Frissítve:

Árvíz – Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Ipolytarnócon

Salgótarján, 2015. január 31., szombat (MTI) – Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szombaton a Nógrád megyei Ipolytarnócon, mert a település közelében folyamatosan emelkedik az Ipoly folyó vízszintje – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Angyal Eszter elmondta: az elmúlt napok esőzése, illetve az Ipoly szlovákiai vízgyűjtő területén lehullott csapadék miatt a folyón árhullám indult meg.

A folyó vízszintje péntek este hat órakor 100 centiméter volt, szombat reggel kilenc órára 314 centiméterre emelkedett – tette hozzá.

A szóvivő közölte: a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség felvette a kapcsolatot a település polgármesterével, aki az egyeztetést követően szombaton elrendelte a másodfokú árvízvédelmi készültséget Ipolytarnócon. Tájékoztatta a lakosságot a kialakult helyzetről, megszervezte a figyelőszolgálatot, és intézkedett a védekezéshez szükséges eszközök, valamint a befogadóhely előkészítéséről is.

Az Ipoly vízszintje folyamatosan emelkedik, délelőtt tizenegy órakor már 327 centiméter volt.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Bemutatta államtitkárait az emberi erőforrások minisztere
Budapest - Bemutatta új államtitkárait Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a [...] tovább »
Őrület! Mátészalkán kirabolták a tolvajt!
Mátészalka - Idén március elején öt perc alatt két lopás is történt az egyik mátészalkai áruházban, [...] tovább »
Bánóczi Lajost (Fidesz) választották polgármesternek a szatmári Nagyarban
Nagyar - Bánóczi Lajos, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség jelöltje nyerte a vasárnap megtartott időközi [...] tovább »
Videó: Ütős balesetmegelőzési reklám lett a nyíregyházi x-faktoros dalából
Nyíregyháza - A klip Nagy Ricsi idén megjelent lemezének Várnak még rád című dalához készült az ORFK-OBB és [...] tovább »
Súlyosan megsérült egy kisfiú egy felrobbant hanggránáttól az FTC – DVTK meccsen
Budapest - Egy kisfiú súlyosan megsérült egy felrobbant hanggránáttól vasárnap Budapesten, a rendőrség [...] tovább »
Demonstráció a kamionforgalom ellen Sajószögeden
Sajószöged – Az elviselhetetlenül veszélyes kamionforgalom ellen félpályás útlezárással demonstráltak a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Öttusa Eb – Körvonalazódik a csapat
Budapest - Bár vannak még kérdőjelek, a helyek egy része már elkelt a magyar válogatottban a nyári, hazai [...] tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos 37., Stollár a top 200-ban
Budapest - A legjobb magyar, Babos Tímea változatlanul 37. a női teniszezők világranglistáján, a múlt heti, [...] tovább »
Férfi tenisz-világranglista – Fucsovics karriercsúccsal a 45. helyen
Budapest - Fucsovics Márton a várakozásoknak megfelelően jelentősen javítva a 45. helyre jött fel a férfi [...] tovább »
Krajcsák Márk meglepetésre kikapott a fallabda ob döntőjében
Budapest/Eger - A férfiaknál Farkas Balázs győzött a fallabdázók 30. országos bajnokságán, Egerben, a [...] tovább »
Hosszú Katinka újabb két dobogós hellyel zárt vasárnap
Budapest/Irvine - Hosszú Katinka 100 méter háton második, 100 gyorson pedig a harmadik helyen végzett a kaliforniai [...] tovább »
Vívó-vk – Szász-Kovács Emese győzött Caliban
Budapest - Szász-Kovács Emese nyerte a női párbajtőrözők kolumbiai Grand Prix-viadalát, Caliban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása