Lupulesku (szerb, 25.) 18.00
Szudi Ádám, Pergel Szandra (13.)-Tobias Rasmussen, Stefanie Christensen (dán) 18.00
Ecseki Nándor, Madarász Dóra (30.) – Fan Csen-tung, Ting Ning (kínai) 18.00

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért) (Póta Georgina, Matilda Ekholm; Madarász Dóra, Pergel Szandra) 19.00
férfi páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért) (Ecseki Nándor, Szudi Ádám) 19.45
vegyes páros, 2. forduló 20.45

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása