Frissítve:

Árvíz – Szivárgás miatt erősítik a gátat Verőcén

Verőce, 2013. június 8., szombat (MTI) – A Duna visszaduzzasztotta a Verőce és Kismaros határában folyó patakot, emiatt erősítésre szorul az ottani, szivárgó gát – közölte a település polgármestere szombat reggel az MTI–vel.

Bethlen Farkas (független) elmondta, hogy noha a község védműve igen stabil, a Duna vízszintje Verőcénél már körülbelül 5 centiméterrel meghaladta a 2006-ban mért, eddigi legmagasabb szintet, így most nagyon figyelnek az esetleges veszélyekre.

A polgármester – aki még pénteken rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendelt el – közölte: a település Káposztás nevű, hétvégi házakból álló részét már korábban elöntötte a Duna, míg a község fő útja, az Árpád út folyóhoz közeli szakaszán 30 centiméteres víz áll. A Dunasor is veszélyeztetett, ám az üdülőházakon kívül még sehonnan sem kellett kiköltözniük a lakóknak.

A kritikus területeken élőket szórólapokon tájékoztatták az esetleges teendőkről, például értékeik biztonságba helyezéséről, a polgármesteri hivatalban pedig 24 órás ügyeletet vezettek be.

A község két pontján összesen 40 köbméternyi homokot raktak le, azt töltik zsákokba, hogy erősítsék a gátat – mondta Bethlen Farkas.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Debreceniek lepik el Mádot
Mád - Megkezdi működését a Debreceni Egyetem mádi kutatóintézete. tovább »
Nagy Anikó: a magyar kormány az egészségügyben is figyel az esélyegyenlőségre
Budapest - A magyar kormány az egészségügyben is fokozottan figyel az esélyegyenlőségre - erről is beszélt Nagy [...] tovább »
Orbán Viktor posztolt unokájáról
Budapest - Orbán Viktor a Facebookon írt harmadik unokájáról. A kislány Orbán Ráhel második gyereke, és a [...] tovább »
Illegális bevándorlás – BM: újabb hazug jelentéssel támadják Magyarországot, hogy elvegyék a határvédelem jogát
Budapest - "Brüsszel újabb valótlan tartalmú jelentéssel támadja Magyarországot, azért hogy elvegye tőlünk a [...] tovább »
Európai nap halálos közlekedési baleset nélkül
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Segítsen Ön is, hogy szeptember 19-én egyetlen ember se veszítse életét a [...] tovább »
Ahmed H. pere – IM: ne gyakoroljon nyomást az AI a független magyar igazságszolgáltatásra!
Budapest - Az Igazságügy Minisztérium (IM) felszólítja az Amnesty Internationalt (AI), hogy ne gyakoroljon nyomást [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kerekesszékes vívó Eb – Három éremmel kezdett a magyar csapat
Budapest - Mező Boglárka a női kard B kategóriájának egyéni versenyében ezüstérmet nyert, míg Osváth [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Magyar győzelmek
Budapest/Alicante - Mind a négy magyar játékos győzött a férfi egyes selejtezőjének második fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott kassán a DVTK
Budapest/Kassa - A DVTK Jegesmedvék 6-3-ra kikapott a HC Kosice vendégeként a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Mindkét félidőben húsz gólt dobott a Szeged
Budapest - A címvédő Szeged és a Veszprém is fölényesen nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Szlovákiában versenyeztek
Miskolc - Nemzetközi meghívásos kötöttfogású verseny, Nyárasd (Szlovákia), 7 ország, 150 induló. A DVTK-MVSI [...] tovább »
Megmaradt a kosarasok esélye a világbajnokságra
Debrecen - Az olaszok ellen szenvedett vállalható, hatpontos (63-69) vereséget a magyar válogatott hétfőn este a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása