Frissítve:

Árvíz – Még három településen magasítják a gátakat Fejérben

Székesfehérvár, 2013. június 8., szombat (MTI) – Fejér megye hét, árvízzel érintett településéből négynél a várható legmagasabb vízállás szintje fölött elkészültek a védművek, Kisapostagon, Kulcson és Ercsiben tart még a védekezés – tájékoztatta a Fejér Megyei Védelmi Bizottság szombaton az MTI-t.

hiba beküldése

Szabó-Bisztricz Anett katasztrófavédelmi szóvivő közölte: Ercsiben tizenkét veszélyeztetett ingatlan védelme nagy részben már elkészült, de a gyors vízszintnövekedés miatt további biztonsági magasítás szükséges a várható legmagasabb vízállás szintje fölött. A védekezésben hivatásos tűzoltók és önkéntesek vesznek részt.

Kulcson az áradó folyó még nyolc nyaralót veszélyeztet, ezek védelmét szombaton folytatják. A hajóállomás épületének védelmét befejezték. Az áramszolgáltató egy transzformátorkörzetet kikapcsolt. Ez tíz olyan fogyasztói helyet érint, ahol senki sem tartózkodik. A korábban megcsúszott partfalszakaszokat háromóránként ellenőrzik.

Kisapostagon, az árterületen lévő Panoráma úti harminchét ingatlan homokzsákos védelmének magasítását folytatják. Az árvíz itt kilencven embert érint. Adonyban pénteken mindenki elhagyta az ártéri üdülőket. A területet az áramszolgáltató leválasztotta az elektromos hálózatról.

Rácalmáson a várt legmagasabb vízállás szerint megtörtént az ártéren lévő Duna sor üdülőinek geodéziai beszintezése. Jelenlegi felmérés alapján tizennégy épületben tizennyolc lakót érint az árvíz, az ott tartózkodóknak az ingatlant nem szükséges elhagyniuk, az épületek más irányból megközelíthetőek.

Dunaújvárosban befejeződött a Szalki-szigeten lévő Halászcsárda és a trafóállomások védelme. Baracson két lakóház és egy vendéglő homokzsákos védelme szintén elkészült.

Az árvízvédelmi készültség megszüntetéséig a Fejér Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága az illetékességi területén teljes vadászati tilalmat rendelt el a Duna árvízzel borított területén, továbbá az attól mért ötszáz méteres védőzónán belül.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Teherautókat és buszokat ellenőriznek jövő héten a rendőrök
Budapest - Tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek hétfőn kezdődő többnapos akciójukban a rendőrök az [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. február 24.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak önnek a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Lidérc a koponyából
Minden bizonnyal a modern világ legnagyobb árulásának tekinthetjük azt, ahogyan az embereknek egyenlőséget [...] tovább »
360 fokos videó: Parasztwellness – Pihentető ganajozás a biogazdaságban
Gömörszőlős - Elméleti és gyakorlati tudást szerezhetnek a résztvevők, amit ők „alternatív­­­ [...] tovább »
Akár 20 évet is kaphatnak az ormosbányai droggyárosok
Ormosbánya, Miskolc - Maradnak előzetes letartóztatásban az Ormosbányán kábítószert termesztő banda. tovább »
Négyzetkilométerenként tizenkét méhcsalád…
Miskolc - Nagy István: „Vizsgálatok is bizonyítják: a magyar méz minősége kiváló…” tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Uszonyosúszó-világbajnokságot rendezne Eger 2022-ben
Eger/Budapest - Eger megpályázza a 2022-es uszonyosúszó-világbajnokság rendezési jogát - jelentették be a [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Női puskában messze voltak a döntőtől a magyarok
Győr - A magyar versenyzők nem tudták felborítani a papírformát női puskában, melyben Hanák Gabriella, Szijj [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Elődöntőben Babos legyőzője
Budapest - A német Mona Barthel bejutott az elődöntőbe a budapesti, 226 750 dollár (57,2 millió forint) [...] tovább »
A ZTE ellen tér vissza az Aluinvent-DVTK-ba Brewer
Miskolc - A listavezető veretlenségét elvevő zalaegerszegi női kosárlabdacsapat érkezik Miskolcra. tovább »
Paks vs. DVTK – Bódog egy rossz szót sem tud mondani a játékosairól
Miskolc, Paks - Az év első bajnokiját a Paks vendégeként kell játszania a Diósgyőrnek. tovább »
Péntek esti Maci-henger a csarnokban
Miskolc - Második negyeddöntős találkozóját kiütéssel nyerte a DVTK Jegesmedvék Erste-ligás hokicsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása