Frissítve:

Árvíz – Megoldott az ivóvízellátás Dunaújvárosban

Székesfehérvár, 2013. június 9., vasárnap (MTI) – A Szalki-szigeten lévő transzformátorállomásokat a homokzsákos védelem ellenére elérte a Duna vize. Az áramszolgáltató ezeket lekapcsolta és a kiváltásukat elvégezte, így a Dunaújváros ivóvízellátását biztosító csápos kutak villamosenergia-ellátása helyreállt – közölte a Fejér Megyei Védelmi Bizottság vasárnap az MTI-vel.

hiba beküldése

Tájékoztatásuk szerint Dunaújváros üdülősorán húsz önkéntes ötszáz homokzsákkal erősítette meg a védművet.

Ercsiben szombaton a várható vízállás legmagasabb szintje fölé sikerült kiépíteni a tizenkét veszélyeztetett ingatlan védelmét. A városban egy lakót kellett kitelepíteni, neki az önkormányzat biztosít átmeneti szállást. A Rába-patak védművének megerősítése érdekében ezer homokzsákot raktak le.

Adonyban a veszélyeztetett területről három embert kellett kitelepíteni, elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodott. Szombaton az ár által érintett területen egy lakót találtak, akit a kijelölt befogadóhelyre szállítottak. A tervezett védekezési munkákat a városban befejezték.

Kulcson a víz nyolc nyaralót veszélyeztet, ezeknél a védelem megerősítése befejeződött, csakúgy, mint a hajóállomás épületénél. A korábban megcsúszott partfalat háromóránként ellenőrzik. Baracson két lakóépületet és egy vendéglőt vettek körbe homokzsákokkal, egy betonkerítést harminc méteres szakaszon megerősítettek.

Rácalmáson tizennégy ingatlant érint az árvíz, az ott élőknek az úgynevezett geodéziai beszintezés adatai alapján továbbra sem kell elköltözniük.

Kisapostagon az árterületen lévő, Panoráma úti üdülők védelmének megerősítését vasárnap folytatják. Az ásott kutak és az ülepítők homokzsákos védelmén ötvenegyen dolgoznak.

Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint Adonyban és Dunaújvárosban hétfőn tetőzik a Duna. Bakondi György a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője 31 tűzoltót rendelt ki a dunaújvárosi térségbe, őket a megyei védelmi bizottság elnöke, Dorkota Lajos és helyettese, Magosi Lajos ezredes fogadja, ők határozzák meg a tűzoltók feladatait.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima-díjakat népművészet és közművelődés kategóriában
Budapest - Tíz fiatal népművész, népművelő vehette át a Junior Prima-díjakat népművészet és [...] tovább »
A primák között a Miskolci Nemzeti Színház művészei
Budapest - Junior Prima díjat kapott Simon Zoltán, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. tovább »
Családbarát önkormányzat díjakat adtak át az Országházban
Budapest - Akkor családbarát egy település, ha több generáció békés együttélését teszi lehetővé - mondta [...] tovább »
OGY – A perek elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtételről szóló javaslatot nyújtott be a kormány
Budapest - A kormány benyújtotta az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel [...] tovább »
Az ügyészséghez fordul a Fidesz Demeter Márta ügye miatt
Budapest - A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt. tovább »
Orbán: Magyarország elkötelezett az ASEM keretein belüli együttműködés fejlesztését illetően
Brüsszel - Magyarország a jövőben is elkötelezett az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) keretein belüli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Cegléden nyert a Budakalász
Budapest - A Budakalász Cegléden győzött a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Férfi röplabda NB I – Újabb vendégsiker
Budapest - A Kecskeméthez hasonlóan a Debrecen is háromszettes győzelmet aratott idegenben a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szoros meccsen nyert a Debrecen
Budapest - A házigazda Debrecen egygólos győzelmet aratott az UVSE csapata felett a férfi vízilabda ob I pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nehezen nyert az Újpest az újonc ellen
Budapest - Az esélyesebb Újpest nehezen, 5-4-re győzte le az újonc Hokiklub Budapest csapatát a jégkorong Erste [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Otthon nyertek az erdélyi csapatok
Budapest - A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert a jégkorong Erste Liga pénteki fordulójában. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Jól hajrázott a Kecskemét
Budapest - A házigazda Kecskemét jó hajrával győzte le a Pécset a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása