Frissítve:

Árvíz/belvíz – Lassú tempóban apad középső szakaszán a Tisza

Szolnok, 2013. április 28., vasárnap (MTI) – Mivel a Tisza egy héttel ezelőtti tetőzése óta Szolnoknál mindössze 30 centiméterrel húzódott vissza a medrébe, továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a folyó bal és jobb partján Fegyvernek, illetve Doba és Csongrád között – közölte Csibrán Zoltán védelemvezető-helyettes a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vasárnapi szolnoki sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

A Fegyvernek feletti szakaszon viszont az apadás már lehetővé tette, hogy a hétvégén elsőfokúra mérsékeljék a készültséget a Tisza-tó menti védvonalakon, illetve másodfokúra a Kisköre-Fegyvernek (Doba) között. Szintén elsőfokúra csökkent a készültség a Hármas-Körös jobb partján, a mezőtúri árvízkaputól Kunszentmártonig, továbbá teljesen megszűnt a készenlét a Hortobágy-Berettyó alsó szakaszán, Túrkeve és a mezőtúri árvízkapu között – tette hozzá a szakember.

A Kötivizig munkatársai a védekezési munkák részenként folyamatosan gyűjtik a hullámtereken felhalmozódott hulladékot. Eddig tíz köbméternyi hasznosítható faanyag és több száz köbméter hulladék a mérleg. Az árhullám a partra vetett már közel tízezer PET-palackot, sőt egy hűtőszekrényt is.

A Kötivizig 537 kilométernyi védvonalszakaszon, illetve a Hanyi-tiszasülyi és Nagykunsági árvízi tározók védvonalain tart fenn készültséget. Harmadfokú a készültség 328 kilométeren, a már említett helyeken kívül a Hármas-Körös jobb partján Kunszentmártontól a torkolatig, a Hortobágy-Berettyó jobb partján Karcagtól Túrkevéig, a Zagyva mindkét partján Szolnoktól Újszászig.

A Tisza Kisköre és Tiszapüspöki közötti szakaszán a harmadfokú készültség mérséklésével megszűnt a hajózási tilalom. A Tisza teljes Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszára és a Hármas-Körös torkolati szakaszára elrendelt általános halászati és horgászati tilalom azonban továbbra is hatályban van, és változatlanul tilos a közlekedés a harmadfokú készültséggel érintett töltésszakaszokon.

A készültség helyenkénti mérséklése miatt jelentősen csökkent védekezésben résztvevők létszáma, szombaton ebben a munkában 849 ember vett részt.

A kedvező időjárásnak és a folyamatos mentesítési munkálatoknak köszönhetően az elmúlt 24 órában ezer hektárral csökkent a belvízi elöntések nagysága a Közép-Tisza vidékén. Jelenleg 11 550 hektárt borít víz, ami az idei tavaszon mért csúcsnak már csak negyede. A megnövekedett mezőgazdasági vízigények kielégítésére, ahol lehetséges, vízvisszatartást végeznek a belvízcsatornákon. Karcag térségében, a Német-érből szombaton 18 ezer köbméter vizet emeltek át tározási céllal a Nagyiváni-tározóba.

– MTI –

Címkék: , , , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Higiéniai csomaggal támogatják a nőket
Miskolc - Miskolcon is lesz átadási pont, tudtuk meg a #nemluxustáska országos kampány kapcsán. tovább »
Havazás – Többfelé havasak a főutak
Budapest - A kedden kezdődött havazás miatt a Dunántúl, a Dél-Alföld és az Észak-Alföld fő- és mellékútjai [...] tovább »
Benkő Tibor: valótlan volt a honvédelmi alkalmazotti jogállás bevezetésével kapcsolatos pánikkeltés
Budapest - Minden valóságalapot nélkülöző, a közvéleményt szándékosan megtévesztő, felesleges [...] tovább »
Tizennyolc határsértőt fogtak el Sárháton
Budapest - Tizennyolc határsértőt fogtak el a Baranya megyei Sárhát területén kedd este a Bács-Kiskun megyei [...] tovább »
Emelkedett a gázolaj ára
Budapest - A Mol bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a 95-ös benzin ára nem [...] tovább »
Baleset az M3-ason – Az egyik pár után három gyerek maradhat árván
Kisnamény - Aki szegény, az a legszegényebb – egy jobb életet remélve utaztak volna Budapestre. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Australian Open – Babosék a döntőben
Budapest - Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic győzött a melbourne-i ausztrál nyílt [...] tovább »
Jégkorong Magyar Kupa – Hazai pályán diadalmaskodott a Fehérvár
Székesfehérvár - A Fehérvár nyerte meg a jégkorong Magyar Kupát, mivel a keddi fináléban hazai pályán 6-3-ra [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Balogh Zsolt játszik Norvégia ellen
Herning - Balogh Zsolt, a magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője játszani fog szerdán a Norvégia elleni [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Egypontos fehérvári győzelem
Székesfehérvár - Az Alba Fehérvár hazai pályán egy ponttal legyőzte a bolgár Balkan BC együttesét kedden a [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Pontot mentett otthon a Ferencváros
Budapest - A Ferencváros hazai medencében 8-8-as döntetlent játszott az olasz Bresciával a férfi vízilabda [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása